Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)

1882-05-09 / 105. szám

Kolomárt 1882. — -.»■ . — -, ■ .1 ■ -■ ■ —----f n»j .LL-ragc Addig hisítsd a vesszőt, mig fiatal. Angolból: ▲ mié« XVI. (30. Folytatás.) Vádolhatják fiát bármivel, beszélhetnek róla a mit tetszik, ő előtte mindig bálványolt gyer­meke marad. Carlos kibontakozott a szerető karok ölelé­séből, s szomorúan nézett a bánattól megtört ked­ves arcára, melyről a boldogság soha sem fog többé ragyogni. — Jó anyám, monda, kevés időm van. És mindent el kell neked mondanom. — Fiam, csak azt mondd, a­mit akarsz. — Mindent elmondok, anyám, mindent — válaszolá. Ülj le ide, s engedd, hogy a lábaid elé térdeljek, hadd hajtsam fejemet az öledbe, mint kis gyermek koromban tevém, midőn a játékban kifáradva hozzád jöttem. Anyám, drága jó anyám, utoljára fogom fejemet az öledbe hajtani. Lady Carew a számára megjelelt székre ült. Az ablak előtt a fényes napvilágon az egyik rendőr szigorú alakja volt, mozdulatlanul állott, egy pillanatig sem véve le az ablakról a szemét. Sir Carlos az anyja lábaihoz térdelt, s fe­jét térdére hajtotta. Keserű vagy édes érzés volt-e az anyának, hogy fia előbb kisírta­­magát, mielőtt beszélni kezdett volna, sirt olyan fájdalmas könnyeket, a­milyeneket a férfiak ritkán ejtenek, s az egész teste rászkódott a zokogástól. Midőn kisírta magát, elbeszélte anyjának őrült szerelmének a történetét, meggondolatlan, elhamarkodott házasságát, keserű csalódását, meg­bánását, kiábrándulását és kimondhatatlan sze­rencsétlenségét és kétségbeesését. Az anya egy szó szemrehányást sem tett, nem akarta fia bánatát azzal is súlyosbítani, nem mondta, mint helyzetében annyian mondták volna hogy ő ezt előre látta s megjósolta. Szép arczát szeretet és gyötrelemmel teli szívvel hajtotta a kedves fe felibe, s úgy hallgatta a drága ajkak vallomását. — Anyám, az én hibám volt; azt hittem, hogy én jobban tudom mint te. Bolond voltam, önhittségemben bölcsnek képzelve magamat. — És te Comóban hagytad ? kérdé az any­ja szeliden. Carlos, hogy jött ő ide, és hogy esett a tóba ? — Zavart vagyok; elfelejtettem, hogy tör­ténetemnek csak az egyik részét mondtam el ne­ked, válaszolt Carlos. Anyám e titok nyomta a szivemet; én mindent meg akartam neked monda­ni; de sajnáltalak, s napról napra halasztottam a rész hirt; ekkor közölték az újságban azt a sze­rencsétlen hírt. Én nem gondoltam, hogy Mar­git meglássa, de úgy látszik, hogy a szegény leány nagyon unta magát egyedül, s hogy embe­reket lásson, a Comoi hotelbe ment ebédelni. Ottan egy angol újságot pillantott meg, a kezé­be vette , azt a hírt is elolvasta. Szegény Mar­git, nagyon szerethetett! Rögtön útra kelt, a hír­lapot is magával hozva. Lynn Mavisba ment, tud­­va hogy birtokunkhoz az a legközelebbi város, onnét irt nekem levelet; anyám, a bál napján te magad adtad át azt a levelet nekem . Margit azt írta, hogy még az­nap est­e átjön Firholmeba, s találkoznom kell vele. A bál estvérén történt, makacs természetét ismerve, tudtam, hogy a­mit a fejébe vesz, azt megteszi, s a gondolat, hogy Lady Glady előtt minő jelenet fog lefolyni, elviselhetetlen volt. Tudtam, hogy ha a Firholmba való jövetelét meg akarom akadályozni, úgy elibe kell mennem, hogy találkozzunk. És megtettem, elibe