Hazánk, 1900. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1900-01-10 / 8. szám

A „HAZÁNK“ melléklete­ ötven szövetkezetet létesített, melyek lassan kint átesve a gyermekbetegségeken, kétségkívül hozzá fognak járulni az áruuzsora kiirtásához és a népet nevelni fogják gazdaságilag. Tekintettel a nagymérvben elharapódzott bor­­hamisításokra, úgy a gazdaközönség, valamint a földmivelésügyi miniszter szükségesnek látta, hogy a szőlősgazdák szövetkezetekké tömörülve vessenek gátat a terjedő bajnak. Darányi minisz­ter idevonatkozólag egy alapszabály-tervezetet dolgoztatott ki, összehívott egy nagy értekez­letet, az eredmény azonban ez ideig fölöttébb csekély. Ez egyébiránt nem lepheti meg azokat, a­kik tudják, hogy ily szövetkezetek létesítése és fölvirágoztatása mily sok akadályba és nehéz­ségbe ütközik másfelé is. Szemben a nagy részvénytársulatok kartelljei­­vel, a gazda­osztály vezető férfiai szükségét látták annak, hogy szövetkezeti alapon álló tűz és jég ellen biztosító intézetet létesítsenek. Ennek az intézetnek javára sikerült megnyerni a kormány­nak nem csupán erkölcsi, hanem anyagi támoga­tását is; maga az intézet — a­mint olvasóink tudják, — legközelebb megalakult s elnökének Zsdlénszk Róbert grófot választotta meg. Kevesebb pozitív eredményt konstatálhatunk az értékesítő szövetkezetek körül. Úgy­szintén igen nagy akadályokba ütközik az iparos szövetkezete, terjesztése is nem csupán az iparosok szorult gazdasági helyzete, hanem főleg az erkölcsi reorganizáczió miatt. Fokozatos fejlődést mutat a magyar mezőgazdák szövetkezete, mely Torontál vármegyében első vidéki raktárát is megnyitotta. A vásárcsarnok-szövetkezet az első idők vihara és megpróbáltatásai után eredményesebb évre tekinthet vissza. Szaporodnak a tej­szövetkezetek is és napról-napra nagyobb mértékben válnak a kisgazdák egyik legjutalmazóbb bevételi for­rásává. Meg kell emlékezni arról, a­mit már múlt évi szemlénkben megérintettünk, hogy t. i. a kereske­delmi kamarák, nyugtalanítva a fogyasztási szö­vetkezetek szaporodó számától, ellenük mozgal­mat indítottak. A mozgalom azonban nem érte el célját, mert a kereskedelmi miniszter, a­kihez ez irányban fordultak, határozottan kijelentette, hogy a fogyasztási szövetkezetek bárminő kor­látozását ez idő szerint nem tartja célszerűnek. Józanul a minisztertől mást várni alig lehet ma, a­mikor nem csupán a magyar közvéleményt uralja a szövetkezeti eszme, hanem elismerték annak fontosságát maguk a miniszterek is és a költségvetés tárgyalásánál tartott beszédeikben úgy Darányi Ignácz, valamint Hegedűs Sándor határozottan utaltak azon meggyőződésükre, hogy a szövetkezet az alsó néposztályok újjá­­teremtésének egyik leghathatósabb eszköze. Ezzel kapcsolatosan meg kell említeni azt is, hogy Darányi miniszter a munkásbiztosításra vonat­kozólag törvényjavaslatot dolgoztatott ki, mely tudomásunk szerint a fakultatív biztosítás elvét fogadja el. Föl kell említeni azt is, hogy a sze­gedi kongresszuson Károlyi Sándor gróf volt az, a ki a szövetkezeti alapon való életbiztosítás szükségét és fontosságát kiemelte. A szövetkezetek fejlődéséről rajzolt kép igaz­sága megkívánja azt is, hogy a­mennyiben reá mutattunk a fényesebb oldalakra, utaljunk azon nehézségekre is, melyek itt-ott fölmerültek s a melyek