Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
74 Dombrády Lóránd szélére, amit a Habsburg hű Werth jelenthet. Mindenesetre az első király puccsot követően a vezetés számára célravezetőnek látszott a közismerten Horthyhoz hű Nagy Pál altábornagy parancsnokolta 7. miskolci katonai kerület (vegyesdandár) egyik alakulatához vezényelni. De akkor miért nem a dandárparancsnokságra? Nagy Pál április 30-ig volt a parancsnok, ezt követően vezényelték a budapesti honvédkerület élére. Lehetséges, hogy éppen ő súgta Berzeviczy Béla altábornagynak, a vezérkar főnökének, hogy ez a világvégi garnizon különösen alkalmas arra, hogy átmenetileg eldugják a legitimisták érdeklődése elől és megóvják a kísértéstől? Hihetőnek látszik, Werth mi mást tehetett, ha nem akart gyanúba keveredni, elfogadta a vezénylést. A második királypuccs leverésére Budapestre rendelték a miskolci dandár csapatait is, akik bár csak puszta jelenlétükkel kényszerítették meghátrálásra a királyt, de hitet tettek Horthy és kormányhűségük mellett. Nem tudjuk a kerékpáros zászlóalj jelen volt-e a demonstráló csapatok között. Werth kiállta a próbát. A vész elmúltával rangjának megfelelő beosztást kapott. 1922. február 2-től (május 1-jétől) a Honvédelmi Minisztérium VI 1. (hadműveleti) osztályára helyezték, ahol az osztályvezető, Röder Vilmos tábornok helyettese lett. (A HM VI. csoportfőnökség a vezérkart rejtette. ) Ezt a helyet Röder 1922. november 4-i távozásáig töltötte be, majd - rövid átmeneti állapotot követően- 1923. január 15-től kinevezték az 1. osztály élére, amit három éven át, 1926. január 4-ig vezetett. Beosztottjai közé tartozott Lakatos Géza és Szombathelyi Ferenc alezredes, valamint Nagy Vilmos, aki itteni szolgálata alatt lépett elő ezredessé. Ennek a már nagy háborús tapasztalattal rendelkező, felkészült tiszti garnitúrának nem sok feladata akadhatott a honvédség leépítését követően, a legszigorúbb antant ellenőrzések időszakában. A zsoldos hadseregre épülő hadrend alakítása, a megmaradt felszerelés rejtésének megszervezése nem tette próbára képességeiket. A közvetlen ellenőrzések remélt megszűntét követően lehetségessé váló kulisszák mögötti szerény fejlesztés terveinek előzetes kimunkálása sem igen tölthette ki munkaidejüket. Werthet továbbra is a hadászat elméleti kérdései és azok alkalmazása, illetve ennek akadémiai oktatása kötötte le. Nem mondott le tudományos ambícióiról. Ezt felettesei és beosztottjai előtt is hangoztatta. Utóbbiakkal - különösen Szombathelyivel -gyakran kezdeményezett eszmecseréket.15 A háború elvesztésének okait kutató korabeli tanulmányok, majd a nyomukban fellángolt viták a katonai vereséget elsősorban a politika és a hadsereg háború előtti és alatti elégtelen együttműködésére vezették vissza. Levonták a következtetést: a jövőben kívánatos a politikai és katonai vezetés súrlódásmentes összműködésének kialakítása. A kormány bel- és külpolitikai programjának összeállításánál a honvédelmi szempont kidomborítása mindig döntő tényezőként szerepeljen. Különösen aktuálissá tette a kérdést a katonai vezetésnek az a tapasztalata, hogy törekvéseik ellenére az életbe vágó honvédelmi érdekek változatlanul nem találnak kellő megértésre a politika részéről. Werth az 1921-ben közreadott háborús „elmélkedéseiben" fejtette ki véleményét a központi hatalmak politikai vezetésének a háborús vereségben játszott szerepéről. Úgy látta, hogy a politikusok mind a háború előkészítésében, mind pedig a megfelelő béke kieszközlésében adósak maradtak a megfelelő lépések megtételével és magukra hagyták a katonákat. A háború egészére kiterjedő politikai szűklátókörűségük csak a csúfos bukáshoz vezethetett.16 1? Werth Henrik: Az átkarolás és áttörés hatása hadtörténelmi példák alapján. Magyar Katonai Közlöny, 1920. 1. füzet 16-34. o.; Uő: A vezetésről. Uo. 1920. 4. füzet 209-223. o. 16 Werth Henrik: Elmélkedés a világháborúról. Magyar Katonai Közlöny, 1921. 3. füzet, 145-161. o. HK 117. (2004) 1.