Hazánk, 1900. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1900-01-10 / 8. szám
A „HAZÁNK“ melléklete ötven szövetkezetet létesített, melyek lassan kint átesve a gyermekbetegségeken, kétségkívül hozzá fognak járulni az áruuzsora kiirtásához és a népet nevelni fogják gazdaságilag. Tekintettel a nagymérvben elharapódzott borhamisításokra, úgy a gazdaközönség, valamint a földmivelésügyi miniszter szükségesnek látta, hogy a szőlősgazdák szövetkezetekké tömörülve vessenek gátat a terjedő bajnak. Darányi miniszter idevonatkozólag egy alapszabály-tervezetet dolgoztatott ki, összehívott egy nagy értekezletet, az eredmény azonban ez ideig fölöttébb csekély. Ez egyébiránt nem lepheti meg azokat, akik tudják, hogy ily szövetkezetek létesítése és fölvirágoztatása mily sok akadályba és nehézségbe ütközik másfelé is. Szemben a nagy részvénytársulatok kartelljeivel, a gazdaosztály vezető férfiai szükségét látták annak, hogy szövetkezeti alapon álló tűz és jég ellen biztosító intézetet létesítsenek. Ennek az intézetnek javára sikerült megnyerni a kormánynak nem csupán erkölcsi, hanem anyagi támogatását is; maga az intézet — amint olvasóink tudják, — legközelebb megalakult s elnökének Zsdlénszk Róbert grófot választotta meg. Kevesebb pozitív eredményt konstatálhatunk az értékesítő szövetkezetek körül. Úgyszintén igen nagy akadályokba ütközik az iparos szövetkezete, terjesztése is nem csupán az iparosok szorult gazdasági helyzete, hanem főleg az erkölcsi reorganizáczió miatt. Fokozatos fejlődést mutat a magyar mezőgazdák szövetkezete, mely Torontál vármegyében első vidéki raktárát is megnyitotta. A vásárcsarnok-szövetkezet az első idők vihara és megpróbáltatásai után eredményesebb évre tekinthet vissza. Szaporodnak a tejszövetkezetek is és napról-napra nagyobb mértékben válnak a kisgazdák egyik legjutalmazóbb bevételi forrásává. Meg kell emlékezni arról, amit már múlt évi szemlénkben megérintettünk, hogy t. i. a kereskedelmi kamarák, nyugtalanítva a fogyasztási szövetkezetek szaporodó számától, ellenük mozgalmat indítottak. A mozgalom azonban nem érte el célját, mert a kereskedelmi miniszter, akihez ez irányban fordultak, határozottan kijelentette, hogy a fogyasztási szövetkezetek bárminő korlátozását ez idő szerint nem tartja célszerűnek. Józanul a minisztertől mást várni alig lehet ma, amikor nem csupán a magyar közvéleményt uralja a szövetkezeti eszme, hanem elismerték annak fontosságát maguk a miniszterek is és a költségvetés tárgyalásánál tartott beszédeikben úgy Darányi Ignácz, valamint Hegedűs Sándor határozottan utaltak azon meggyőződésükre, hogy a szövetkezet az alsó néposztályok újjáteremtésének egyik leghathatósabb eszköze. Ezzel kapcsolatosan meg kell említeni azt is, hogy Darányi miniszter a munkásbiztosításra vonatkozólag törvényjavaslatot dolgoztatott ki, mely tudomásunk szerint a fakultatív biztosítás elvét fogadja el. Föl kell említeni azt is, hogy a szegedi kongresszuson Károlyi Sándor gróf volt az, a ki a szövetkezeti alapon való életbiztosítás szükségét és fontosságát kiemelte. A szövetkezetek fejlődéséről rajzolt kép igazsága megkívánja azt is, hogy amennyiben reá mutattunk a fényesebb oldalakra, utaljunk azon nehézségekre is, melyek itt-ott fölmerültek s a melyek beavatott egyének véleménye szerint a fejlődés helyes irányát veszélyeztethetik. A szövetkezeti mozgalom első éveiben, a midőn csak munkáról volt szó, a midőn odaadás és áldozatkészség nélkül e téren semmire sem lehetett menni, az eredmények csekélyessége mellett is meg volt az a biztató tény, hogy csakis a hivatott elemek, csakis a dolgok iránt igazán és önzetlenül érdeklődők sorakoztak az alá a zászló alá, melyre az igazi szövetkezeti elvek voltak irva. Most, a midőn nagyobbszabásu alkotásokra került a sor, a midőn a szövetkezés divattá lett s általa névhez és