Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)
1892-01-09 / 6. szám
Kolozsvár, 1992, hogy már pártunk elnevezésében is rámutassunk a nemzeti irányra. És ez a név, ez a hitvallás nekünk nem üres szó, kifüggesztett czégér, mely semmire sem kötelez. Számot tudunk adni úgy a múltban, mint a jövőre nézve a szónak tartalmáról és a hitvalláshoz való hűségünkről. Nem politika az, mely minden téren, kifelé úgy, mint befelé, a nemzeti egységet erőt és méltóságot juttatja érvényre és mint hogy a törvényhozásnak és kormányzatnak minden erejét igénybe vegye, az a politika lehet, nemzeti politika, mely valóban minden erőt e czélra összpontosít és mellékcélokra nem pazarol semmit. És már itt eleve megjegyezzük, hogy a kormány politikája, ha tartalmaz is egyes jó intézkedéseket, éppen azért nem érdemli meg a nemzeti politika nevét, mert nem minden téren érvényesíti a nemzeti eszmét, és mert tömérdek erőt von el a nagy nemzeti érdekek szolgálatától, hogy azokat saját hatalmi czéljaira pazarolja, úgy az intézmények alkotásában, mint a kormányzatban. Ez képezi az elválasztó űrt köztünk és a kormány közt, daczára annak, hogy látszólag több érintkezési pont található azon felfogásban, melyet némely kérdésre nézve vallunk. Viszont nem tehetjük magunkévá a függetlenségi és 48-as, vagy a 48-as pártnak elvi álláspontját sem, mely az 1867. évi kiegyezés megváltoztatását, a közös intézmények megszüntetését tűzi ki czélul. Mi azt hisszük hogy ama kiegyezés talaján is megvalósítható az a teljesen nemzeti politika, melyet előbb jellemeztünk; azt hisszük továbbá, hogy újabb közjogi harczok felidézése a nemzeti fejlődés folytonosságát megszakíthatná és így a nemzeti megerősödést, nemhogy előmozdítaná hanem inkább fenyegetné. Mi nemzeti politikát akarunk a 1867- iki kiegyezés alapján; folytatói vagyunk Deák Ferencz politikájának; hívei annak a kiegyezésnek, mely tulajdonképen csak formát adott a pragmatika szankczió kettős alapelvének, a közös védelemnek és Magyarország nemzeti és állami önállóságának. Ugyanezt állítja magáról a kormány és pártja. Ámde az ő politikájuk ezt a kiegyezést lejtővé teszi, melyen lefelé csúsznak az önálló nemzeti és állami létről való lemondásig. Az udvartartásban a magyar királyi korona önállóságának nyoma sincs, sőt a magyar udvari méltóságok — amelyek többnyire üres czimekké lettek — egyes esetekben a magyar közjog előtt ismeretlen udvari hivataloknak segédhivatalaivá alacsonyíttatnak le. A közös intézmények által használt czimerekben és jelvényekben, sőt kifejezésekben is gondosan kerülik Magyarországnak, mint önálló államnak megjelölését; a külföld arról tudomással nem bír: állami önállóságunk csupán házi használatra szolgál, a Lajthánál megáll annak elismerése. A közös hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadseregben nem gondoskodtak arról a legszerényebb nemzeti követelményről sem , hogy annak tagjaiban magyar katonai nevelés által a magyar szellem és hazafias érzés ébren tartassák, sőt még ezt is visszautasítják azon hamis ürügy alatt, hogy az a hadsereg katonai egységével össze nem fér. A véderőtörvény hírhedt 25. §-a a magyar intelligence ara méltatlanul ránehezedik. A honvédség nemzeti jellege mindinkább elhomályosodik, még a nemzeti színek használatának kizárólagosságán is rést ütöttek. A közös intézmények kebelében felmerülő, Magyarország közjogát és önérzetét sértő kihágások eseteiben komoly megtorlást, igazi elégtételt soha sem nyertetik. Legújabban pedig kormánynyilatkozatokban jöttek