Hegedűs Sándor: Cigányábrázolás a magyar költészetben (Piliscsaba, 2000)
Adomán hurcolva
domán hurcolva Rudnyánszky Gyula (1858-1913) Cigányok című vígeposzának egyik hőse azon panaszkodik, hogy a cigányokat adomákon hurcolják és mesébe nevetik. Annak, aki kicsit is kételkedik a vaskos gúnyolódásokon történő sértődöttség jogosságában, elég kézbe vennie Küllős Imola A cigányok ábrázolása a 17-18. századi kéziratos közköltészetben című, 1993-ban megjelent tanulmányát. Műköltészetünkben is felfedezhető azonban egy olyan vonulat, amely adomaszerű (a vaskosabb humorú időkben esetenként gúnyos, gúnyolódó) cigányábrázolást nyújt. Rudnyánszky vígeposza is a humor eszközével ábrázolja tárgyát. A cselekmény egy úrhatnám cigányzenész által - a hajdani és majdani dicsőség képével feltüzelt - huszadrangú zenekar sok mulatságos epizódból összeálló (hét énekre tagolt) budapesti kálváriája körül forog. Otthonukat odahagyva a fővárosban, merőben más közegben, nem tudnak érvényesülni. Folyton-folyvást becsapják őket. A szerző a hetedik ének utolsó soraiban a tehetségtelenség fölött merengve, bevallottan is egy ismert adomát applikál művébe: „...Az egyszeri cigány - így áll a mesében - Csak két nótát tartván emlékezetében Valamit kívánják, mindig újat játszik. Kettő közül egyik, neki mindig másik. ” Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) Cigány címmel, teremtésük elképzelt történetét verseli meg. Kortárs olvasói számára bizonnyal humoros volt. A korízlésnek megfelelő versből mára csak a Csokonai szellemiségéhez méltatlannak tűnő gúny érződik ki. (Az előítéleteket vetíti vissza egészen Prometheusig.) Hasonlót tesz Mátyási József (1911-1991) is a Farsangfarki tanításban, amikor sötét bőrszínükről megemlékezve ezt írja: „...Talán az első pokolból A kéményen mászott fel, S a rákenődött koromból Lett e nemzetségessel..." Más sorokban azt állítja, hogy Lucifer sánta kovács fia készítette mindenféle kétes anyagból az első cigányt (a matéria sok tekintetben hasonlít a Csokonai-versben felemlegetetthez). Gvadányi József (1725-1801) a Pöstyéni törödésben büszkén énekli meg a fürdőben gyógyulást kereső, és őt muzsikájukkal szórakoztató cigányzenészek ellen elkövetett durva tréfáját. Csodagyógyszerként hashajtó keserűsót itatott velük, mielőtt a gyógyvízbe ereszkedtek volna. Gyanútlan fürdésük közben ért szörnyű megszégyenülésük mellett, alig tudtak megmenekülni a verésektől. Ráadásul ruháikat is eldugták. Gvadányi A peleskei nótáriusban anekdotázgatva adja elő azt a történetet is, amely nem kevésbé nyers, az előbbi méltó párja. Ebben, amikor a hosszas zenélésre kényszerített cigányok fizetséget kértek, megfenyegette őket, hogy kardlappal fizet. Miután kardot rántott, a cigányok hanyatt-homlok elrohantak, amin a dicső társaság kacagni méltóztatott: 87