A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 11. KÖTET (1901-1903)

1902. – 4. szám: Emlékbeszéd Szilágyi Sándor r. tag felett Fraknói Vilmos r. tagtól

szilágyi sándor emlékezete 1927—189©. FK­AKNYI VILMOS rendes tagtól. (Olvastatott a Magyar Tud. Akadémia 1901. november 26-iki összes ülésében.) Nem egyedül az Akadémia parancsának hódolok, mikor ma ezt a helyet elfoglalom, hogy felejthetetlen tár­sunk, Szilágyi Sándor emlékét ünnepeljem. Kötelezettség­nek teszek eleget, melyet ővele szemben sajátságos körül­mények között kellett elvállalnom. Még a hetvenes évek közepetáján történt, hogy heves tüdőláb a sír szélére vitte Szilágyit. Barátai sorában én is megjelentem­ ágyánál. Biztató szavaimra csüggedve vála­szolt, egyszersmind azzal a felszólítással lepett meg: Ígér­tem, hogy az Akadémiában az emlékbeszédet én tartom fölötte. Nehéz helyzetbe hozott. Ha az ígéretet habozás nél­kül megteszem, készségemben halálsejtelmei igazolását lát­hatja. Ha megtenni vonakodom, magatartásomat olyan motívumoknak tulajdoníthatja, melyek kínosan érinthetik. Az a szándék, hogy mindkét irányban megnyugtas­sam, azt hiszem, szerencsés gondolatot sugalmazott. Óhajtá­sának teljesítését ahhoz a föltételhez kötöttem, hogy, ha túlél engem, ő tartja meg fölöttem az emlékbeszédet. Derült mosolylyal ajkain, hálás kézszorítással járult ehhez az egyességhez, melyet egy századnegyed folyamán ismételten megújítani kívánt. M. TUD. AKAD. EMLÉKBESZÉDEK. XI. K. 4. SZ. 1

Next