mentem. Anyám, esküszöm, hogy midőn hazulról távoztam, nem volt a fejemben semmi rész gondolat, szíves és türelmes akartam iránta lenni. Az országúton ta­lálkoztam vele, de jaj neki! és jaj nekem! Mar­git nagyon rész kedélybe volt, kihívó, durva, in­dulatos volt, és szégyelem megmondani még ne­ked is anyám, de Margit nem volt józan, bizo­nyosan pálinkát ivott, hogy erősítse magát. Az országutat mihelyt tehettem elhagytam vele, mert szégyeltem magamat miatta, nem akar­tam hogy lássanak, s a parkba hoztam. A tó nyugati részén levő magas fák árnyé­ka alatt járkáltunk. Csak ekkor és ott voltam ké­pes belőle értelmes szavakat kivenni. Legalább öt­venedikszer kérdeztem tőle, hogy miért jött ide. S ekkor a ruhája zsebéből kivette a végzetes hír­lapot s azt kiáltá: — Itt van, nézd, ez hozott ide! A lapot látva egy pillanat alatt mindent meg­értettem. — Margit! mondom, ez nem igaz , hiszen te legjobban tudhatod, hogy nem lehet igaz. — Csak akkor hiszem, hogy e hit nem igaz, válaszol, ha rögtön magaddal viszel a kastélyba, s annak a festett képű szemtelen madámnak meg-­­ mondod, hogy én vagyok a feleséged. — Azt nem fogom tenni, mondom nyűgod­­­­tan. Hagyjuk e dolgot, holnap reggel nem leszel ily izgatott, majd akkor meglátjuk, hogy mit te­­s­zyünk. E­z ideig csendesen sétáltunk a tó mellett, egyszer figyelmeztettem, hogy nagyon közel ment s a ruhája a vizbe ért, s láttam hogy félre húzta.­­ Hogy mi vitte reá nem tudom, ha csak nem a részegség gonosz szelleme, elég az hozzá, hogy a szerencsétlen elkezdett tégedet és Lady Gladyt bán­tani. A legszemtelenebb és aljasabb bántalmakkal illetett benneteket, s undok szavait hangosan, majd nem kiáltva mondá: kértem, hogy lassabban be­széljen; de nem hallgatott reám, sőt jobban kiál­tott, és én —az ég bocsása meg bűnömet — soha sem voltam türelmes ember­ agyam lüktetett, vé­rem fellázadt, úgy éreztem mintha ereimben meg­­gyuladt volna a vér. Lehet, hogy az ebéd alatt én­­ igyekeztem szeszes italokkal növelni bátorsá­gomat. Annyit tudok, hogy Lady Gladyre borzasztó dolgokat mondott, de nem emlékezett vissza a nevére. „ Add ússza az újságot, kiáltá, add vissza, add olvassam el a nevét ismét, hadd átkozzam meg a miért téged elrabolt tőlem. Természetesen, hogy én nem engedtem. Nem adtam vissza a lapot. Azt mondtam ma­gamban, hogy nem tűröm, hogy Lady Gladyt pisz­kálja, s holnap reggel elviszem magammal Fir­­kóimból. Esküszöm neked anyám, hogy gondola­tomban sem volt hogy bántsam. De Margit hir­telen , indulatosan reám vetette magát, erőszak­kal akarva a hírlapot tőlem elvenni, s nem szánt meg reád és Gladyra tele torokból borzasztó dol­gokat kiabálni. Én nem adtam oda a lapot, vissza­taszítottam a kezeit, és ő elesett, hátrafelé esett, hangos kiáltással a tóba. Én nem akartam a tóba taszítani, sőt a vi­tatkozás közben arról is megfeledkeztem, hogy oly közel vagyunk hozzá , de hibás vagyok, mert nem mentettem meg. Esés közben megkapta a kabátomat, azon a kézelőmet s leszakította, a­mint láttad anya® kézelőm egy részét a kezében találták, miért merült le egyszere, mintha egy darab­­ lett volna ? — nem tudom , de az igaz, hogy egyszer sem jött fel a víz felszínére. Nel­aDt perczig ott állottam. Ha a felszínre jött vele*, megmentettem volna , de