Hadtörténelmi Közlemények, 125. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2012)

2012 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála - a kutatás kérdőjelei

HERMANN ROBERT A FEHÉREGYHÁZI (SEGESVÁRI) ÜTKÖZET ÉS PETŐFI HALÁLA - A KUTATÁS KÉRDŐJELEI Az 1848-1849-es magyar szabadságharc egyike a magyar történelem legjobban do­kumentált eseményeinek. Nem csupán óriási iratanyag maradt fenn az utókorra erről a korszakról (a magyar központi kormányszervek iratanyaga önmagában nagyobb, mint az 1526-ig terjedő öt évszázad teljes okleveles anyaga), hanem rengeteg napló, visszaemléke­zés is. Ezek eloszlása meglehetősen egyenetlen. Vannak jól dokumentált események, ame­lyekről a hivatalos iratok mellett tucatnyi visszaemlékezés számol be, s vannak olyanok, ahol kínkeservesen lehet egy-egy szemtanúi beszámolót találni. A szabadságharc csatáinak, különösen az 1849. nyári hadjárat összecsapásainak ese­tében a magyar oldalról a legritkább esetben maradt fenn hadijelentés (s gyakran abban sincs sok köszönet, ha rendelkezésünkre áll ilyen irat), ezért a kutatás jobbára a szemtanúk - általában nem egykorú, hanem egy-két évtizeddel későbbi - beszámolóira van utalva. Egy ütközet vagy csata történetének megírásánál nem lehet csupán az egyik résztvevő fél (még oly alapos) dokumentációjára támaszkodni, vagyis hiába áll rendelkezésünkre egy összecsapásról több ellenséges hadijelentés, egyáltalán nem biztos, hogy ezek alapján pontos képet tudunk rajzolni a magyar oldalon harcoló csapatok ténykedéséről. A magyar negyvennyolcas emlékirat-irodalomnak ez az egyenetlensége különösen megmutatkozik a segesvárinak nevezett, valójában fehéregyházi ütközet történeténél. An­nak ellenére, hogy az ütközetben magyar részről mintegy 3300 fő, a teljes erdélyi hadsereg 7-8%-a vett részt, erről az egyetlen összecsapásról több visszaemlékezést ismerünk, mint az erdélyi nyári hadjárat összes többi harci cselekményéről együttvéve. A fehéregyházi ütközet egyike volt az erdélyi hadjárat azon összecsapásainak, ame­lyekben a magyar hadsereg megkísérelte feltartóztatni az országrészt elárasztó orosz intervenciós erők előnyomulását. Józef Bem tábornok, az erdélyi hadsereg parancsnoka szellemes haditervet dolgozott ki. Ennek értelmében a Dobay József ezredes kőhalomi különítményének, Kemény Farkas ezredes kolozsvári csapatainak és a Bem által veze­tett csapatoknak három oldalról kellett volna megtámadniuk Lüders orosz gyalogsági tábornok csapatait Segesvárnál. Dobayt időközben, július 30-án megverték az oroszok, Kemény csak augusztus 1-2-re ígérte megérkezését. Bem így kb. 3100-3300 emberrel támadta meg Lüders háromszoros, tüzérségét tekintve kétszeres túlerőben lévő csapatait. Lüderst először annyira meglepte a támadás, hogy azt hitte, nem van túlerőben. Az ütkö­zet kezdetén erői egy részét a marosvásárhelyi országúton állította fel, mert onnan várta a fő támadást. Ezzel - akaratán kívül - Bemet is megtévesztette, hiszen így a lengyel tábor­nokkal szemben nem állt fel olyan nyomasztó túlerő, mint amilyennel Lüders ténylegesen rendelkezett. Amikor Lüders rájött, hogy Marosvásárhely felől nem várható támadás, se­regével szinte elsöpörte maga elől a hősiesen védekező honvédeket. Az ütközet elején halálosan megsebesült, majd néhány óra múlva meghalt Jurij Szkarjatyin vezérőrnagy, az oroszok vezérkari főnöke. Szkarjatyin népszerű volt a legény­ség körében, ezért a magyar csapatok üldözését végző (a magyar huszársággal szemben négyszeres túlerőben lévő) kozákok és lengyel dzsidások kíméletlenül lemészárolták a HK 125. (2012) 2. 437-462.

Next