kifejezésre olyan elméletek, mintha a kiegyezés nem volna a közös, valamint a közös egyetértéssel intézendő ügyeknek taxatív felsorolása, egyebekben pedig az ország teljes önállóságának fentartása, hanem olyan politika, mely minket mindenféle ügyben az Ausztriával való egyezkedésre utal és felhív. Mindezek az állapotok és elméletek ellentétben állanak az 1867. évi kiegyezésnek úgy betűjével, mint szellemével, sőt magának a pragmatika szankcziónak alapgondolatával. Aki ezeknek fentartását akarja, az nem ama kiegyezésnek, hanem az azóta lábrakapott és mindinkább elfajuló aulikus irányzat hive. Nem csoda, hogy az ilyen politika bizalmatlanságot gerjeszt, mely áthárul magára az 1867-iki kiegyezésre is és igy közjogi állapotainknak megszilárdítását kifelé és befelé lehetetlenné teszi. A bizalmat csak az olyan politika állíthatja helyre, mely a kiegyezésnek nemzeti tartalmát érvényre juttatja, mely a magyar nemzetet meggyőzi arról, hogy ebben a monarchiában minden tényező utógondolat nélkül át van hatva állami önállóságunk tudatától, és hogy minden ezzel ellenkező irányzatnak nyilvánulása kérlelhetetlen megtorlással találkozik. És a Habsburgok hatalmának erkölcsi megszilárdulása akkor lesz befejezve, akkor daczolhat az idők minden viharával, ha annak legbiztosabb támasza, a magyar nemzet, önmaga iránti kötelességmulasztás nélkül, kiirthatja szívéből a bizalmatlanságnak utolsó nyomait is. Király és haza iránti kötelességünknek tartjuk tehát ezen sérelmek orvoslását, ezen nemzeti követelmények kivívását. A szoros értelemben vett magyar belügyek terén szintén a nemzeti politikának szükségképens czéljai, a nemzeti egység, erő és méltóság, adják kezünkbe a vezérfonalat. Ebből a szempontból kívontuk mindig az erős magyar államhatalomnak szervezését egyfelől és az erőteljes nemzeti életnek szabadságát és buzdítását másfelől. Hogy államunk ilyenné váljon, a reformot az államhatalom minden orgánumára kell kiterjeszteni. Reformálni kell magát a törvényhozást és összealkotásának alapját, a választási törvényt, főleg abban az irányban, hogy a képviselőház a választási szabadságnak biztosítása által valóban a nemzeti akarat képviselője legyen és így a képviselőháznak felelős kormány is a nemzettől függjön, nem pedig a nemzet tőle. Reformálni az igazságszolgáltatás, a bírói függetlenséget, erős fegyelem mellett, tökéletesebb biztosításokkal ellátni; az alaki jogban a szóbeliség és közvetlenség elveit érvényesíteni, a katonai igazságszolgáltatásnak mai elavult szervezetét átalakítani; de mindezt meg is tenni, nem csupán róla elmélkedni és vagy az ellenkezőt, vagy semmit sem cselekedni. Reformálni kell a közigazgatást. Pártunknak régi programmpontját képezi a juriszdikcióval ellátott megyei és járási tisztviselők kinevezése. De ezzel kapcsolatosan a tisztviselőket olyan helyzetbe kell hozni, hogy csupán a törvényes állami akaratnak végrehajtói legyenek, nem pedig a párturalomnak, vagy alkotmányellenes kormányzásnak eszközei. De nem kevesebb súlyt fektetünk a nemzeti egésznek erőteljes életnyilvánulásaira és azoknak helyes vezetésére, mert a nélkül a legjobban kigondolt állami szervezet csak gépiesen működik és semmiféle feladatot helyesen megoldani nem képes. Ezen erőteljes nemzeti életnek tért kell nyitni magában az állami igazgatásban, a községi és megyei önkormányzat a lehető legtágabb jogkörrel való szervezése által, a községek és megyék helyi érdekű ügyeiben az autonóm testületeket a lehetőség határáig önálló intézkedési joggal kell felruházni ; a