népszerűséghez lehet jutni, könnyüvérű, a dologhoz nem értő egyének nagyobb számmal tolulnak erre a mezőre, mint az megengedhető volna. E mellett nagy hátránya az egész mozgalomnak az, hogy a szövetkezők alsó rétegeiben, sőt a felsőbbek közt sem igen sikerült megteremteni azt az igazi szövetkezeti szellemet, mely munkájukat öntudatossá téve, világossá teszi előttünk, hogy ők tulajdonképen egy új gazdasági és társadalmi rendnek harcosai, nem csupán az olcsóbb hitel és jobb árucikkek kezelői. Pedig erre a plutokrácia erősbödő erőkifejtése mellett napról-napra nagyobb szükségünk volna. A polgárdi pinceszövetkezet, Batthyány Géza gróf. A hazai szövetkezetek igazgatóságának alelnöke, Batthyány Géza gróf váratlanul elhunyt. Munkásságának javarészét gazdasági téren fejtette ki. A szövetkezeti téren legjelentékenyebb alkotása gyanán hozhatjuk föl a Lajos-telepi Batthyány-pince nevű borászati szövetkezetét, mely egyrészről a korán elhunyt gróf, mint a Lajos-telepi szőlők tulajdonosa, másrészről az ottani szőlőmunkások közreműködésével jött létre. A szövetkezet célja a nevezett szőlő termésének szüretelése, a termés okszerű kezelése és értékesítése. A szerződés szerint a Lajostelepen a feles rendszer a szőlőtelepítésnél jól bevált. Kétségtelen, hogy a szakszerű vezetésnek köszönhető, hogy ezen szőlőtelep ma már az ország egyik legszebb szőlőbirtokának mondható, melyre büszkén mutathat minden egyes telepes. A gazdasági eredmény azonban teljes csak akkor lesz, ha a szőlőtermés szüretelésénél s a bor kezelésénél és értékesítésénél a szakszerű vezetés szintén érvényesül . Ez csakis úgy történhetik, ha az összes érdekeltek a közös cél elérésére a kellő formában egyesülnek, mert ez által lehetővé tesz, hogy mindegyik telepes termése a legtökéletesebb kezelésben részesül és a legjobban értékesíttethetik. Ezen cél szem előtt tartásával a tulajdonos gróf a telepen egy minden kivánalmaknak megfelelő s a modern pincegazdaság minden kellékeivel fölszerelt pincét állított föl, melyet használatul az egyesülés céljaira fölajánlott. Az alapszabályok intézkedéseket tartalmaznak a szőlőtermés beszolgáltatására és azon előlegekre nézve, amelyeket az egyes tagok követelhetnek. Kimondják, hogy a pincét és annak fölszerelését a tulajdonos bocsátja az egyesület rendelkezésére. Ő rendeli ki a szakértő igazgatót és pincemestert. Az egyleti igazgató támogatására, az egyleti közgyűlés, az egyleti tagok közül a szavazatok egyszerű többségével, egy úgynevezett «egyleti tanácsot» választanak, melyben az egylet ügyei esetről-esetre megvitattatnak. Az egyleti tanács 12 tagból áll, kik közül minden negyedik évben három tag (a választás sorrendjében) kilép, de újra választható. A tanács tagjai díjazásban nem részesülnek. Az egyleti tanács kezeli a szövetkezet vagyonát, adja az alapszabály értelmében az előlegeket és osztja ki a bor értékesítése után a telepeseknek kijáró öszszegeket. A kiosztásig a boreladásból befolyó összegek mindenkor egy a tulajdonos gróf által erre fölkérendő pénzintézethez fizettetnek be s az igazgató csak annyit tarthat a kézipénztárban, amennyi a folyó kiadásokra szükséges. Az egyleti tanács gyakorolja az ellenőrzést az egylet ügyeinek ellátása körül s e végből egy könyvvezetőt alkalmaz, a ki a szőlő lemázsálásánál folyton jelen lenni s bárcákat kiállítani tartozik. A könyvelő fizetése egészen az egylet terhére megy. Ugyancsak az egylet terhére megy azon segédmunkások fizetése, akik a szüret befejezése után a bér kezeléséhez szükségesek. Ellenben azon munkásokat, akik a szüretelési teendőkre fogadtatnak föl, a gróf fizeti. Mi a magunk részéről, kiknek alkalmunk volt az elhunytat személyes érintkezés alapján tisztelni és becsülni, a szövetkezés terén alig állíthatunk maradandóbb emléket, mintha vázoltuk azt a jelentékeny alkotást, mely létét neki köszönheti és