nem mentem utánum­ — tehát megöltem. Ah, anyám, a bokszuló fúriák nem hágy­tak nyugtot, elüldöztek hazulról, és ismét^ viss** kergettek ! — Inkább elviselnék bárminő p­reimet, mint hogy azt álljam ki ismét, a­mit a óta szenvedtem. Nem nyughattam itthon, e­lett­tem , de a gyilkosság bélyege velem ment, fúriáktól kergetve, haza jöttem. Elhallgatott, aztán hirtelen ezt mondta­— Anyám, mi vitt téged arra, hogy ,, vollétemben a tó lecsapolását rendeld ? " sugallata volt-e, hogy engem megbüntesse Minő különös kísérteties kéz mutatta meg T­e­temre ezt az utat? Szegény szép Margit ! anyám ő feleségem volt. Ah, bár élne mos ' bár a hattoni erdőben ülve a hogy a múlt­ben láttam! Anyám, küldj el az apjáért s­iet el neki mindent. Margitot pedig temettesd el a hogy feleségemet megilleti. És anyám -* (Folyt. köv.) t­­ Tt -------------­ Az iror­szágiak nagy meetinget szándé­koznak rendezni a Hyde­ Parkban, a­melyen utá­latukat fogják kifejezni a merénylet felett. Hírlik, hogy több gyanús egyént el­fogtak.­­ A következőkben felsoroljuk ez alkalomból röviden azokat az agrárius és politikai bűntette­ket, melyek ez év folyamán csaknem szakadat­lan lánczolatban követték egymást. Mindjárt az év kezdetén, január 2-án sike­rült egy Connell nevű ember személyében az úgynevezett „Moonlight“ kapitányt elfogni, ki egy szervezett gyilkosbanda étén sok véres bűn­tett kezdeményezője volt, de a „holdvilágbanda“ márczius hó végén újból feltámadt és rémuralmát még jobban folytatta mintsem azelőtt. Az Írországban elkövetett agrár bűntettek száma hivatalos jelentés szerint 4439 volt a múlt (1881.) évben, ezek közül 3953 esetben vagy nem fedezték fel a tettest, vagy pedig nem tud­tak rá bizonyítani semmit. Az 1881-iki deczem­­ber havában 547 agrár bűntett követtetett el; ezek közt 4 gyilkosság, 10 gyilkossági kísérlet és 38 gyújtogatás. Ez év első hónapjaiban folytatták a bűnös üzelmeket és a rendőrség tudomására jutott agrár­bűntettek száma január hóban 479, februárban 407 és márcziusban 531 volt A gyil­kosok még a nőket sem kímélték meg, ha netán a liga tilalmai ellen vétettek, így Irishtowban január 4-én Crophana öz­vegyét Eszter leányával együtt meggyilkolták. A kormány Dublinban január végén egy messze elágazó veszélyes összeesküvésnek hírét vette, mely összeesküvés a charei, limericki és corki grófsá­gokban terjedt el. E felfedezés következtében fegyverhatalom igénybevételével tömeges elfogatá­­sok történtek. Február elején az előbbi ír minister ellen követtek el merényletet, mely a most­ elkö­vetett bűntett praecedensének tekinthető. Forster t. i. február 8-kán bejelentette az alsóháznak, hogy robbanó anyaggal töltött levelet kapott, me­lyet azonban gyanús külseje miatt kéi nem bontott, hanem vegyésznek adta át, ki vizsgálás után a robbanó anyag jelenlétét konstatálta. Egy időben a parliamentben ülő írek leggyalázatosabb módon támadták meg a kormányt, Forstert azzal vádol­ták, hogy egy közönséges játékbarlangban tölti idejét, Gladstone fiát Herbertet pedig az írorszá­gi bobéri állomás legméltóbb jelöltjének mondták. Márcziusban Athlone városában a törvény­hatósági épületet dynamittal a légbe röpítették, Dublinban pedig egy nőt fiával halálig kínoztak és egy fodrászsegédet meggyilkoltak, a­nélkül, hogy a tettest meg lehetett volna keríteni. Tip­perary grófságban valóságos harczra került a do­log a „holdvilágbanda“ és a rendőrök közt.