A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 7. KÖTET (1891-1893)
1892. – 3. szám: Emlékbeszéd Beöthy Leo I. tagról György Endre I. tagtól
BEÖTHY LEO EMLÉKEZETE. (1840—1886.) Meghalt 1886. .január 7. GYÖRGY ENDRE, levelező tagtól. Midőn a tek. Akadémia rendeletéből Beöthy Leo tagtársunk emlékezetét akarom megújítani , úgy tetszik nekem, mintha előttem állana ismeretes alakja ; mintha rajtam nyugodnék szelíd kék szemének réveteg tekintete, mintha az ő elegáns megjelenése, szép arcza njúlna fel előttem, azzal az élettelen, kihaló sugárral, mely egész lényének annyira elvárhatatlan tulajdona volt. Soha sem láttam írót, aki távolabb állott volna művétől, mint ő. Minden sorának határozott hangja, minden tételénél; logikai éle, a legtávolabbról összevont argumentácziók egész csatarendje, az erős és benső meggyőződés mindig át-átcsillanó igaz verőfénye mily más alakot rajzolt képzeletünk elé, mint a minő volt : álmodozó, majdnem nőies, zárkózott lélek, minden kitörésre képtelen, passiv jellem , tartózkodó modor, félve kiejtett, bátortalan szavak, félénkségig menő szerénység, mintaképe azoknak az embereknek, kiknek túlérzékeny szíve, mint a mimosa pudica kelyhe, az első durva érintésre összeszorul, vagy talán, mint a noli tangereé, örökre lehull, és a kik aztán — bátortalanok szembeszállón az élet viharaival, — mindig mélyebbre és mélyebbre ássák befelé magukat saját eszméik hálójába, a nélkül, hogy a kívülről jövő világosság. M. Т. ЛК. EMLÉKBESZÉDEK VII. K. 3. SZ.