Hadtörténelmi Közlemények, 122. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szőcs Tibor: Egy "legendás" hős: Dugonics Titusz története

TANULMÁNYOK SZŐCS TIBOR EGY „LEGENDÁS” HŐS: DUGOVICS TITUSZ TÖRTÉNETE Bizonyára senki előtt nem ismeretlen Dugovics Titusz személye, aki Nándorfehérvár 1456-os ostromakor a július 21-i török betörés alkalmával bírókra kelt egy zászlót kitűz­ni készülő törökkel, és miután nem bírt vele, magával rántotta a katonát a mélységbe, ahol mindketten halálukat lelték.­ Dugovics Titusz azóta az önfeláldozás és hősiesség egyik ikonjává nemesült a magyar történeti emlékezetben, de mit tudhatunk meg róla akkor, ha a forráskritika szemüvegén keresztül vizsgáljuk meg az eseményeket? A magyar történettudomány berkein belül ugyan már néhány évtizede elterjedt, hogy csak egy legendáról lenne szó, ám a történelem iránt érdeklődő nagyközönség csak mos­tanában szembesülhetett ezzel. Nemrég jelent meg ugyanis E. Kovács Péter népszerűsí­tőnek szánt, ám a „szakmabeliek” számára is hasznos és remek stílusban megírt könyve, a Hétköznapi élet Mátyás király korában, amelyben kimondta az ítéletet, hogy Dugovics Titusz nem létezett: „Hiába az 1859-ben festett kép [ti.: Wagner Sándor: Dugovics Ti­tusz önfeláldozása], Dugovics Titusz nem létezett. Azok az oklevelek, amelyek hősies­ségéről beszélnek, mind hamisítványok. (...) Semmi kétségem sincs arra nézve, hogy a könyv olvasója nem nekem, hanem a szemének (Wagner Sándor) fog hinni, ezért feles­leges is fejtegetnem, hogy a XIX. század eleji történetírásnak miért is volt szüksége ilyen legendák mesterséges gyártására.”­ Úgy érezzük, a nemzeti múltról alkotott kép formá­lódása szempontjából nem teljesen felesleges „fejtegetni” egy történelmi legenda kelet­kezését és elterjedését, és érdemes részleteiben is nyomon követni Dugovics Titusz „megszületésének” körülményeit és okait. * Dugovics ezen tettét számtalan helyen tárgyalja a szak- és népszerűsítő irodalom, teljes körű összegyűjté­sük szinte lehetetlen (felesleges is) volna. Példaképpen egy kisebb válogatás az elmúlt 150 év terméséből. Te­leki József: Hunyadiak kora Magyarországon II. Pest, 1852. 428. o.; A magyar nemzet története 4. Szerk.: Szi­lágyi Sándor. A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440-1526) c. fejezet. Budapest, 1896. 154. o. (A vonatkozó rész Fraknói Vilmos munkája.); Balanyi György: Nándorfejérvár ostroma és felmentése 1456-ban. Hadtörténelmi Közlemények. 12. (1911.) 167-196., 192-193. o.; Bölcskey Ödön: Capistranói Szent János és kora I—III. Szé­kesfehérvár, 1923-1924. II. 319. o.; Elekes Lajos: Hunyadi. Budapest, 1952. 455., 467. o.; Teke Zsuzsa: Hu­nyadi János és kora. (Magyar história sorozat.) Budapest, 1980. 215. o.; Barta Gábor: Nándorfehérvár 1456. Bratislava, 1985. 276-277. o.; Di­imwerth Dezső: A két Hunyadi. Budapest, 1985. 119-120. o.; Nagy képes millenniumi hadtörténet. Szerk.: Rácz Árpád. Debrecen, 2000. 70. o. (A vonatkozó rész E. Kovács Péter mun­kája.); A Millenniumi magyar történet: Magyarország története a honfoglalástól napjainkig. Szerk.: Tóth István György. Budapest, 2001. 131. o. (A vonatkozó rész E. Kovács Péter munkája.); Bertényi Iván - Gyapai Gábor: Magyarország rövid története. Budapest, 2001. 152. o. (A vonatkozó rész Bertényi Iván munkája.); Monostori László: Nándorfehérvár emlékezete 1456-2006. Szeged, 2006. 48. o.; Hősök. Akik a nemzetért éltek, haltak. Szerk.: Simon István. Budapest, 2008.142. o., ill. a borító belső előzékén. 2 E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában. (Mindennapi történelem sorozat.) [Budapest,] 2008. (a továbbiakban: E. Kovács 2008.) 147. o.

Next