­­ Április 2-án ismét egy nőt, Smythe W. B. föld­birtokos nővérét gyilkolták meg, mi különösen nagy elkeseredettséget szült. Néhány nappal ké­sőbb Kerry grófságban meggyilkolták Herbert föld­­birtokost, a gyilkos kinyomozására pedig hiába tűztek ki 2060 font sterlinget jutalmul. Április közepén a parlament elé terjesztett hivatalos kimutatás szerint az írországi államfog-­­ házakban 511 fogoly volt, kik közül 35 gyilkos­sággal, 11 felségárulással, 24 gyilkossági kísér­lettel, s a többi gyújtogatással és erőszakoskodás-­­­sal volt vádolva. Május első napjai sem folytak le kihágások nélkül, melyek csaknem közvetlen következmé­nyei voltak Parnell és társai szabadon bocsátta­tnának. így e hó 5-én Ballinában, midőn ezt az örvendetes tényt megünnepelték, összeütközés volt­­ a rendőrség és a néptömeg közt, úgy hogy a rendőrség lőni volt kénytelen, mi­által több egyén életveszélyesen megsebesült. Ugyan­ez nap Mayo grófságban egy Gloin nevű birtokost a nyílt or­szágúton megtámadták pisztolylyal. A lövés nem talált, mire Gloin revolverével agyonlőtte ellen­felét. Másnap 6-án történt a dublini gyilkosság.­­ A Petőfi-társaság felolvasó ülése. Debreczen, május 7. Debreczen város közönségének elitéje jelent meg a közgyűlésre. A földszint, az erkély és pá­holyok sorai ragyogtak a szépségtől és előkelő­ségtől, a­mint a szem végig tekintett a közönsé­gen, melynek túlnyomó része a földszint és er­kély első padjain és a páholyokban nőkből állott. A gázcsillárok fénye zsúfolt házat világított meg. A közönség ünnepi díszben jelent meg s a nők gyémántjainak és még inkább a villogó szemek ragyogása vetekedett a mesterséges vilá­gítással. A felolvasó asztal a színpad elején, mögötte az elnöki emelvény van fölállítva. Az emelvény háta mögött két sor­szék van elhelyezve, babér­koszorúkkal díszítve a Petőfi-társaság tagjai szá­mára. A színpad hátterében Petőfi arczképe volt látható két oldalt, a kulisszák hoszában a férfi­­közönség egy része foglalt helyet. Örömmel emel­jük ki, hogy a helyben állomásozó honvédtiszti klírnak nagy része, ezek között gr. Csáky honvéd­­huszár alezredes, továbbá az itt időző Kovács György honvéd ezredes megjelentek a felolvasó ülésen. A Petőfi társaság tagjai a kaszinó termei­ben gyűltek össze, a­honnan együtt jöttek, Jó­kaival élükön, a polgármester vezetése alatt a szín­ház épületbe. A fellobogózott utczákon, melyek a szín­ház épület felé vezetnek, a nagy közönség várta és midőn megérkeztek, zajosan éljenezte a vendé­geket. A színház visszhangzott a lelkes éljenektől, melyek Jókai és a társaság többi tagjainak belép­­tekor felharsantak. Az elnöki emelvényen Jókai, mellette Komó­­csy József, balról oldalt Várady Antal, jobbról Szana Tamás ültek. Jókai rövid szavakkal megnyitván az ülést, Várady Antalt szólita, hogy Szana Tamás ér­tekezését olvassa fel, mely a Petőfi társaság feladatáról szól. A felolvasást élénken megtap­solták. Zajos éljenzésben részesült Komócsy Jó­zsef költeménye, melyet maga szavalt el, „Az ez­redik év“; hangulatteljes versei nagy hatást kel­tettek. Rokonszenvesen fogadta a közönség Vértesy Arnold elbeszélését, melynek czíme: „Az égben köttetett" és Szász Gerő lírai költeményeit. Zajos hatást keltettek és élénk tapsok­kal fogadtattak Bartik Lajos dalai, melyeket szintén maga olvasott fel, különösen azok tetszet­tek, melyek a szerelemről és Petőfi koplalásáról szóltak. „Hol Petőfi oly bőségesen koplal vala­. Egész Petőfi­ társaságának terítve város asztala.