Egyetemi beszédek, 1893-1894. tanév, Királyi Magyar Tudományegyetem
Az egyetem története. Beszéd, melylyel Dr. Breznay Béla az egyetem igazgatásáról lelépett
keresne vagy már első hallásra is többet találna mint amennyi benne foglaltatik. Önök uraim, kik velünk e közgyűlést alkotják, jól tudják és velem együtt érzik mindannyian azt, hogy ez a nyilatkozat itt nem lehet dicsekvés, hanem, hogy az egyszerű konstatálása a kötelességnek és szívünk mélyéből való kiemelése annak a meggyőződésnek, hogy tudományegyetemünk minden tényezőjében, alsóbb és legmagasabb hatóságaiban, tanári karában, tanuló ifjúságában kivált rohamos fejlődésű korszakunk hatásainak közepette, egyre jobban kivilágosodik annak tudása, hogy amely nép, a nemzeti önfentartás sok más tenger teendőjével együtt, a tudományos haladás, a magas szellem és jellemképzés versenyében elmarad, az csakis magára vethet, hogyha a világtörténelem törvényei fölötte szigorúan érvényesülnek. Ez a tudat tudomány-egyetemünkben éltető lélek erejével él és működik állandóan. A fejlődésnek azonban és a haladásnak, valamint egyes emberek, úgy az emberi intézmények életében is nem mindig egyenletes, sem az útja, sem a menete ezen az úton. Az egészséges haladásnak igen jótékony tényezője sokszor a megállapodás, a helyzet kritikai átvizsgálásával s a tapasztalások felhasználásával egybekötve. Mert ha nincs is föltétlenül és teljesen igaza Tacitusnak akkor, midőn azt mondja, hogy mindenben, „super omnibus negotiis melius atque rectim plim provisum“, abban bizonyára igaza van, hogy sokszor „quae convertuntur, in deterius mutantur“. (Ann. 14). A változtatás nem mindig javítás.