Borászati Lapok – 53. évfolyam – 1921.

1921-05-14 / 19-20. sz.

19-20. SZÁM. 53-IK ÉVFOLYAM. TÁRCZA. Falu, meg a város. Irta: Álmos. Budapest, május 11. 1. Tavaly volt még és messze-messze innen. Több, mint tizenkétezer kilométer távolságra, ahol félévig volt tél és nem volt tüzelőnk, ahol félévig volt nyár és a szivek jégcsapok marad­tak párás július közepén is. Az nagyon furcsa világ volt ottan. Olyan, mint egy Wells-regény, ha visszatekintünk, érdekes, az ember csodálja a fantáziát benne, de semmi egyéb. Teljes hiánya mindannak, ami az emberi érzések nagy lendü­letét jelenti, semmi a szív bámulatos életéből, úgy hogy ha néha-néha eszünkbe jut egy ilyen eset abból a szibériai életből, akkor ez előtérbe kerül, messze kimagaslik a többi szürke hideg­ségből és aki akarja, irja meg, miként én pró­bálom. Tehát, mint mondtam, tavaly volt Chabarovszk egyik külvárosi utcáján, mikor a krasznojarjecs­kai tábor felé igyekeztem. Egy hadifogolytársam­mal, aki közlegényi sorban hat esztendőt szenve­dett kint, találkoztam és azt mondta, hogy egy darabig együtt megyünk. — Jól van—,mondtam én és ballagtunk együtt, mígnem arról került a szó, hogy tud-e oroszul?—Nem— mondta ő—,minek a', beszél itt már mindenki magyarul — és a házi­„A legsürgősebb feladatok" czimmel a B. L. 16-ik számában „Agrárius"-nak vezető helyen egy czikke jelent meg, amely szerint Csonka­zsákjából egy fehér czipót, „burkit" húzott elő, melyből jót harapott. —Hát németül? —kérdem én. — Nem az, azt se, — mondta ő. Aztán megint sokáig kullogtunk egymás mellett. Egy szót sem szólt egyikünk se. Nem tud senki úgy hallgatni, mint egy hadifogoly. Abból élt, hogy hallgatott néha egész napon keresztül. Nekem volt egy kis gyalult asztalom, mely neki volt támasztva a fehér falnak, én meg széken ültem és estig a falat néztem, úgy hallgattam. Ha kérdeznék mit csináltam négy esztendeig, hát azt kellene felelnem, hogy a falat néztem és hallgattam. Ha azt még hozzátenném, hogy hazagondoltam ilyenkor, akkor kinevetnének. Szentimentális lelkeknek nem igen van talajuk itthon. Pedig igy volt akkor is, mikor ketten, a had­nagy ur, meg a baka, együtt hallgattak. Haza hallgattak, mig egyszerre csak egy keresztúthoz értünk és mondja a baka: — Na, Isten áldja, had­nagy úr. Felhökköltem. —No, hová mész ? Nem felelt rögtön. Egyet csuklott, talán a burkit nyelte le, azután még egyszer kezet szorított és köny­nyet fojtott vissza a szemében és fenséges nyugalommal mondta : — Hát haza, Baranyába! Ránéztem, néztem megint és ő csak ment tovább haza — Baranyába! És ez mind 12,000 kilométerre — Baranyától! 2. A másik eset már itthon történt, néhány hó­nappal ezelőtt, amikor még nem volt könnyű 138 Aktien-Gesellschaft (íir Mineralöl-lndustrie, vorm. Dávid Fanto & Comp. Abt.: CHEmische WErke STOckerau. Levélczim: CHEWESTO, WIEN, III., Sehwarzenbergplatz 5/a. Sürgönyczim: CHEWESTO WIEN. TELEFON: 52.165, 52.190, 53.537, 59.146. elismert legjobb különleges bor­ szintelenizfiszén, legkitűnőbb szer megromlott borok izének és szagának feljavítására. MAGYARORSZÁGI RAKTÁR: LINDNER DÁNIEL, BUDAPEST, 1., BERTALAN­ UTCA 20. VEGYÉSZETI CIKKEK NAGYKERESKEDÉSE. Sürgönyeim: LINDACID BUDAPEST. 