községi hivatalok betöltésénél a választási elvet fentartani és a kinevezést csak a községnél nagyobb közigazgatási beosztásoknál érvényesíteni. De a politikai önkormányzat még koránt sem meríti ki mindazt amiből egy erőteljes nemzeti állam áll. Itt vannak a különböző egyházi önkormányzatok, nagy kulturális feladataikkal mint a nemzeti történelem fejleményei. Ide tartozik a társadalomnak minden spontán életnyilvánulása az egyleti tevékenység, gazdasági, művelődési emberbaráti téren, a szellemi érintkezés sajtó és gyülésezés útján, végül az egyéni erőnek szabad érvényülése úgy a magán mint a közéletben az egyéni és a politikai szabadság annak számtalan elágazásával és követelményeivel. A szabadság elvét akarjuk érvényesíteni a lelkiismeret és a vallás terén, mely erkölcs nemesítő befolyását csak igy érvénye- s sítheti teljesen. Az egyházak történelmileg fejlődött önkormányzatát tiszteletben tartjuk és annak áltjágát, azokra is ki akarjuk terjeszteni, akik azzal még nem bírnak, de kötelességnek tartjuk őrködni a fölött hogy az egyházi autonómia soha és sehol államellenes törekvéseknek köpönyegéül ne szolgálhasson. A teljes jogegyenlőséget és viszonyosságot az összes vallásfelekezetre nézve érvényesíteni kívánjuk annak minden konzekvencziájával. A szabdság követelményének tartjuk, hogy e haza minden polgára — valamint egyéniségének minden más oldalát — úgy anyanyelvét és fejleszthesse, az állami egység által követelt határokon belül. A magyar nemzeti egység alatt nem a nyelvszerinti erőszakos magyarosítás értjük, hanem a nemzet politikai egységét mely sem jogokban sem jogokban sem kötelességekben nem ismer külömbséget a külömböző nyelvű honpolgárok közt, és nemzetiségeket mint közjogi csoportokat el nem fogadhat. A magyar nyelv ismeretének terjesztését azonban szükségesnek tartjuk, hogy nem a matryar ajkú intelligenczia az állami szolgálatból részét kivehesse és ez által is minél szorosabban csatolassék az államhoz de főleg mint annak a társadalmi összeforrásnak eszközét mely nélkül a politikai egység üres forma marad. A gyülekezési és egyesülési szabadságnak törvényes meghatározását, a szabadelvűségnek ezen becsületbeli adósságát, melyet az úgynevezett szabadelvű párt tizenhat évi uralma alatt nem fizetett ki, a sürgősen megoldandó feladatok közé soroljuk. A sajtószabadságot fentartani annak némely újabb kormányrendelet által történt megsértését megtorolni és azt a tapasztalás által szükségesen mutatkozott újabb biztosítékokkal ellátni kívánjuk. De a nemzeti élet, mint már rondotttuk, a szabadságon kívül czélszerű vezetést is igényel. A nemzet szellemi és erkölcsi erejének egyik fő tényezője, a nemzeti egységnek egyik leghathatósabb előmozdítója a czélszerűen és nemzeti szellemben vezetett közoktatás. Az államnak e téren nagy feladatai vannak, különösen a tekintetben, hogy ne tűrjön az országban olyan területet, ahová a kultúra fénye nem hatol és hogy saját kezeibe vegye a közoktatás ügyét mindenütt, ahol az különben nem fejlődnék hazafias irányban. De az állam ereje az egész nagy kulturális feladat teljesítésére elégtelen. Már ebből az okból is, de a szabadság — Oh, mennyire fáj ezt hallani bátyámtól! De ez a lehangoltsága bizonyosan csak ideiglenes ! Neki gyakran vannak ilyen rész napjai, de ismét kiderül. — Igazad van Magdám, de fájdalom ez a nyomott kevély állapot — ez a csüggedés, mind gyakrabban és nagyobb mértékben jön elő, — és én meg vagyok ról győződve, hogy ő nagyon szerencsétlen. — Oh, reméltem, hogy bátyám