“ Midőn Jókai gr. Teleki Sándor nevét em­lítő, kinek visszaemlékezéseit „Garibaldi alatt 1859- ben“ Szász Gerő olvasta fel, ismét felharsant az éljenzés és taps, mit a gróf kétszer felállva kö­szönt meg. Nagy tetszést aratott Várady Antal költe­ménye: „Az Isten ostora.“ De a legzajosabb hatást Jókai Mór felol­vasása keltette, melynek czíme: „Drága fütty“, epizód 48-ból. A költőt a közönség zajos ovácziók­­kal halmozta el. Ezzel a felolvasó ülésnek 1 óra körül vé­ge volt. A Bika vendéglő nagy termében d. u. 2 órakor a Petőfi-társaság tagjainak tiszteletére fé­nyes díszebédet rendezett Debreczen városának közönsége. A Bika-Vendéglőben tartott lakomán 250- en vettek részt. A közös hadsereg tisztikara, élén az ezredessel jelent meg a lakomán. Jelen volt továbbá a honvéd tisztikar is. A magyaros menü következő volt. Barna leves májas tésztával. Fehér leves laskával. Hideg kecsege aszpikkal. Marhábul körözve, hideg és meleg mártással. Töltött káposzta, friss dibreczsei kolbászzal és sertéshússal Padding chaudauval. Vajas fánk és magyar bélés. Idei libapecsenye. Spekelt belszinpecsenye hideg saláta-tojással és a saláta tepertővel. Sajtók. Fekete kávé. Italok: asztali vörös és bakator­dói. Az első felköszöntőt a polgármester monda a királyra és a királyi családra. Révész a re­o­­fi-társaságra, Vay Dániel gróf Jókaira és leleki Sándor grófra mondott felköszöntőt. Jókai humo­ros toasztban Debrecen városára emelte po­harát. . Beszéde igy hangzik: Kiss Sándor úr, sz­ó­lók az úrhoz! Azt hiszem, hogy nagyon so­k előtt ismeretes az az adoma, mikor egyszer egy apa kis fiaitól sorban kérdezte, mi szeretnél lenni, kis fiam? mikor a legkisebbre került a sor, az azt mondta, hogy én legjobban szeretnék lenni penzionátus generális. (Derültség) Ha a mai vi­lágban kérdezné ezt az apa, bizonyosan azt fe­lelné a fiú, hogy én legjobban szeretnék meghalt költő lenni, mert azt azután érczbe öntik, és el­mondhatja magáról: no már most biztos állásom van. (Élénk derültség.) Korszakunkban mindenkinek van valami életczélja pályáján, mindenütt van előmenetel, előfialadás, meg a szépművészetekben is van: a színészek számára van a nemzeti színház s más állandó színházak, a szónokok számára ott van az országgyűlés, festőknek és zenészeknek ott van a festészeti és zene­akadémia, ott még vihetik egész a tanárságig s utoljára előttük van az egész vi­lág, a­hol, mint a czigány mondta: itt van, nek­tek hagyom az egész világot, így a költő számá­ra is itt van az egész világ. A magyar költőnek nincsen pályáján semmi megpihenő árnyék, an­nak a számára nincsen egyéb, mint a magyar közönség. Te, kedves barátom, azért is intéztem hoz­zád e hozzád szálló felköszöntést — tanúja vol­tál annak, hogy keletkezett azon irodalmi kör, melynek Petőfi volt halhatatlan lelke. Hogyan tá­madt azon társaság, te láttad, hiszen velem egy pályán voltál, együtt dolgoztunk egy principális alatt, ugyanazon