Egyetemes Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1905.
III. Külföldi irodalom - Brunetiére, Histoire de la littérature française classique I., Szigetvári Iván
KÜLFÖLDI IRODALOM: 523 Szinnyei derék munkájával kapcsolatban még csak arra akarok utalni, hogy a finnek nemcsak azzal törődnek, hogy a többi nemzet szellemi életével megismerkedjenek, hanem a maguk szellemi életét is föltárják a külföld előtt. Csak nemrégiben kilenc európai nyelven nagy képes díszműben jelentették meg a finn műveltség encyclopaediáját. Tanulhatnánk tőlük ! (Budapest.) DITTRICH VILMIS. Ferdinand Brunetiére: Histoire de la littérature iranyaise classique (1515—1830). Tome premier. De Marot à Montaigne (1515—1895). Première partie: Le mouvement de la renaissance Paris, 1904. 8-r. 230 1. A franczia kritika nagynevű vezére néhány évvel ezelőtt megírta nemzete irodalomtörténetét rövid vázlatban (Manuel de l'Histoire de la Littérature française, 1898). Egyik czélja volt e munkának kimutatni, hogy az idéal classique hogyan fejlődött, jutott tetőpontra, hanyatlott és semmisült meg. Amit akkor csak sommásan jeleztem, azt akarom most részletesen kifejteni, olvassuk a jelen munka előszavában. Az új munka tehát nem lesz teljes irodalomtörténet, hanem körülbelül csak három évszázad monographiája (1515—1830.). Az öt kötetre tervezett munkából még csak az első kötet első része áll rendelkezésünkre. Csekély rész ahhoz, hogy róla végleges ítéletet mondjunk, azonban egy új munka, amely Brunetiére nevével indul útjára, megérdemli, hogy az érdeklődők figyelmét felhívjuk reá. A könyv tartalma egész röviden ez : bevezetése tárgyalja az olasz, európai és franczia irodalmi renaissance-ot, az első könyv a franczia reformáczió első hullámait (Clément Marot, Rabelais, Margit navarrai királyné), a második könyv Calvin irodalmi működését. Mennyit érnek tartalmilag ez egyes részek, arról nem szólunk, mert ilyen töredékes munkával szemben jobbnak látjuk csak a módszer szempontjából ítélni.1) Kritikai módszeréből a következő szempontokat emeljük ki : 1. Az életrajzi adatoknak csak annyiban van irodalmi érdekük, amennyiben az író művei megértéséhez szükségesek (90. 1.) Marot !) A Literarisches Centralblatt (1904. szeptember 17.) kritikusa azt állítja, hogy Brunetiére e művében csupa új és eredeti felfogással találkozunk, de a renaissance-ról szóló fejezet kell hogy ellenmondást keltsen más nemzeteknél; tudvalévő ugyanis, hogy az ő geniális ítélő tehetségét nem ritkán politikai szenvedély zavarja meg. Az is sajnálni való, hogy lenézi azt a nagy terjedelmű és nagy értékű munkásságot, amelyet a középkorral foglalkozó honfitársai fejtenek ki.