csalódik, mondom melegséggel.. — Tudom édesem, hogy te mindig jó vagy és érdeklődős. Te nem képzelheted, hogy milyen könynyebbülés az nekem, hogy van valaki, akivel ezekről a dolgokról beszélhetek. Ekkor megfogta a kezemet s szeretettel szorította meg, a lassabb hangón, s titokteljes komolysággal beszélve folytatá: — Tény, hogy Ralf még nincs megállapodva. Jelenlegi kedély állapotában semmi hasznát sem veszem a Cityben, ámbár a világért sem akarnám tudatni vele, hogy ezt mondtam róla. Gyakran fáj látnom, midőn a munka mellett ül s dolgozni próbál, tudta, hogy az egész idő alatt nem képes gondolatit a kezében levő tárgyra fordítani. Sokszor kértem, hogy vegyen magának egy időre teljes szabadságot és menjen el valamerre, de nem akarja azt tenni. Mert lásd, a szegény fiú oly érzékeny s tudva, hogy mennyi időt és pénzt vesztegetett el, nem akar a munkával felhagyni, ámbár mostan igazán nem képes arra hogy dolgozzék. ’ Mit gondol bátyám, mi az a mi Ralfot hantja és nyugtalanná teszi? Kérdém elve folytán is a közoktatás terén működő társadalmi tényezőknek, különösen pedig az egyházaknak e hivatása tiszteletbenrtandó. Áttérve az anyagi érdekekre, magától értetődik, hogy az állami pénzügyeknek nagy áldozatok árán elért rendjét fentartani és megszilárdítani kívánjuk. De czélszerű adóreform a közterhek súlyát enyhítheti, ha nem is azoknak leszállítása, de arányosabb beosztása által; ugyanezen czélból azokat a mindenféle czímeket, amelyeken azok ma beszedetnek és melyek az áttekintést az egyes adófizetőre nézve majdnem lehetetlenné teszik, lehetőleg egyszerűsíteni, a beszedési időt a nép gazdasági életének időszakaihoz alkalmazni szükséges. Gyökeres reformot igényel az italmérési adó, melynek mai rendezése a fogyasztó közönségre nézve sok helyen elviselhetetlen állapotokat teremtett. A földművelési érdekeknek intenzív felkarolása, valamint az ipari fejlődésnek gondos előmozdítása és a hazai kereskedelem izmosítása mindenkor egyik legfőbb törekvésünket képezte. A legnagyobb súlyt itt a gazdasági értelmiség emelésére fektetjük, miért is úgy a mezőgazdasági, mint az ipari és kereskedelmi szakoktatás és egyleti élet nagyobb mértékben és rendszeresebben karolandó föl, mint eddig. A vízszabályozási ügyekben az autonómiának barátai vagyunk és szükségesnek tartjuk, hogy a műszaki szempontokkal és a többnyire egyoldalúlag ezeken alapuló kormányrendeletekkel szemben, a birtokosok teherviselési képessége nagyobb tekintetben részesüljön. Egyebekben nem részletezzük azon egyes feladatokat, melyek a közgazdasági politika folyó ügyeinek nevezhetők elég azokra a férfiakra rámutatnunk, akik pártunk soraiban ülnek és akiktől — a parlamentben és a parlamenten kívül — a gazdasági élet minden ágában annyi üdvös kezdeményezés származott. De szólnunk kell még a magyar közgazdasági politika általános kereteiről és elvi alapjairól. Kiindulási pontunkat Magyarországnak önálló közgazdasági egyénitése képezi, melyet az 1867. évi kiegyezés világos szavakkal fentartott, de melyről az azóta folytatott közgazdasági politika sajnálatosan megfeledkezett. Az aulikus politika a kiegyezés szellemének ellenére ezen a téren is érvényre jutott; nem Magyarországot tekintette a közgazdasági egységnek, hanem az osztrák-magyar monarchiát. És hogy ez mennyire igaz, hogy ez a káros lealázó felfogás mennyire átment azon köröknek tudatába, melyek a »birodalmi egység” számára ki nem fáradó ravasszsággal iparkodnak kissebb-nagyobb vívmányokat elérni, ezt a jelenlegi kormány is tapasztalhatta