Egyetemes Filológiai Közlöny – XI. évfolyam – 1887.
I. Értekezések - Náményi T. Lajos, Irodalmunk külföldön 1886-ban
178 NAMÉNYI T. LAJOS. nem jelent meg. Jutott néhány lap ezen «Aus dem Reiche der Karpathen» czímű könyvben a magyar irodalomnak is. Meleg, magasztaló hangon emlékezik meg Petőfiről, Jókairól s másokról. Hazánk irodalmával különben mindinkább kezd megismerkedni a külföld. Kardos Albert is megírta a «Gazette de Hongrie»-ban irodalmunk vázlatos történetét, továbbá érdekes czikksorozatot közölt Chélard Raoul a «Revue Universelle »-ben «A magyar irodalom fejlődésé»-ről Különösen rokonszenves hangon írt Arany János, Petőfi Sándor, Eötvös József, Madách Imre működéséről. Majd pedig befejezve a czikksorozatot, végeredményképen kimondja, hogy hazánkat nemcsak furcsa sajátságaiért, hanem műveltségéért is lehet szeretni. Ezenkívül találkozott hazánknak egy lelkes barátja Amerikában is. Providence városában felolvasási ciklusban ismertette John Trettwell a magyar Shakspere-fordítókat, különösen Vörösmartyt, Arany Jánost, Szász Károlyt. Továbbá megemlékezett Petőfiről, és szólott Jókai Mórról és Kossuth Lajosról is. Azt hiszem, az e téren való mozgalmakkal is meglehetünk elégedve. Hiszen régi dal, régi dicsőségről: «Kis nemzet vagyunk» stb. S most lássuk minden téren egyenként, mit ismert meg irodalmunkból a külföld. Kiváló költőink közül csak Petőfi és Vörösmarty találtak fordítóra. Volt ugyan szó a lapok hasábjain egy pozsonyi Bruck I. nevű ifjú törekvéséről, ki Arany János balladáit lefordítá s kiadni szándékozik, de ez eddigelé meg nem jelent. Pedig érdekes kis kötet lehet, mert ki csak olvasta, dicsérőleg szólott a fordításokról. Petőfi költeményei közül ez évben az «Apostolt» fordítá le az ismert Petőfi-fordító, Cassone József s adta ki olasz nyelven. A jeles fordítás elé Helfi Ignácz írt hosszabb előszót. Vörösmartynak fordítója új alak a fordítás terén. De hivatott fordító. Ugyanis az öreg Hoffmann Pál, jogi egyetemünk jeles tanára, fordított le egy kötetnyi költeményt Vörösmartyból. Ott találjuk e kötetben a «Szózat»-ot, «A vén czigány»-t, «Fóti dal»-t, továbbá «Szegény aszszony»-t, «Gondolatok a könyvtárban», s más költeményeket. A fordításról, mely itt-ott túlságosan ragaszkodik az eredeti szöveghez, Bodenstedt Frigyes és Heyse Pál, kiknek a fordító a szép kötetet megküldte, igen kedvezően nyilatkoztak. Figyelmet érdemel a kötet elején olvasható érdekes előszó is, mely mutatja, hogy a szerző Vörösmartynak, irodalmunknak s a műfordítás szabályainak tanulmányozásával foglalkozott. Különben Vörösmarty költeményeiből olvashatunk fordításokat a pozsonyi Drodtleff-czég kiadásában megjelent «Gedichte. Eigenes und Fremdes» czímű kis füzetkében is. A fordító Schulpe György, ki igen sikerülten adta vissza fordításaiban Vörösmarty «Hedvig» czímű legendáját és «Egy kis gyermek halálára» írt költeményét. A füzetkében