Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXVII. évfolyam – 1913.

IV. Programm-értekezések - Kovács Antal: Petőfi véleménye magyar írókról. Kristóf György - Leffler Béla: Petőfi Svédországban. Kristóf György

lése; nem pesszimizmust tanít, hanem arra felel, hogy miért nem lehetünk optimisták. Egy ilyen rövid életrajzi ismertetés és néhány mű tartalmi bemutatása — mégha oly tömör és világos is, mint a Potoczkyé — a legkevésbbé sem elég alap arra, hogy a végén összehalmozott super­lativusokat elfogadjuk. Nem különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy Ibsen műveinek az értékelése külföldön is sok vitára adott okot. Más dolog a divatosság és más a maradandó érték. Ibsen kétségtelenül nagy költő. De vegyük csak őt ki a XIX. sz. második felét jellemző szocziális és etnikai forrongásokból s tekintsük őt mint költőt ön­magában : vájjon akkor is elmondhatók-e róla ezek a superlativusok ? Bizonyos, hogy Ibsen az emberi lélek mélységes problémáit tárgyalja. Ámde ehhez nem egyszer roppant izgalmak­ után s mesterségesen jut el. Aztán vájjon a mélységes problémák puszta felvetése és skeptikus analízise bírhat-e azzal a művészi bájjal, a­mi nélkül remekmű nincs, még ha esetleg oly hatásos is. Ezek legalább is el nem döntött kér­dések, a­melyek tisztázására a Potoczky különben hasznos dolgozata igen szűk keretül szolgál. 6. Dr. Leffler Béla : Petőfi Svédországban. (Nyíregyházai ág. ev. főgimn. értés. 3—19. 1.). — A dolgozat — bár nem tisztán philologiai jellegű — becses adalékokat nyújt nemcsak a svédországi Petőfi-kultuszhoz, hanem ahhoz is, hogy mily jelenségek és minő szálak keltenek rokonérzést egymástól távol álló nemzetek között. Svédországban 48—49-diki szabadságh­arczunk hullámai keltettek ér­deklődést nemzetünk iránt. A szabadságharcz­s ennek legjellegzetesebb alakja, Petőfi ragadta meg a svédek figyelmét és pedig első­sorban néhány harczainkban résztvett svéd önkéntes és emigráns közvetítésé­vel. Az első, jobbára német közvetítéssel készült lelkes, de gyenge Petőfi-fordításoktól igen változatos a Schöldströmig emelkedett fejlő­dés. Ezen fejlődés ismeretéhez kapunk becses részleteket e dolgozat­ban, mely kiegészíti a Petőfi-Múzeum, illetőleg Petőfi-könyvtár vonat­kozó adatait. 7. Kovács Antal: Petőfi véleménye magyar írókról. (Nagy­kanizsai főgimn. 3—39. 1.) — Szerző összeállítja Petőfi véleményeit a régebbi és korabeli magyar írókról, mert Petőfi, e tekintetben is egészen külön csapáson, a maga lábán járt és mert a Petőfi és a kor felfogása közötti külömbség megismerése nem lehet érdektelen. Petőfi szerette és dicsőítette Csokonait, Gvadányit, Kazinczyt, Kölcseyt, de nem szerette Kisfaludy Károlyt. Kortársai közül Czakó és Vajda Péter eredeti egyénisége hatja meg. Kíméletlenül nyilatkozott Garayról, Császár Ferenczről, Toldyról, Yachot Imréről, Jámbor Pálról, Kuthy­ról s általában a tehetségtelen s mégis fenhéjázó költőkről. Nagyon becsülte Kazinczy Gábort, Szemere Pált, Erdélyit, Pálffyt, Kerényit, Yachot Sándort, Jókait. Tompával egy ideig nagyon meleg barátság­ban volt, később elhidegült. Vörösmartyt — bár az ismeretes szava­zás miatt élesen megtámadta — mindig csodálattal dicsőítette. Arany

Next