abból a visszahatásból, melyet a magyar államvasutak tarifáiban az önálló magyar érdekek gondozására irányuló szerény kísérletei a monarchia másik államában előidéztek. A Magyarország közgazdasági önállóságáról megfeledkezett uralkodó politika ha ezt elvileg nem is vallotta be, tényleg a vámterületi egységből politikai dogmát csinált, mert úgy jártak el, mintha minden egyébb rendelkezés elvileg ki volna zárva. Magyarország önálló közgazdasági egyénisége azt is kívánja, hogy hitelforgalmának központja és szabályozója, a törvény által szabadalmakkal ellátott jegybank önálló legyen. A valuta rendezésével el fog esni ennek eddig fenállott gyakorlati akadálya, és kétséget sem szenved, hogy az országnak húsz év folytán elért közgazdasági fejlődése nagyobb erővel ellátott olyan hitelügyi központot kíván, melynek szervezete megfelel J jen Magyarország különleges viszonyainak, és melynek műveleteinél kizárólag Magyarország érdekei és szükségletei legyenek mérvadók. Ilyen központra támaszkodva, létesülhetne egy teljesen egészséges, az egész országra kiterjedő személyi hitelszervezet. A tőkének szabad vállalkozása sok jó pénzintézetet létesített ebben az országban, de ezeknek jótékony hatása nem terjed azon kissebb körökig, melyekben az egészséges hiteligények kielégítéséről a szövetkezeti eszme megvalósítása által kell gondoskodni, amint az Pest megye területén pártunk egy kitűnő tagjának kezdeményezésére történt. Ez a példa mutatja, hogy az önkormányzati tényezőknek és a szövetségbe lépő apró egyéni erőknek együttműködése olyan szervezetet képes teremteni, mely a legteljesebb üzleti megbízhatóság mellett tömérdek hasznos exisztencziát óv meg a pusztulástól és így egészséges társadalmi állapotok fentartásához hatalmasan hozzájárul. Egészséges társadalmi állapotok fentatása a nemzeti erőnek és egységnek egyik leglényegesebb előfeltétele. E végből nem szabad elhanyagolnunk a munkásvédő törvényhozás kiegészítését s teljes figyelmünket kell fordítanunk ama társadalmi bajokra, melyek az ország egyes részeiben részint végleges kivándorlás, részint veszélyes forrongások alakjában mutatkoznak. Eszméink nem radikálisak, mi azon a téren akarunk maradni, melynek elfoglalására a nemzet erejét elegendőnek, helyzetét alkalmasnak tartjuk. De bár számolunk ezen viszonyokkal, ha eszméink megvalósulnak, a közéletnek egyetlen része sem lesz, melyet át nem hatna a nemzeti gondolat. Szilárd hitünk, hogy az általunk kijelölt után Magyarország azzá lehet, aminek azt ideáljainkban látjuk: a nemzeti önérzetnek, a szabadságnak, az igazságnak hazája, mely fényt áraszt kifelé és jólétben és megegyesíti összes polgárait. Ezen Magyarország létesítésének szenteltük egész életünk küzdelmeit, ezen nagy czél elérésére kérjük a nemzet támogatását. Kelt Budapesten, a nemzeti pártnak 1892 évi jan. 5-én tartott értekezletéből. BENEDEK ELEK, jegyző: KIRÁLYI PÁL, elnök, tettei nem is lesznek legalább tekintsék azt hogy ők nem lázongók; közöttük senkinek fegyvere sincs,sőt még a magukkal hordott palczákat is leteszik, nehogy ellenállóknak látszassanak. E pardonkérelmet Boros egy hosszú póznára erősítette és melléje a béke jeléül fehér kendőt szögezett: — ugyanily kendőt lobogtattak a vele ment megbízottak is, kikkel Boros az országutra vezető utczán megindult a vezénylő Bukow felkeresésére. Alig haladtak a szélső házakig Bukow nem tekintve sem a békejelekre, sem a pardonkiáltásra, mikor a küldöttek közvetlen közelbe értek, rettenetes ágyú- és puskatüzzel fogadta őket. Legelső