Filológiai Közlöny – XIII. évfolyam – 1967.

1–2. szám - Tanulmányok - Ungvári Tamás: Mítosz és művészet

TANULMÁNYOK Mítosz és Művészet Megjegyzések a tragédia eredetéről UNGVÁRI TAMÁS Minden előadott dráma két egymásbajátszó, de elkülöníthető őselemből táplálkozik — abban az értelemben is, ahogy a régi görög filozófusok az elvá­laszthatatlan princípiumokról, a tűzről és a vízről beszéltek. Ez a két őselem: a mimetikus cselekvés és a szó.­ Goethe Faustja sem tudta eldönteni, mi fontosabb, a szó vagy a tett­e­s nem is eldönthető, mert a szó (a beszéd, az ének) lényegében mimetikus cselekvés is. Bizonyos azonban, hogy a mozgás és a beszéd elválaszthatatlan fejlődése teremtette meg a dráma műfaját. A dráma a primitív, totemisztikus nemzetség mozgásutánzó rítusaiba ereszti gyökereit — állapítja meg G. Thomson.­ A mozgásutánzó rítus mágiára, vagyis varázslatra tört. Bizonyos természeti jelenségeket „utánzott­'­, jelenített meg, azzal a céllal, hogy létrejöttüket elősegítse. A természet és az emberi élet között a pásztori népek párhuzamot, sőt azonosságot sejtettek. Frazer Az aranyágban leírja, hogy amikor egy ugandai király őszülni kezdett, a pri­mitív nép a fű elszáradásától tartott. S a királyt pusztították el azért, hogy a természet változását és növekedését biztosítsák. Az elperzselt füvet még nem tudták lekaszálni. De az elaggott királyt megölték. A mágia, mint Frazer megállapítja, két alapelvet ismer.­ Az egyik a homeopátia. Ez azon a meggyőződésen alapszik, hogy „hasonló" tevékeny­ségnek „hasonló" az eredménye, vagyis az utánzott, párhuzamos, megjelenített cselekvés bekövetkezik. A mágia másik, működő eleme a „contagion", a fertőzés, a ragály, vagyis az a képzet, hogy a kapcsolatba kerülő tárgyak és személyek tovább is hatnak egymásra, befolyásolják egymást. A mimetikus cselekvésben mindkét tényező megtalálható. A szertartások „homeopátiája"­ megszemélyesítésre tör, a jó és az ártó szellemeket a rítus játék­kal varázsolja elő, táncban idézi, ünnepi áldozattal hódol nekik. S a „contagion" e szellemek érintkezését, sőt azonosulását kívánja. Az ember maszkot ölt, s máris átalakul azzá, akit a maszk ábrázol, megjelenít. Megszemélyesítés és azonosulás a rítus ősi eszköze — benne született meg a dráma két legeredetibb és mindmáig legerősebb művészi hatáseleme is. Magasabb fokon s a megismerés fensőbb régióiban, a drámai mimészisz, után­/ 1 A mimetikus cselekvés és a szó mint a tragédia két ősi forrása. Vn. Seidler, Herbert: Die Dichtung, Wesen, Form, Dasein. Stuttgart 1959. 566. 2 Thomson, George: Aischylos és Athén, Bp. 1958. 49. 3 Frazer, Sir James George: The New Golden Bough. New York 1961. 132. 1 Filológiai Közlöny

Next