irodában, mindketten prókátor-­ságra készültünk. Te láttad, hogyan lettem hote­len Themishez, te tudtad legjobban, hogyan ra­gadott magával a múzsa. Akkor nem kérdeztük azt, hogy mi lesz ebből az elzüllött emberből, a­ki azt mondja, hogy nem akarok más lenni, mint költő , a­ki nem tűrt maga mellett mis czimet, mint­ költő. Láttad azt, hogyan fogadott a közön­ség akkor bennünket, bizony nem lehet panaszunk se a közönség, se a haza iránt. Később ezután a nemzeti zsibbadás korszakában akkor is megbecsül­te költőit a magyar nemzet és elősegítette őket működésükben a czélhoz. Hanem hát mint min­den jónak legnagyobb ellensége a jobb. A mint az újjászületés boldog korszaka megnyílt, a köl­tészetnek is ellensége támadt a politikában, mely félrevezetett bennünket. Tehetségünk átfordult a politikához, mely olyan, mint a homoki szóló a melybe a rigó ha belekóstolt, nem énekel többé. (Lelkes éljenzés, taps.) A fiatal nemzedék más más pályára adja magát, ki tanárnak szegődik, kit pénzügyi vagy biztosító hivatalok nyernek el, ki képviselői állást foglal el, költőnek magának nagyon kevés ember marad és annak számára is bizony mondhatom, hogy nagyon sanyarú kiáltás mutatkoznék, nem azért, mintha a közönség megfogyott volna, az megtízszereződött azon időtől kezdve, mikor én felléptem, hanem a külföldi literature miatt; az nyomja el az egész literaturát. Évenként négyszáz kötet idegen és 12 kötet magyar regény jelenik meg, így áll jelenleg a dolog. Hanem hát nem jöttem én se a magam, se a körülöttem csoportosult tisztelt társaink nevében se kenyeret, se dicsőséget koldulni a költészet számára. Hiszen a költőnek kenyere és fantáziája van és akkor lukullusi lakomát élvezhet. Ha sa­vanyú a bora, kóstoltassa meg múzsájával, mind­járt megédesül; a­mi pedig a dicsőséget és a kö­zönség becsülését illeti, azért nem szokás koldulni. Olyan az, mint egy bekerített redout, hová nem lehet az embernek magát behízelegnie, sem be­sompolyogni, azt rohammal kell elfoglalni. Nem könyörögni, nem koldulni a magyar költészet szá­mára jöttünk, hanem hálás köszönetet mondani egy nagy lelkes városnak, a­mely meghívta a Petőfi-társaságot s részesítette olyan kitüntetésben, , a­milyet 40 éves hosszú pályámon sohase élvez­­­­tem. Poharamat emelem ennek a kálvinista Ro­mának és a magyar Helikonnak lelkes közönségé­ért, mely sokkal többet adott nekünk, mint men­­ ;­nyit hogy ha egész életünk folytán a költészet erén működünk, valaha neki meghálálhatunk. Isten tartsa meg, tegye nagygyá, nevezetes­sé Debreczen városit! Komócsy a polgármesterért, Szathmáry Ká­roly Révészért, Várady Antal és Neugebauer a nő­kért, Bartók Jókaiért nem a politikusért, de a köl­tőért, Kiss Áron Telekiért, gr. Csáky huszáral­ezredes az igazi honvédekért, az írókért emel po­harat, kik hódítanak. „Ne tessék félni, vétó közbe zajos derültség közben, — nem Boszniát értem“: azokat élteti, kik szellemi fegyverrel hódítanak birodalom által. Jókai a monarchia katonáira emel poharat. Még számos toaszt következett. Estve fényes bál a Koronában. Az akadémiából. — Eredeti tudósítás. — Budapest, május 8. A magyar tud.