esett el Boros, mint az ősszékely alkotmány első áldozata, — utánna mind a vele volt küldöttség tagjai. Most Bukow felgyújtotta a faluszéli házakat s ezeknek rémes világánál az utczákra és udvarokra beözönlött katonaság megkezdte a leggyalázatosabb gyilkolást, minőt a történelem feljegyezhetett. Öreget, ifjat nőt, férfit és gyermekeket egyaránt ölt le a feldühödt zsoldos sereg; a fegyvertelen nép határozatához híven nemhogy ellenállott volna, de sőt Istenre és végzetes sorsára bizva magát, szent zsoltárokat énekelt és hidegvérrel várta a vértanúi halált. A nemzetgyilkoló munkának csak kilencz órakor lett vége, mikor Bukow „lefúvatott“ és azokat, kik még életben maradtak, katonáival a csikszeredai vár földalatti tömlöczébe hurczoltatta. A legyilkoltak számát meghatározni nem lehet. Szomszédfalusiak a nemzet halottjainak csak egy részét temették el az országút melletti közös sírba, másokat övéik — bárha ez tiltva volt — hazavitték és titokban temették el; igen sokan, kiket az Olt hídjára összehordtak, míg számukra egy uj gödröt ásnának, a nagy teher alatt leszakadt híddal együtt az Olt vizében lelték sírjukat; azoknak pedig, kik az erdőkben vagy más menekülő helyeiken haltak el sebeikben, számát senki sem tudja. Csak az Isten, ki minden ársainnak és nemesnek halálát följegyzi . . A faluk telve voltak odamenekült sebesültekkel; csak a Somlyói kolostorban is 29-en valának, kiket Mihályfi Antal zárdafőnök ápolt s adott át az életnek. Bukow katonaságával nap-nap után sorra járta a falukat, a megrémült népet mindenütt Mudéfalva sorsával fenyegetve, fogadtatta el a fegyvert. Február 8-án Csikból Háromszékre ment, hogy a fegyverfeladást ott is folytassa, de előbb gondoskodott arról, hogy Zöld Péter szentléleki, Beke Isván delnei, Némethi József szentmihályi és Beke Endre kilyénfalvi lelkészeket is börtönbe hurcoltassa. Ők a népnek nemcsak papjai, hanem mint igaz székelyek, küzdött társai is valának. Méltó, hogy utókor ismerje nevüket és hálás tiszteletben tartsa emléküket. A gyilkos Bukow hadparancsnokot utolérte Isten büntető keze. Még féléve sem múlt hogy Mudéfalván végrehajtotta a gyáva öldöklésnek legiszonyúbb tettét: május 17-én kocsija feldúlt, a bezúzott ablaküvegek arczát és fejét összevagdalták, szemei kifolytak üregeikből és irtóztatós kinok között lethelte ki bűnös lelkét. Ott, hol a madéfalvi vértanuk alusszák siri álmukat, örökké él a székely nemzet hőemlékezete; a könnyed és verítékkel öntözött szent porok fölött pedig dús kalászt lenget az alkonyi szellő . . . „Mert szent határ az, puszta nemzetet, Bol honfi szív honáért vérezett, Magda. Irta: M. H. Tennyeon. Angolból fordította : A mica. Hr. (Folytatás.) — Én is úgy találtam, hogy ma délután nyomott kedélyű volt — válaszolom sajnálkozva. — Ah, — folytatá a bátyám sóhajtva — én nagyon aggódom miatta, szegény fiú! válaszolni88“ eFro’ kérdésre’kissé ba108 nekem Bocsánat ha kiváncsinak látszottam mondanisietve, tett A,b. Édesem, te félreértettél engem, sajnálná , hakevésbé érdeklődnél irántunk. — Kérdésedre azért oly nehéz a válasz, mert te annyira érdekelve vagy benne, és attól tartok , hogy beavatkozásommal bajt csicsinálok. Édes bátyám kiáltám csudálkozva — mit akar ezzel mondani ? — én nem értem önt. Mielőtt válaszolt volna megsimogatta a fejemet. Kis leányom, nem mondott Ralf neked ma délután valami különös dolgot. Néhány pillanatig gondolkoztam, mialat a szívem fájdalmasan kezdett rebegni. Nem, nem emlékezem, hogy mondott volna dadogtam. Szegény fiú ezt gondolhattam volna midőn a szomorú arczát láttam ! Mit kellett volna, hogy mondjon? suttogám égő arczal, de elhatározva, hogy a legrosszabbat is megtudjam. A bátyám habozott egy pillanatig aztán folytatá: Jól van édesem, talán mégis legjobb lesz ha ey megtöröm a jeget. Magda, hát nem látod, hogy Ralf szerelmes beléd ? Bátyám ! Csitt édesem ! monda komolyan, kezét gyöngéden a karomra téve. Ne beszólj egy pár pillanatig első meglepetésedbe olyasmit faló Inni *v_ - J..