beavatott egyének véleménye szerint a fejlődés helyes irányát veszélyeztethetik. A szö­vetkezeti mozgalom első éveiben, a midőn csak munkáról volt szó, a midőn odaadás és áldozat­­készség nélkül e téren semmire sem lehetett menni, az eredmények csekélyessége mellett is meg volt az a biztató tény, hogy csakis a hivatott elemek, csakis a dolgok iránt igazán és önzetlenül érdeklődők sorakoztak az alá a zászló alá, melyre az igazi szövetkezeti elvek voltak irva. Most, a midőn nagyobbszabásu alkotásokra ke­rült a sor, a midőn a szövetkezés divattá lett s általa névhez és népszerűséghez lehet jutni, könnyüvérű, a dologhoz nem értő egyének na­gyobb számmal tolulnak erre a mezőre, mint az megengedhető volna. E mellett nagy hátránya az egész mozgalomnak az, hogy a szövetkezők alsó rétegeiben, sőt a felsőbbek közt sem igen sikerült megteremteni azt az igazi szövetkezeti szellemet, mely munkájukat öntudatossá téve, világossá teszi előttünk, hogy ők tulajdonképen egy új gazdasági és társadalmi rendnek har­cosai, nem csupán az olcsóbb hitel és jobb áru­cikkek kezelői. Pedig erre a plutokrácia erős­­bödő erőkifejtése mellett napról-napra nagyobb szükségünk volna. A polgárdi pinceszövetkezet, Batthyány Géza gróf. A hazai szövetkezetek igazgatóságának alelnöke, Batthyány Géza gróf váratlanul elhunyt. Munkásságának javarészét gazdasági téren fejtette ki. A szövetkezeti téren legjelentékenyebb alkotása gyanán hozhatjuk föl a Lajos-telepi Batthyány-pince nevű borászati szövetkezetét, mely egyrészről a korán elhunyt gróf, mint a Lajos-telepi szőlők tulajdonosa, más­részről az ottani szőlőmunkások közreműködésé­vel jött létre. A szövetkezet célja a nevezett szőlő termésének szüretelése, a termés okszerű keze­lése és értékesítése. A szerződés szerint a Lajos­­telepen a feles­ rendszer a szőlőtelepítésnél jól bevált. Kétségtelen, hogy a szakszerű vezetésnek köszönhető, hogy ezen szőlőtelep ma már az ország egyik legszebb szőlőbirtokának mondható, melyre büszkén mutathat minden egyes telepes. A gazdasági eredmény azonban teljes csak akkor lesz, ha a szőlőtermés szüretelésénél s a bor kezelésénél és értékesítésénél a szakszerű veze­tés szintén érvényesül . Ez csakis úgy történhetik, ha az összes érdekeltek a közös cél elérésére a kellő formában egyesülnek, mert ez által lehe­tővé tesz, hogy mindegyik telepes termése a leg­tökéletesebb kezelésben részesül és a legjobban értékesíttethetik. Ezen cél szem előtt tartásával a tulajdonos gróf a telepen egy minden kivánal­maknak megfelelő s a modern pincegazdaság minden kellékeivel fölszerelt pincét állított föl, melyet használatul az egyesülés céljaira fölaján­lott. Az alapszabályok intézkedéseket tartalmaz­nak a szőlőtermés beszolgáltatására és azon elő­legekre nézve, amelyeket az egyes tagok köve­telhetnek. Kimondják, hogy a pincét és annak fölszerelését a tulajdonos bocsátja az egyesület rendelkezésére. Ő rendeli ki a szakértő igazgatót és pincemestert. Az egyleti igazgató támogatá­sára, az egyleti közgyűlés, az egyleti tagok közül a szavazatok egyszerű többségével, egy úgyneve­zett «egyleti tanácsot» választanak, melyben az egylet ügyei esetről-esetre megvitattatnak. Az egyleti tanács 12 tagból áll, kik közül minden negyedik évben három tag (a választás sorrend­jében) kilép, de újra