Hadtörténelmi Közlemények, 34. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1987)
3. szám - Tanulmányok - V. Molnár László: Adalékok a Kanizsai-család és névadó váruk Mohács előtti történetéhez. – 1987. 413. p.
felségsértési és hűtlenségi vád alapján — valamennyiüket fej- és jószágvesztésre ítélte, amit Hunyadi Lászlón végre is hajtottak. A kitűzött kivégzés előtti két nappal azonban Kanizsai László, Rozgonyi Sebestyén, Bánffy Pál — néhány más társukkal együtt — megszöktek a börtönből és a Kanizsaiak birtokára menekültek. Itt szövetséget hoztak létre Hunyadi Mátyás királlyá választása érdekében és 1458 januárjában hatezer főnyi fegyveressel csatlakoztak Szilágyi Mihályhoz. Kanizsai László az elsők között tette le a hűségesküt az új uralkodónak, aki előbb erdélyi vajdává, később udvari főlovászmesterré, illetve Zala és Vas vármegyék főispánjává nevezte ki.142 Kanizsai IV. László egész életében méltán élvezte a király bizalmát, bár 1458— 1459 fordulóján — rövid időre — testvérével együtt ő is III. Frigyes híveihez csatlakozott. Párt változtatásának okát és mozgatórugóit elsősorban abban kereshetjük, hogy a család birtokai az ország nyugati részén (főként Vas, Sopron és Zala vármegyékben) terültek el, s ez „indokolta" az Ausztriához, illetve a Habsburgokhoz fűződő kapcsolatokat. Néhány hónapig tartó „hűtlensége" után azonban mindvégig részt vett a III. Frigyes elleni harcokban, ezekért a szolgálataiért Mátyás király Döbrente várát — a hozzátartozó helységekkel együtt —, a Veszprém vármegyei Pápát, valamint számos zalai birtokot adományozott neki.143 Ezen kívül jelentős birtokokhoz jutott Kanizsai László különböző vásárlások és zálogba vételek útján is, így 1460 elején testvérével együtt zálogba vette Kanizsai III. Imrétől Újudvar, Ság, Újnép és Zsigárd nevű helységeket, az év vége felé pedig Tejedi Imre győri és szombathelyi várnagytól Jánosgerezsd birtokát vásárolta meg.144 Testvérének, IV. Miklósnak 1478. január 21-e előtt bekövetkezett halála után Kanizsai László, mint a család feje, az öszszes birtokok tulajdonosa lett. (Érdekességképpen említjük meg, hogy a Kanizsaiak az 1450-es évek végén 78 faluval és kb. 13 ezer jobbággyal rendelkeztek.145 A család 1494-ben 2213 jobbágyportát mondhatott a magáénak, amelyből mintegy 1460 alkotta a vagyon központi magját Kanizsa, Sárvár, Léka és Kapuvár uradalmaival.146 Kanizsai IV. László kimagasló érdemeket szerzett a délvidéki törökellenes harcokban is. 1478-ban a Dunán felhajózott és Vukovár környékén partra szállt, majd az Eszék, Verőce, Belovár és Varasd vidékét pusztító ellenséges csapatokat támadta meg. E harcokban jelentős csapást mért a portyázó törökökre és szinte valamennyi foglyukat kiszabadította. Amikor Hunyadi Mátyás erről értesült, seregének egy részét küldte Kanizsai László támogatására, de a török lovasságot csak Jajcánál érték utol, ahol heves küzdelemben megfutamították azt. Az ütközetben Kanizsai László is súlyos sebet kapott, s miután visszatért várába, rövid idő múlva meg is halt. Ezt bizonyítja, hogy amikor az uralkodó a Csupor Demeter győri püspök és a Kanizsai család között Szovát birtokáért évek óta húzódó perben 1478. december 9-én őket megidézteti, Kanizsai László már nem élt.147 A ferencrendiek kanizsai kolostorában helyezték örök nyugalomra, s ezt követően a vár minden uradalmával együtt legidősebb fiára, V. Lászlóra szállt. Ismeretes, hogy őt jó barátság fűzte Kinizsi Pálhoz, akinek a támogatását és bizalmát élvezve jelentős hivatalokat tölthetett be. Kanizsai V. László neve a közéletben első ízben 1458. július 4-én tűnt fel, amikor Mátyás király a bécsi táborból arról értesítette a soproni polgárokat, hogy a város és környéke védelmével Kanizsai Lászlót bízta meg.148 Az uralkodó halála után Corvin János híveihez csatlakozott, s bizonyára ezzel magyarázható, hogy annak 142 HO II. 574., 577. o.; Teleki József: A Hunyadiak kora Magyarországon. XI. Pest, 1857. 105., 114. o. 143 Teleki József: i. m. XI. 96. o. 144 Reiszig Ede: i. m. 72. o. 145 Fügedi Erik: Uram, királyom. I. m. 140. o. 146 Engel Pál: A magyar világi nagybirtok. 340. o.; Idevonatkozóan még: Acsody Ignác: Régi magyar birtokviszonyok, 1494—1598. Budapest, 1894. (Értekezések a történeti tudományok köréből. 16. kötet, 3. sz.) 147 SO II. 408., 517. o. 148 Reiszig Ede: i. m. 73. o.