Filológiai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1972.

1–2. szám - Tanulmányok - Sós Endre: Madách, Vörösmarty, Katona fordítója: Mohácsi Jenő

Egyszer valaki azt a megjegyzést tette a német fasiszták fogságában, h­ogy még a német nyelvet is megutálta. Nincs az a pénz, amiért „a gyilkosok nyelvére fordítana". — „Nem alkalmas ez az idő, hogy erről disputáljunk" — jegyezte meg Mohácsi Jenő. — „Lehet, hogy lenéztek, mert a kuruc költészet legszebb darabjait németre fordítom. De én nem Hitleréknek fordítok. Hitlerék mulan­dók. Németország is, a kuruc költészet is maradandó . . . Lehet, hogy a náciz­mus bukása után egy ideig nem lesz divat a német beszéd. De akkor sem lehet elfeledni, hogy Goethe és Lessing, Marx és Engels, Thomas és Heinrich Mann, Einstein és Freud németül írt." A budapesti és környéki internálótáborokat fokozatosan kiürítették. Azok az internáltak, akiket a német fasiszták nem vittek el előbb (én már korábban a kecskeméti deportáló táborba kerültem, Révész Bélával és má­sokkal együtt), Békásmegyeren várták, hogy mi történik velük. 1944. július 8-án a Gestapo budapesti különítményének utasítására Békásmegyerről deportálták — sok száz újságíró, ügyvéd és más értelmiségi között — Mohácsi Jenőt. Néhány írótársa közbenjárására az utolsó pillanatban megérkezett Berlinből Mohácsi Jenő mentesítése. Kivitték Békásmegyerre. De Mohácsi Jenő már a lelakatolt marhavagonba zsúfolt deportáltak között volt. Amikor a nevét kiabálták, kinézett a kocsiból. Látta: papírlapot lobog­tatnak feléje. Nem tudhatta meg: ez lett volna a szabadító okmány. Közben a szerelvény elindult. Mohácsi Jenő útközben szívszélhűdést kapott. A Kárpátokon innen vagy a Kárpátokon túl valahol két ízben is megállt az auschwitzi rendeltetésű emberszállítmánnyal megtöltött szerelvény. A kísérő SS-legények kidobták az egyik agyonzsúfolt vagonból és bedobták a frissen ásott, szinte színültig megrakott tömegsírba Mohácsi Jenő holttestét. Ott, ahol a vonat megállt, nem volt állomásépület. Nem lehetett semmi­féle jelzést látni. Utólag senki sem tudta megmondani, hol rakták ki a kocsikból az elpusztult embereket. Néhány hónappal később a nyilasok elhurcolták Mohácsi Jenőnét is. Talán Bécs felé kergették az országúton. Talán m­ég magyar földön, talán már osztrák tájon esett össze és kapott kegyelemdöfést. Róla sem tudják, hol temették el. Csak Mohácsi Jenő édesanyja maradt meg. Talán másfél évtizeddel élte túl fiát. Tőle szerezhették meg az irodalomtörténészek a hiányzó adatokat Mohácsi Jenő életrajzához. Különösen a pécsi Siptár Ernő igyekezett nagy szorgalommal összeszedni mindazt, amit még lehetett . . . * Mohácsi Jenő — a „kétnyelvű író", aki művészien írt magyarul és né­metül — Dóczi Lajos, Vészi József és Sebestyén Károly soraihoz tartozott. Véletlenül került az alkotóknak ebbe a „kétnyelvű" kis csoportjába. Nagy szolgálatot tett a dunai népek kulturális együttműködésének. A Filológiai Közlöny

Next