­akadémia II. osztálya Ipolyi Arnold elnöklete alatt ma ülést tartott. Első tárgya volt Kozma Ferencz levelező tag székfoglaló értekezése, melynek tárgy­át „roytho­­logiai elemek a székely népköltészet és népélet­­ben“ képezte. Más népek példájára s kitűnő írók­ra hivatkozva hangsúlyozza mindenek előtt a leg­ősibb népvallási vagy mythologiai nézetek és fel­fogás alapos ismeretének szükségét, s maga a szé­kely népnek Óriások, Tündérek és Boszorkányok felőli hagyományait, mondáit és mythologiai alakjait ismerteti meg. Először az „Óriás“ felőli mythost tárgyal­ja, egybehasonlítva az Edda szerinti és germán mythossal, mely szerint a hősök győzik le és irtják ki az óriásokat, míg a mieinknek az iste­nekkel való küzdelméről nincs semmi hagyomány. A mienk neve az u­r-ból származott s a hang elváltoztatást az élő nyelvvel s a müncheni codex példáival bizonyítja. Pogánykori istenünk is u r j (Had­ur), s az urias-bil, erősből, hatalmasból­­ lett az óriás fogalomszó, utóképe az istennek. Németalföldön az óriások népies neve ma is h­ü­­n e, h­u n, a­mit a német mythologusok a hu­nokra, magyarokra értelmeznek. A franczia nép­­mondák is az Ogre-val magyar óriásra mu­tatnak. Az óriások eredetét, testalkatát, tulajdonait elősorolván, rámutat a magyar és más mytholo­­giák óriásai közti különbségre. Azután a „tündér­“ ről szól s a köztük s az óriások közt levő kap­csolatot mutatja ki; így egyesül a nagysággal a szépség, a hatalommal a boldogság Ha az ősko­ri férfiúi erő és nagyság az utókor emlékezetében az óriás képzetét hagyta hátra,— mond felolvasó — kellett, hogy a női szépség és kedélyi élet is meg­találja eszményi alakját a tündéri hitképzetben. S ha az óriásnak isteni, a tündérnek netalán tu­­lajdonittatik istennői erő, a székely hagyomá­nyokban ilyen tündér Fruz­ina vagy Furusina az ikafalvi Furuspatakától Háromszéken. A boszor­kányozás a tündér­élet alsóbb neme, varázslás és s­­zerencsemondás, orvoslás, népiesen árusolás vagy kuruzslás. Vámbéry örömét fejezi ki ez értekezés­­ fölött, annyival inkább, mert a felolvasó által em­lített mythologiai alakok, más a magyarokkal ro­kon keleti népek hitében ma is előfordulnak. Gyárfás István a jászkunok ősi nemzetie­s­ségéről értekezett. E kérdés már régóta foglal­koztatja a tudósokat. Vannak, kik a jászkunokat a magyar, vannak ismét főleg a külföldiek, kik a török-tatár nyelvű és nemzetiségű népekhez szá­mítják. Értekező a magyar nyelvűséget pártolja nyelvészeti, de főleg történelmi adatok alapján s azon tényleges pontra helyezi magát, hogy a jászkunok ma egyedül tiszta magyar nyelven­­ beszélnek s visszamenve a századok folyamán a régibb időkre, sehol arra hiteles adat nincs, hogy valaha más, mint magyar nyelven beszéltek vol­na; akik tehát az ellenkezőt állítják, azok azt erős és hiteles érvekkel kötelesek igazolni. Értekező épen ezen ellenérveknek műszaki rendben czáfola­A­sbóth Lajos honvédtábornok Budapest május 6-án meghalt. Asbóth Lajos tábornok ide­gen, a családi hagyomány szerint angol szárony­zásu családból eredt, mely azonban régen hopfiti­sitást nyert. Egyik tagja, hegyfalvi Asbóth János már 1680-ban részt vett a nemzeti mozgalmakban, mint Thökölyi Imrének, a bujdosó fejedelem­’ nek hive. Asbóth Lajos 1803. junius 20-án szüle­­tett, és Asbóth Jánosnak, az akkori tiszai koro­­nakerület kormányzójának volt a fia. 1816-ban a bécsúj­helyi katonai akadémiába, 1821-ben mint hadnagy a Sachsen-Teschen vértesezredbe lépett. Mint kapitány 2 évig az equitáczió parancsnoka volt, de 1843-ban lovaglás közben történt súlyos bukás folytán képytelen volt ideiglenes nyuga­­lomba vonulni. 