Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
82 Dombrády Lóránd dönti a vezetés tárgykörének. Mivel maga is szívesen foglalkozik a vezetés problémáival, indíttatást érez, hogy megjegyzéseket tegyen. Részletes és kritikus bírálatot gyakorol, mert - mint írta - a cikk nem elégítette ki, mivel annak „felépítése és okfejtése nem olyan, hogy a vezetés lényegét tisztán és világosan meg lehessen belőle ismerni. Márpedig, ha valamit tanulmányozás tárgyává teszünk, erre kell törekedni. Olyan értekezések, amelyek a tárgyat elködösítik vagy elhomályosítják, ártalmasak."39 Ezután a szerző számára lesújtó bevezetés után tételről-tételre górcső alá helyezte megállapításait, s összevetette azokat saját, a vezetéssel kapcsolatos korábbi és újabb megállapításaival. Bírálatának végkicsengése végül megegyezett a szerző következtetésével: a vezetés elméletének nem öncélúan, de az intuitív megoldásokra képes gyakorlat megalapozása érdekében kell birtokában lennie a vezetőnek. Nincs szükség elméletieskedő „katonatudósokra". „Az elmélettel ne a tudálékosság kedvéért foglalkozzunk, hanem csak azért, hogy értelmünket és ítélőképességünket fejlesszük, de úgy, hogy az egészséges érzéket megtartsuk és így háborúban a helyes ítéletünk finom tapintatával eltaláljuk, mert háborúban minden jó, ami sikerrel jár."40 A meglehetősen terjedelmes, két folytatásban közreadott hozzászólásából a katonai vezetés művészete avatott tanárának indignáltsága is kiérezhető. Hogy jön ahhoz egy fiatal őrnagy, hogy az ő kedvenc stúdiumához nyúljon? A hosszú hallgatás után miért ezt a meglehetősen kioktató hangú bírálatot használta fel a vezetéssel kapcsolatos nézeteinek kifejtésére? A szolgálati kötelezettségei miatt az elméleti munkától visszavonulni kényszerült teoretikus bosszús megnyilvánulásának is felfoghatjuk hangsúlyozott állásfoglalását az öncélúan elméletieskedő katona tudósok ellen. Jelentkezésére és gondolataira felfigyeltek, amivel várakozást keltett. A Szemle szerkesztői és olvasói örömmel üdvözölték megszólalását. Várták további véleményét a vezetés megújításáról. A témakör különben sem volt ekkor fontosságának megfelelően képviselve a magyar katonai szakirodalomban.41 Hiába, a hadiakadémia volt parancsnoka, immár csapatparancsnok, továbbra is hallgatott. Már utaltunk csalódottságára. A tisztikar zömével együtt a Gömbös-érától nagyobb támogatást várt. A miniszterelnök korábbi ígéretei csak részben valósultak meg. Az olasz kapcsolat kevés haszonnal járt. Hitler hatalomra kerülésétől a magyar-német kapcsolat kedvező alakulását remélte. Távol állt tőle, hogy a németországi fordulatban a nácik hatalomra kerülését üdvözölje, hanem egy olyan új dinamikus német kormányzat létrejöttét, mely a korábbi német adminisztrációkkal szemben várhatóan késedelem nélkül hozzáfog a világháború következményeit, ha kell erőszakkal is megváltoztatni kész és képes külpolitika megvalósításához, s a békeszerződés korlátozásait megtagadva megkezdi az ennek biztosítékát jelentő német hadseregnek a felfegyverzését. Az új birodalmi kormány Werth reményei szerint késznek mutatkozik majd a magyar revízió támogatására is, s felismeri, hogy érdekében áll keleti politikáját a térségben egyedül támogató magyar kormányzatnak sokoldalú segítséget nyújtani. Egy ilyen fajta politikában gondolkodott, amikor a magyar elithadseregről írt. Szinte rögeszmés hívévé vált ennek a kapcsolatnak. 39 Werth Henrik: Vélemény Kaiser Gyula tanulmányáról. Magyar Katonai Szemle, 1935. 1. sz. 1-9. o.; 1935. 4. sz. 7-8.0. 40 Uo. 41 Mindössze Rátz Jenő tábornok a vezetés lélektanáról, Náray Antal vk. őrnagy a politika és hadvezetés viszonyáról értekezett a Szemle 1932-es évfolyamában. Egy évvel később Móricz Béla adott történeti áttekintést a politika és hadvezetés viszonyáról a magyar történelem folyamán. HK 117. (2004) 1.