választható. A tanács tagjai díjazásban nem részesülnek. Az egyleti tanács kezeli a szövetkezet vagyonát, adja az alap­szabály értelmében az előlegeket és osztja ki a bor értékesítése után a telepeseknek kijáró ösz­­szegeket. A kiosztásig a boreladásból befolyó összegek mindenkor egy a tulajdonos gróf által erre fölkérendő pénzintézethez fizettetnek be s az igazgató csak annyit tarthat a kézipénztárban, amennyi a folyó kiadásokra szükséges. Az egy­leti tanács gyakorolja az ellenőrzést az egylet ügyeinek ellátása körül s e végből egy könyv­vezetőt alkalmaz, a ki a szőlő lemázsálásánál folyton jelen lenni s bárcákat kiállítani tartozik. A könyvelő fizetése egészen az egylet terhére megy. Ugyancsak az egylet terhére megy azon segédmunkások fizetése, akik a szüret befejezése után a bér kezeléséhez szükségesek. Ellenben azon munkásokat, akik a szüretelési teendőkre fogadtatnak föl, a gróf fizeti. Mi a magunk részéről, kiknek alkalmunk volt az elhunytat személyes érintkezés alapján tisz­telni és becsülni, a szövetkezés terén alig állít­hatunk maradandóbb emléket, mintha vázoltuk azt a jelentékeny alkotást, mely létét neki köszön­heti és melyre maga annyira büszke volt. A hitelszövetkezetek Francia­­országban. valamint hazánkban, úgy Franciaországban is léteznek falusi hitelszövetkezetek, amelyek dia­dalmaskodva a kezdet nehézségein, ma már ör­vendetes virulásnak indultak. Franciaországban a hitelszövetkezetek szerve­zete a következő. Több községi hitelszövetkezet egy groupe régionalt képez s ezen groupes régio­­nans-ok ismét egy-egy szövetkezeti Unió kötelé­kébe tartoznak. A francia államtanács 1897. évi decemberi határozmánya folytán a francia hitel­­szövetkezetek két részre szakadtak. Az egyik részt a Francia Bank szubvencionálja, míg a má­sik önerejéből tartja föl magát. Az utóbbiak ké­pezik a lyoni hitelszövetkezeti Uniót, amelynek igazgatója Durand Lajos. A francia falusi hitelszövetkezetek teljesen népies jelleggel bírnak. Csupán kis kölcsönöket osztanak s a földmivesek apró-cseprő betétjeiből élnek. Egyik szervük az úgynevezett caisses régionales-ok, amelyek tisztán Raiffeisen elvein alapulnak, kitűnő szolgálatot tesznek a szövet­kezeti ügynek mindaddig, amig a kölcsönösség elvét tartják szorosan szem előtt, önerejükből működnek s az államsegélyt csupán esetleges járuléknak tekintik. A caisses régionales-ok nem tévesztendők össze a groupes régionals-okkal, mert a­míg a caisses régionales-ok a községes hitelszövetkeze­tek támaszai, amennyiben anyagilag is segélyez­hetik azokat, addig a groupe régionál hivatása ennél sokkal fontosabb. A caisse regionale a groupe régionalnak csupán segédeszköze, de semmikép sincs arra hivatva, hogy helyettesítse a propagáló­, eszmét terjesztő groupe régionalt. Ezen utóbbi szervezet fontosságának kimutatá­sára röviden ismertetnünk kell annak működését. A francia hitelszövetkezeti uniók kötelékébe tartoznak mindazon falusi hitelszövetkezetek, amelyek Raiffeisen tanait követve, alakultak. Az Unió volt a falusi hitelszövetkezetek eszméjének első terjesztője, az első alapítások buzdítója, az a központ, amely jogi és technikai tanácscsal szolgált mindenkor a falusi hitelszövetkezetek intézőinek s kötelékébe vonva őket, a viribus unitis elve folytán eléggé megerősödött arra, hogy