1844-ben nőül vette kitűnő mű­­veltségű unokahugát, Asbóth Andrásnak, Flóra le­­ányát és Krassó megyében a gazdaságnak élt. 1848-ban V. Ferdinánd király parancsára átvette a krassói nemzetőrség vezetését a felkelt szerbek elleni harczban. Midőn Ferdinánd király lemondása után azt a rendeletet vette, hogy a császári csapatokhoz csatlakozzék, a zászlót, melyet harczba is már győ­zelemre vezetett, nem hagyta el. Három fegyvertény után, minő Moornak bevé­­tele ápril­i­án és a rákosi csatározások ugyan e hó 11., 16. és 21-én, személyes vitézségeit a nemzeti katonai érdemrenddel diszíttetett. Buda ostrománál ő vezette a „várkapu“ elleni művele­teket, ama rendjel középkeresztjét kapta és egyút­tal kineveztetek, a II-ik hadtest parancsnokává. Ju­­nius 16-án Görgei dispozicziója folytán és azon biztatással, hogy az 1 ső és 3-ik hadtest támo­gatni fogja, Zorpándnál, 20-án Perednél megtá­madta hadtestével Wohlgemuth altábornok túl­nyomó seregét. Mikor a császári csapatok az os­tromra vezetett honvédzászlóaljakat súlyos veszte­séggel már másodszor is visszaverték és a nap veszve látszott, a hadtestparancsnok kezébe ra­gadja a 63-ik zászlóalj zászlóját és személyesen vezeti harmadszor is ostromra és ezúttal győ­­zelemre honvédjeit. Görgei e pillanatban meg­jelenve, a 2-ik és a 3-ik hadtestet elvette pa­rancsnokaiktól, mivel az egyik segítség nélkül tá­madt, a másik a segítségre meg nem jelent. A következő napon megújult ütközet, mely­ben Görgei vezetése alatt a három egyesült had­test harc­olt, a császári fegyverek döntő győzel­mével végződött. Ekkor azonban a 11-ik hadtest nemcsak főparancsnokától, de meg volt fosztva csakném­ minden magasabb parancsnokától is, a­kik a történt változás folytán lemondásukat ad­ták be. Asbóth ezredes, a­ki röviddel a peredi üt­közet előtt neveztetett ki tábornokká, Kossuth ál­tal Szegednél tartalékos­ hadsereg szervezésére ren­deltetett, de ennek kereteit már csak Világosból vezethette. Míg öcscse Asbóth Sándor ezredes, Kossuth főhadsegédje a kormányzóval a számki­­vetésbe ment, Asbóth Lajos Aradnál kötél általi halálra, és kegyelem utján 18 évi várfogságra vasban ítéltetett. 1849. aug. 25-től 1856. július 18-áig ült az aradi kazamatákbban. 1861-ben újra elfogatott, és több hónapon át Theresienstadtban tartatott. Az ország törvény­­hatóságai feliratokkal ostromolták miatta az udvari fcanczelláriát és visszatérésekor zajos tüntetések­kel fogadta az egész ország. Ekkor adta ki em­lékiratait. Az 1864-iki u. n. „ Almássy Máré ösz­­szeeesküvés­ét szemelte ki a tervezet felkelés ka­tonai vezetőjének. Ő kijelentette, hogy ha harcb­a kerül a dolog, ő harczolni kész, és a katonai szervezésre véleményt is adott, de arra hivatkozva, hogy ő csak katona, az összeesküvés szervezésé­től távol tartotta magát. Ez tette lehetővé, hogy az ország akkori kormányzója, gróf Pálffy Mór, a ki mint fiatal tiszt pajtása és benső barátja volt, ha­­ tát teljesíti, de amellett saját hoz fel nyomós érveket, állítása mellet­t. E két tetszéssel fogadott értekezés már ülés véget ért.

Next