Divatcsarnok, 1862 (10. évfolyam, 2-51. szám)
1862-04-08 / 14. szám
r. Londonban nevezetes lopás követtetett el a postán. Egy materfordi (Izland) kereskedőház Leaf et comp. londoni háznak 7000 1. bankutalványt küldött ajánlott levélben, melyet a postán elloptak. A tolvaj kifizettette magának az utalványokat, a bankjegyeket az angol bankban aranyra váltotta be, és így hacsak el nem árulja magát, bajos lesz nyomába jönni. Most az a kérdés : kártalanítandja-e a posta az illetőt? Azt gyanítják : igen, hogy a közönség előtt el ne veszítse hitelét, mert történetesen arra nem kényszeríttethetik, miután az ajánl a 11 levélért,ha ez netalán elveszne, csak 20-ig vállal kezességet. — Ausztriában 20 frt o. o. fizetnek egy eltévedt ajánlott levélért, habár benne százak, ezerek küldetnének is. Aki pénzt küld, tegye fel a szekérpostára, és ez a legbiztosabb út. Vegyesek, r. Thibetben,e temérdek sajátságokkal bíró országban , szemtanuk állítása szerint, azon különös szokásaivik, hogy azon nők, kik az illem- és szeméremre igényt akarnak tartani, sem a házat el nem hagyják, sem idegenek előtt nem mutatják magukat, ha csak arczukat valami fényes fekete mázzal be nem kenik, mi által nemcsak szokott arczszínüket, hanem vonásaikat is egészen eltorzítják. Azon nő, ki ily máz nélkül megy az utszára, vagy idegent fogad el, szemtelennek tartatik. Találkozáskor üdvözlet jeléül nyelvüket öltik ki, még pedig minél nagyobb tiszteletet akarnak kifejezni, annál jobban. I. Nareschkin, a pétervári szinház egykori intendánsa s Miklós czár kedvencze, eredeti elmés ember volt, de tele adósságokkal. A czár sokszor kisegité zavarából, de azért folytonosan pénzszűkében volt. Egykor életeit összeszedve egy kötetben kiadta s a czárnak ajánlá. Erre a czár szintén egy könyvet készíttetett, melynek lapjai 1000 rubeles bankjegyekből álltak s elküldé kedvenczének. „Hogyan tetszik munkám ?" — kérdé őt a czár egy alkalommal. „Igen érdekes — felelt Nareschkin — alig várom a rendkívül érdekfeszítő munka második kötetét.“ A czár mosolygott az intendáns ötletén, és következő reggel ismét küldött neki egy hasonló tartalmú könyvet, melynek czímlapján azonban ez volt olvasható : „második és utolsó kötet.“ Levelezések. Szeged, márczius 22-kén. Felkérem a tisztelt olvasónőket, sétáljanak velem a szegedi piaczra, hanem a „Laczikonyhát“ kerüljük el — mert mindenki örül, ha e piszokfészek mellett nem kénytelen járni. — Igaz, hogy azt a házat is máskép kellene már rendezni, — de minthogy sokat jövedelmez, hát csak eltűrjük rendetlenül is.— S most térjünk egy rendezéshez, mely a városnak jó hasznot hozna — s ez a „piaczrendezés“ — Itt nem csak a nagy üres térség csinosittatnék szép emeletes házak által — hanem egy más üres hely is nyerne általa — s ez üres hely, mely minnyájunkat érdekel, a városi pénztár. — A piaczrendezés által szaporittatnék a tűzmentett boltok száma és minél több a bolt, annál kevesebb a boltbér. — Hogy a jelenlegi házi urak ott a piaczon nem a legjobb szemmel nézik a piacz rendezést, azt nekik senki sem veheti rész néven — mert ők az épülendő emeletes házak által a szabad kilátást egészen elvesztenék, — mégpedig olyannyira, hogy azután egynémelynek nem lenne arra már kilátása — hogy a boltok árát minden évben feljebb emelje.• A piacrendezés azért is szükséges, hogy az ember biztosabban járhasson — mert most azon a nagy térségen minduntalan megtörténik, hogy egy kereskedő megbukik — az igaz, hogy aki megbukik, oly ügyesen bukik, hogy másokat ver le és magának semmi baja sem lesz, — de akit lever, az évek múlva is fájdalmasan érzi annak bukását. — Vannak emberek, kik csak addig járnak kocsin, míg egyszer a kocsival együtt nem buknak el — aztán csupa félelemből mindig gyalog járnak, — ellenben vannak emberek, kik csak addig mennek gyalog , mig meg nem buknak — azután kocsit lovat tartanak. — Ebből az a tanúság, hogy a bukást is rendezni kellene — úgy hogy ritkábban forduljon elő. Ámbár a jég elment már a Tiszán , még is találkoznak emberek, kik em-