jogaikat és érdekeiket megvédje. Az állam­tanács szerencsétlen határozmánya után ismét az Unió találta meg annak módját, hogy a hitel­­szövetkezetek nagy részét mikép mentse meg a káros következményektől. Az Unió egymaga azonban képtelen volna megfelelni a község hitelszövetkezetek követelményeinek s egyszer­smind a szövetkezeti eszme terjesztésének is. A cél elérésére fölállította tehát ezen vidéki szer­vezeteket, amelyek hatalmasan elősegítik őt mű­­ködésében. Ezek képezik úgyszólván a szövetke­zeti organizmus alapját s kiküldött tagjaikból s az általuk választott ügyvivőkből áll az Unió igazgatótanácsa. Az alapszabályok szerint egy département hitel­­szövetkezetei együttesen képeznek egy groupe régionált. Az egyes községek hitelszövetkezetei­nek kiküldöttjei választják meg a groupe régiónál igazgatótanácsát, amely a département hitel­­szövetkezeteinek érdekeit képviselik. Ha azonban a falusi hitelszövetkezetek száma nem elegendő a groupe régió átal alakítására, akkor az Unió a maga kebeléből küld ki egy bizottságot, amely ideiglenesen működik helyette, úgy a groupe régiónál, mint az ideiglenes bizott­ság kötelessége az eszme terjesztése s minél több életképes falusi hitelszövetkezet alapítása. A lyoni Unió központja is tőle telhetőleg igyekszik előmozdítani a falusi hitelszövetkezetek ügyét: felkelti a sajtó érdeklődését, saját közlö­nyében — a Bulletins-ban — nemkülönben a különböző kongresszusokon magyarázza a falusi hitelszövetkezetek szervezetét, ismerteti elveit, irányát, s fejtegeti az általa elérhető társadalmi hasznot, rokonszenvet ébreszt, híveket gyűjt. De képzelhető-e, hogy a szövetkezeti eszme a köz­pontokból elterjedjen egész Franciaországon, eljuthasson a legkisebb faluba is ? Hogy a köz­pont hívja össze a gyűléseket, készítse elő az alapításokat, s válaszszon meg olyan igazgató­ságot, amely alaposan ismeri a helyi viszonyo­kat? Hihető-e, hogy a központ a távolból képes lenne kiválasztani az egyes községekben azt az embert, aki arra való, hogy megalapítsa s kellő­leg vezesse a hitelszövetkezetet? Világos, hogy ezt a feladatot csak oly egyének oldhatják meg sikerrel, akik egy kerület határain belül szemé­lyes összeköttetésekkel bírnak, ismerik a társa­dalmi ügyek híveit, s azokat, akik hathatós mű­ködést fejthetnek ki. Ezek terjeszthetik a propa­gandát, a helyi lapok, személyes összeköttetéseik vagy különböző szindikátusok és társulatok útján. Falusi hitelszövetkezeteket teremteni a központ­ból sokkal nehezebb. Az egyes községekben csak úgy alakulhat igazán hasznos hitelszövetkezet, ha a helyi viszonyokkal ismerős emberek fára­doznak benne. Ez a groupe régiónál első feladata. Mikor egy hitelszövetkezet megalakult, a groupe régiónál kiküld egy tagot, hogy meglátogassa az új szövetkezetet, összehívja annak igazgató­­tanácsát, megmagyarázza a hitelszövetkezet mű­ködésének módját, s megtanítsa őket arra, miként kerüljék ki az esetleges nehézségeket. Szükség esetén értekezletre hívja össze a falusi gazdákat, még azokat is, akik nem léptek még be a szö­vetkezetbe, újra megmagyarázza a hitelszövetke­zet működését és célját, bátorítja a habozó be­fizetőket és félénk kölcsönt kérőket, egyszóval megadja az újonnan alakult hitelszövetkezetnek a szükséges lendületet. 2 Szerda, 1900. január 10.

Next