615 TELEFON: József 86—54, másik pedig az, hogy a termelők, akik a bort ezekbe a raktárakba beszállítják, nagyobb köl­csönt kaphatnak rá s igy pénzszükségletük ki lesz elégitve. Végül pedig nagy előny volna az is, hogy ezek a borok elsőrendű kezelésben részesíttetvén, kiváló anyagot szolgáltatnának az export számára. Ezeknek a borraktáraknak a révén meg lehetne valósítani az állandó vagy periodikus borvásá­rok eszméjét, mely eszmét a háború előtt e helyen többször szellőztettük. De mindezzel sür­gősen és szakavatottan kellene foglalkozni, mert különben az elszórtan és ötletszerűen jelentkező kínálat feltartóztathatatlanul fogja letörni az árakat. * * * Azzal számot kell vetnünk, hogy boraink na­gyobb részét ezentúl majd tagunknak kell kon­zumálnunk, akár­mennyi lesz is. De nemcsak bor alakjában, hanem párlat, a fogyasztók szájaize szerint elkészített cognac alakjában is. (A cognac kifejezést már csak rövid ideig használhatjuk. Mihelyt a francziák békeszerződésünket ratifi­kálták, ennek a szónak használatáról, hogy: „cognac", le kell szoknunk.) A bor lepárolásával annak mennyiségét kö­rülbelül egyötödére csökkentjük, tehát keve­sebb férőhely kell hozzá és könnyebb elszál­lítani. Főleg a hibás kezelésű, de azért magas szeszfokú borokat legjobb párlat formájában piaczra hozni. Én nem tudok túl nagy készle­teink számára jobb levelezető csatornát, mint a cognackészítést, de csak akkor, ha törvényes intézkedések történnek egyúttal a valódi bor­párlat védelmére. A bortörvény revíziója miha­marább szőnyegre kerül, jó lesz ugyanakkor egy törvényt hozni a „cognac"-hamisítások ellen is. Francziaországban ez meg van, de meg van Németországban is, még­pedig lehető szigorú alapon. Valamikor sokat írtunk erről a kérdésről e hasábokon, jó lesz azt majd fel­melegíteni. Cognacgyáraink ugyan vannak Csonka-Magyar­országon, de, sajnos, ezek legtöbbje nem bor­ból készíti azt a pompás pálinkát, hanem tiszta szeszből és esszencziából, amihez — néha — még egy kevés igazi borpárlat is jön. De központi szeszfőzdéinknek e téren elsőrendű a hivatá­suk, feltéve, hogy a szükséges anyagi eszkö­zök felett rendelkeznek, aminthogy egyéb bor­termelői szövetkezetek vagy részvénytársaságok is megvalósíthatják ezt az eszmét. De ne sok csipp-csupp gyár létesüljön, hanem egynéhány nagyobb, a modern igényeknek megfelelő üzem, mintaszerű vezetéssel, mely hivatva lesz a ma­gyar borpálinka hírnevét a mai — mondjuk — közepes színvonalról egy magasabb niveaura emelni. A felújítás problémája. Irta: Vargha Imre. Budapest, május 8. Magyarország oltványokkal telepített szőlőterü­lének, tehát az összes megmaradt 368,300 kat. hold szőlőterület mintegy 30%-ának szőlőhelyre­állítása előtt rendkívüli nehézségek állanak útjában, olyanok amelyek majdnem leküzdhetetlenek és így szegény országunk egyik legfontosabb ter­melő ága nem vehet oly mérvben részt az ország újraépítésében, mint amily mérvben erre hivatva volna. A közölt statisztikai adatok és a levont kö­vetkeztetések helyességét feltétlenül elismerem az esetre, ha csakis állami és nagyobb