Hadtörténelmi Közlemények, 14. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1967)
1. szám - Közlemények - [Necseporuk,] Nyecseporuk, N. A. : A magyar föld felszabadítása. – 1967. 1. sz. 106–113. p.
parlamenter csoport is elindult Steinmetz Miklós, magyar származású százados, a 317. lövészhadosztály politikai osztályának instruktora vezetésével. Vele együtt indult útnak Kuznyecov hadnagy és Filimonyenko őrmester, az Afonyin altábornagy parancsnoksága alá tartozó 18. lövészhadtest törzsének gépkocsivezetője. A csoport megérkezett figyelőpontunkhoz. Kuznyecov ezredes, a 2. Ukrán Front parancsnokságának személyes képviselője, a 66. gárdahadosztály hadosztályparancsnoka, Frolov tábornok, a hadosztály törzsfőnöke, Bujanov ezredes és Afonyin ezredes (a hadtestparancsnok névrokona) hadosztályparancsnok helyettes jelenlétében meghallgatta jelentésemet a peremvonalon levő helyzetről és a következőket mondotta nekem : — Az ön feladata biztosítani a parlamenterek átjutását az ellenség táborába. Én már tudtam, hogy hadosztályunk térségében a Vecsés—Pestszentlőrinc —kispesti műúton fognak haladni a parlamenterek. Megismételtem a parancsot. Kuznyecov ezredes átnyújtotta Steinmetznek a lepecsételt borítékot az ultimátummal és azt mondta : — Sok sikert kívánok! Steinmetz a gépkocsi mellett állt, én pedig felderítőimmel jól megerősítettem a két nagy fehér zászlót, az egyiket hátul, a másikat elől a kocsi porvédő üvegénél. Aztán Lipszkij felderítővel együtt beültünk az első — ismertetőjel nélküli — gépkocsiba. Hadtestünk törzsének egyik tisztje, egy százados is beült hozzánk, de valami miatt azonnal ki is szállt. Elindultunk a peremvonal mentén. 200 méternyire mögöttünk haladt a két fehér zászlóval felszerelt gépkocsi. Benne a parlamenterek. Miután áthaladtunk csapataink harcrendjén, Lipszkijjel együtt kiugrottunk és a gépkocsit visszaküldtük. Nagy, ritka pelyhekben esett a hó. Hátrafordultam és megláttam a parlamenterek gépkocsiját, amely valami miatt lassított és egy kicsit lemaradt. 25—30 méternyire az ellenség peremvonalától kimentem a műút bal oldalán levő útpadkára, a németek felé néztem és megmutattam Steinmetznek az utat. — Előre ! — mondtam. Steinmetz felemelte a kezét és bólintott. Abban a pillanatban hatalmas robbanás kábított el minket. A gépkocsi a levegőbe repült. Az utcát fekete füstgomolyagok töltötték meg és égésszag terjengett. A gépkocsit az emberekkel együtt egy gépágyú lövedéke rombolta szét. A műút ezen a szakaszon lángba borult. Egy szempillantás alatt áttekintettem a helyzetet és Lipszkijre kiáltottam: — Petya ! Mentsd a századost ! Lipszkij a kocsihoz futott és ott elesett. Úgy tűnt, megsebesült. Odafutottam hozzá, felemeltem őt és megláttam a halántékán vékony csíkban lefutó vért. Már halott volt... Tüzet nyitottak ránk. Ezalatt a gépkocsi felől csendesen nyöszörögve kúszott felém a súlyosan sebesült Kuznyecov hadnagy. Megragadtam őt és az első útba eső sarokház ablakmélyedéséig vittem. Steinmetz századost és Filimonyenko őrmester gépkocsivezetőt, a robbanás megölte. Testüket az ellenkező irányba vetette. Az utcát ólomeső öntötte el. Szünet nélkül csapódtak be a lövedékek és az aknák. A házak oldalához és a kerítésekhez lapulva vonszoltam magammal a súlyosan sebesült hadnagyot. Majd kézzel jelt adtam egységeimnek, hogy nyissanak tüzet.