Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1983.
1–2. szám - Tanulmányok - Horváth Károly: A magyar és a lengyel romantikus irodalom néhány párhuzamos vonásáról. Petőfi és Słowacki
az emigráció ugyan egyfelől a szülőföldtől és a mindenkinél jobban szeretett anyjától való elszakítottság soha nem múló fájdalmát jelentette, de másfelől a nagy távlatú élet lehetőségeit is, így Párizsban, mely akkor valóban a világ szellemi és művészeti központja volt, és ahol egy kissé a nagyvilági élet formáiba is betekinthetett — pl. Czartoryski hercegnő estélyein vagy a Pinard családnál —, de amelyet nem szeretett, azután Svájcban — amelynek természeti szépségeit láthatta —, majd később a nagy angol és francia romantikusok utazásaira emlékeztető útján: Itáliába, Görögországba, Egyiptomba, a Szentföldre. Bár azt írta — okkal —, hogy „balsorsban fog felnőni", anyagilag nem nélkülözött, érzelmileg igen: igazi női társat nem talált, bár több is megihlette költészetét, valódi szerelme csak a távoli anya volt, levelezésének bizalmasa, akit csak közvetlenül halála előtt láthatott viszont. A korabeli kritika nem értékelte érdeme szerint, e szempontból hangulata a svájci korszakban, mikor az elemzendő műveit írta, emlékeztet némileg az 1845—46-os évek Petőfijéére Mindenesetre más sorsa volt, mint a népből jött, népközelben élő Petőfinek, aki ugyancsak ismerte az anyagi nélkülözést is, és hazája határát nem lépte át. Ez az utóbbi különbség természetesen a történelmi körülmények következménye is volt. Rokonná teszi azonban a két költőt forradalmi demokratizmusuk, mely nem riadt vissza a radikális következtetésektől, érvényesítette kritikai szellemét a saját nemzete függetlenségi mozgalmán belül is, a végsőkig kitartó, meg nem alkuvó harcot hirdette a szabadság teljes győzelméig. A nemzeti harcnak mind a két költő „Türtaiosza", Slowacki az 1830. évi novemberi felkelést követő küzdelmek idején, ámde ő csak a költői alkotás területén következetes forradalmár. Petőfinél élet és költészet ritka egysége közismert, ő nemcsak a forradalom költője, de annak vezéralakja, majd katonája és hősi halottja. Slowackiban mindvégig élt a költői és az egyéni magatartás kettőssége okozta meghasonlás, ő a függetlenségi harc napjaiban elhagyta Lengyelországot (e lépés bonyolult indokait többféleképpen értelmezik életírói), igaz, megbízást kapott a forradalmi kormánytól, hogy Londonba utazzék éppen az ügy érdekében, ám ez a megbízatás akkor érkezett, amikor már külföldön tartózkodott, így nála az 1830-as felkelés gyengeségeinek kemény bírálata önmagát is sújtja. A szándék és a tett kettősségét önmagában is tapasztalta, és amikor nemzete hibáit ostorozza, hozzáteszi: „szólok azért mégis / Mert szomorú és vétkes vagyok én is". Ez a nyugtalanító tudat azonban nem akadályozza meg a költőt, hogy éles bírálatot mondjon a nemzeti KLEINER: Slowacki. Wroclaw—Warszawa—Kraków: Ossolineum, 1969. — ZBIGNIEW SUDOLSKI: Slowacki. Opowiesc Biograficzna. Warszawa, 1978. — STANISLAW MAKOWSKI: Juliusz Slowacki. Warszawa, 1980. 2 Agamemnónsírja (Grób Agamemnona), 28. szak.: Ajednak..jam to przeczul z zycia wiosnç ... 2e moze z serca niedoli urost..... (És mégis azt előre éreztem életem tavaszától... hogy talán a balsorstól [táplálva?] fogok felnőni.) 3 BOURRILLY: i. т., 106—108. KLEINER: i. e., 39. LUDOLSKI: i. e., 79, 83—84. 4 Agamemnón sírja, 19. szak. Lator László fordításában. Eredeti: Mowie — bom smutny — i sam pelen winy.