A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 3. KÖTET (1885-1886)
1885. – 7. szám: Emlékbeszéd Davis József Bernát k. tag felett Lenhossék József r. tagtól
DAVIS EMILÉKEZETE. 5 a londoni St. Andrews egyetemen orvos- és sebésztudorrá, mely czímére büszke is volt és ezentúl sohasem írta nevét máskép, mint J. B. DAVIS Dr. med. Esql). Ezután Hanleyban telepedett meg, egyúttal Stoke-upon Trent helység községorvosává lett és itt élt élete végéig, mint e városban és annak környékén legkeresettebb gyakorló orvos. DAVIS Háromszor nősült volt meg. Első nejéről mitsem tudhattam meg. Második neje JANE MOORNOUSE, egy igen gazdag yorki családból származott, igen mívelt nő volt és férjének, kit forrón szeretett, meglehetős vagyont hozott, miáltal lehetővé tette, hogy tudományos tevékenységét kiterjedtebben, szélesebb alapon folytathassa, másrészről e házasság összeköttetésbe hozta sógora, MR. MATTHEW MOORHOUSE-val, ki igen vagyonos dél-ausztráliai, Adelaideben lakó telepítvényes és jó hírnevű anthropolog volt. Halála előtt egy évvel harmadszor ismét megnősült DAVIS 79 éves korában ; e nejéről csak annyit tudunk, hogy fiatal német nő 3, kit legbensőbb barátai sem ismertek. Ezen harmadik házasságát rosszallották barátai s valóban egyedül ez az oka, hogy DAVIS számtalan följegyzése és tudományos hagyatéka, mint később látható lesz (28. lap), elveszett. DAVIS gyermekeivel nem volt szerencsés. Két fia volt első házasságából ; egyik mint elmebeteg halt meg, a másik nagyobb reményekre jogosított és a Pottery kerületben, hol Hanley is fekszik, mint igen keresett gyakorló orvos és különösen ügyes sebész, szerencséjét megalapítani látszott , nemsokára azonban vétkes könnyelmű életmódja miatt állását el kellett hagynia. Ez időtől kezdve teljesen elzüllött. ") Az Esquire cím angol törvény szerint csak Anglia valamely egyetemén felavatott tudorokat illeti meg. 2) DAVIS harmadszori uősiilését 1878. szept. 5-én hozzám intézett levelében a következő szavakkal tudatta: „I had the tall misfortune, that my second dear wife, Jane, in November died, and I have now married again, for the third time, and I am now hoping that life may be spared to me, to enjoy with my third wife, my dear Emma.