__ _ _• _ 1_ P/ •.. _ ____ találnál mondani, ami nekem fájna, vagy hiú reményeket ébresztene lelkemben. Ali Magda én bálványozom a fiamat ! És ő annyira szeret téged, de nem mer veled beszélni. Azt hiszi, hogy régi durvaságát nem felejted el és mert ő maga is tudja hogy a kedvező alkalmakat mily meggondolatlanul sőt elveszetten vetette el magától. De alapjában ő nem rossz természetű, jó szíve van, és ő kész a saját hibáit beismerni. Épen az a baja az lesz a veszedelme, hogy nem bízik magában. Magda te megmenthetnéd őtetet ! Magda nem adsz e nekem reményt arra, hogy egykor nevében úgy mint szeretetében fogsz lenni ? Édes bátyám válaszolám komolyságától meghatva, nem tudom, hogy mit váltszoljak. Ön oly jó hozzám, életemet oly boldoggá teszi hogy akár mit meg tennék, hogy kedvét keressem és agodalmától megmentsen és még sem mondhatom azt hogy Ralfot up szeretem a hogy a leánynak azt a férfit kell szeretni kit férjének választ. Szeretem mint rokonomat, hálás vagyi szívességéért és hiszem hogy sok jó tulajdonságai vannak, de tudom, hogy ez nem elég Magda, a további meg fog jönni ha szürdet nem zárod be előtte. — Ah gyermeke® próbáld meg ötöt én értem szeretni. Akkor igazán okom volna áldani azt a napot, melyen a testvérem árva gyerme hozzám jött — ha érezném, hogy fiamnak önbizalmát vissza adtad, s az erkölcsi tönkrmenéstől megmentetted. — Oh, bátyám, milyen nehéz felelis'séget tesz reám ! kiáltám, elhúzódva tőle. — Édesem, kénytelen vagyok vel'1' hogy szóljak, — aggodalmaimat nem tudó® hosszasabban magamba folytam. Féltem a fijamat, úgy jó nekem, mint ha egy örvect szélén látnám állani Az hiszem, hogy nem hallgatsz reá, ismét viszszaesés körekezik a kétségbeesésbe a régi kényelmüesnek adja magát s menthetetlenül elpusztu Ilyen gondolatokkal lelkemben csudáikon) — hogy kérő szavakkal lelkemben forduln hozzád, Gyermek te ne fél tőlem 1000. csendesítő hangon — látva hogy tele voltak könnyekkel. — Nem ert.t kóróm hajlandóságaidat — de meg Vig. róla győződve, — hogy boldog lennel * s hogy jó férj válnék belőle, engemet illet, szivemnek a leghoga teljesülne, mert tudnám, hogy kiam van mentve. (F„|yt köV.) t ] t V d V 1 t V t a v 8 d t, b g U B, a P i ft O, ét L es £ ELLENZETT (5*?) trányíf 0. Milliós tolvajlás. Bpest, jan.a Piufsich az öngyilkos főpénztárnok hagyatékáról Gebhardt IV. kerület* elölji*»»» Prohászka kér.jegyző két kerületi esküdt valamint Zboray Béla ügygondnok jelenlétében szerdán vették fel a jegyzőkönyvet A hagyaték értéke ez idő szerint megállapítható nem volt. Az egész hagyaték az özvegy őrizetében van. A hagyatékot terhe Budapest főváros árvaszéke részéről 4110 forint 65 krajcrár és járulékai iránti követelés, a temetési költség és a magántartozás továbbá a pesti hazai első takarékpénztár által támasztott követelések, melyek összege még eddig nincs megállapítva. A jegyzőkönyv konstatálja azt is, hogy a hagyatékban idegen letétek nincsenek. A népszínházi bizottságnak e hó 2-án tartós ülésén tudvalevőleg Evva Lajos igazatót felszólították, hogy a népszínház 10000 frtnyi