kiterje­désű magántelepeket termelendő, illetve előállí­tandó amerikai alanyt és oltványokat veszünk tekintetbe, de — szerény véleményem szerint —­ egy másik tényező is szerepelhet ebben a kér­désben és — tekintve azt, hogy a szőlőbirtokok túlnyomó része kisebb birtokosok kezén van — ha csak komolyan megfogják a dolog végét, ez a másik tényező rendkívüli módon elősegítené az oltványszőlők felújítását. Ez a tényező: ,,Segíts magadon, az Isten is megsegít". Még abból az időből szerzett saját tapasztalatom alapján, midőn még szőlőbirtokos voltam, legyen szabad az alábbiakat az 1—10, esetleg még a 20 holdas szőlőbirtokosok szíves figyelmébe ajánlani. Minden szőlősgazda talál szőlőjében olyan helyet, ahova néhány tőke amerikai alanyfajtát telepíthet. Fia pedig nincs, mert minden terüle­tet okszerűen betelepített szőlővel, akkor kerít helyet valahol, pl. a szomszédos határ mentén, vagy a szőlőterülete mellett elhúzódó út mellett, vagy végső esetben, szőlőjének e czélra leg­alkalmasabb helyén a tőkék kidobása folytán csinál ilyen helyet, hiszen — mint alább látni fogjuk — aránylag kis területről van szó. Talán nincs az a szőlővidék, ahol az egyes kisgazdáknak, ne lenne amerikai alanyfajtájú tőkéjük, ha másként nem, a kipusztult oltvány gyökérhajtásából. Ezek hajtásait ebben az évben nem ojtja be zölden, hanem legalább két méter hosszú vesszőnek neveli meg, hogy abból részint ő maga anyatőkéket telepíthessen, részint gazda­társainak, akiknek nincs, vagy csak kevés vesz­szőjük van erre a czélra — eladhassa. Ahol azonban ily alanyvesszők — akár gyökeres, akár sima — még az idén beszerezhetők, jól teszi az, aki teheti, ha még az idén telepit magának arany anyatelepet. Hogy mennyit telepítsen, arra szolgál az alábbi az utazás, mert akkor még pénzbőség volt és mindenki utazott és azért a kis darabka papi­rosért százakat is adtak. Miskolcz felé vitt az utam és Pesten mellém telepedett egy gazdaember, olyan csizmás és vele szemben a felesége, olyan bőszoknyás. Nem szóltak semmit sem. Nagyon meleg volt a kupéban és csak törülték a homlokukat. Az asszony is meg a férfi is ugy ,ötven felé jártak, de a korai nap, meg a nyárközépi tüzesre szívták ki arczukat és az ilyen emberen kevésbbé látni az évek múlását. Magyaros arczuk volt kissé kiálló pofacsontokkal, szúró szemekkel és tömzsik voltak, miként őseink a régi képeken. Csak pár őszhajszál húzódott meg szerényen, miként ők, akik úri nép közé kerültek és nem­szeretik ezt a szagot. Mondom, meleg volt. Fülledt, fojtó. És az asszony egyszerre félredőlt az ülésen. Ablakot kellett nyitni, jobban lett. Aztán megtudtuk, hogy a klinikán volt és operálták és most az ura érte ment, hogy hazahozza. Az ura megijedt, hogy rosszabbul lesz és babusgatni kezdte és megfogta a kezét. És igy tartották kéz a kézben és valamit motyogtak egymással és szerető szemeik egymásba fonódtak, mint mikor két madár ismeretlen tájra kerül és nincsen senki rajtuk kivül e nagy ostoba világon. — Mezőkövesd — kiáltja a kalauz. — Még messze van —, szól az asszony és keresi az ura kezét. És megint fogják a kezüket és megint ma- 1981. május 14.

Next