melyre maga annyira büszke volt. A hitelszövetkezetek Franciaországban. valamint hazánkban, úgy Franciaországban is léteznek falusi hitelszövetkezetek, amelyek diadalmaskodva a kezdet nehézségein, ma már örvendetes virulásnak indultak. Franciaországban a hitelszövetkezetek szervezete a következő. Több községi hitelszövetkezet egy groupe régionalt képez s ezen groupes régionans-ok ismét egy-egy szövetkezeti Unió kötelékébe tartoznak. A francia államtanács 1897. évi decemberi határozmánya folytán a francia hitelszövetkezetek két részre szakadtak. Az egyik részt a Francia Bank szubvencionálja, míg a másik önerejéből tartja föl magát. Az utóbbiak képezik a lyoni hitelszövetkezeti Uniót, amelynek igazgatója Durand Lajos. A francia falusi hitelszövetkezetek teljesen népies jelleggel bírnak. Csupán kis kölcsönöket osztanak s a földmivesek apró-cseprő betétjeiből élnek. Egyik szervük az úgynevezett caisses régionales-ok, amelyek tisztán Raiffeisen elvein alapulnak, kitűnő szolgálatot tesznek a szövetkezeti ügynek mindaddig, amig a kölcsönösség elvét tartják szorosan szem előtt, önerejükből működnek s az államsegélyt csupán esetleges járuléknak tekintik. A caisses régionales-ok nem tévesztendők össze a groupes régionals-okkal, mert amíg a caisses régionales-ok a községes hitelszövetkezetek támaszai, amennyiben anyagilag is segélyezhetik azokat, addig a groupe régionál hivatása ennél sokkal fontosabb. A caisse regionale a groupe régionalnak csupán segédeszköze, de semmikép sincs arra hivatva, hogy helyettesítse a propagáló, eszmét terjesztő groupe régionalt. Ezen utóbbi szervezet fontosságának kimutatására röviden ismertetnünk kell annak működését. A francia hitelszövetkezeti uniók kötelékébe tartoznak mindazon falusi hitelszövetkezetek, amelyek Raiffeisen tanait követve, alakultak. Az Unió volt a falusi hitelszövetkezetek eszméjének első terjesztője, az első alapítások buzdítója, az a központ, amely jogi és technikai tanácscsal szolgált mindenkor a falusi hitelszövetkezetek intézőinek s kötelékébe vonva őket, a viribus unitis elve folytán eléggé megerősödött arra, hogy jogaikat és érdekeiket megvédje. Az államtanács szerencsétlen határozmánya után ismét az Unió találta meg annak módját, hogy a hitelszövetkezetek nagy részét mikép mentse meg a káros következményektől. Az Unió egymaga azonban képtelen volna megfelelni a község hitelszövetkezetek követelményeinek s egyszersmind a szövetkezeti eszme terjesztésének is. A cél elérésére fölállította tehát ezen vidéki szervezeteket, amelyek hatalmasan elősegítik őt működésében. Ezek képezik úgyszólván a szövetkezeti organizmus alapját s kiküldött tagjaikból s az általuk választott ügyvivőkből áll az Unió igazgatótanácsa. Az alapszabályok szerint egy département hitelszövetkezetei együttesen képeznek egy groupe régionált. Az egyes községek hitelszövetkezeteinek kiküldöttjei választják meg a groupe régiónál igazgatótanácsát, amely a département hitelszövetkezeteinek érdekeit képviselik. Ha azonban a falusi hitelszövetkezetek száma nem elegendő a groupe régió átal alakítására, akkor az Unió a maga kebeléből küld ki egy bizottságot, amely ideiglenesen működik helyette, úgy a groupe régiónál, mint az ideiglenes bizottság kötelessége az eszme terjesztése s minél több életképes falusi hitelszövetkezet alapítása. A lyoni Unió központja is tőle telhetőleg igyekszik előmozdítani a falusi hitelszövetkezetek ügyét: felkelti a sajtó érdeklődését, saját közlönyében — a Bulletins-ban — nemkülönben a különböző kongresszusokon magyarázza a falusi hitelszövetkezetek szervezetét, ismerteti elveit, irányát, s fejtegeti az általa elérhető társadalmi hasznot, rokonszenvet ébreszt, híveket gyűjt. De képzelhető-e, hogy a szövetkezeti eszme a központokból elterjedjen egész Franciaországon, eljuthasson a legkisebb faluba is ? Hogy a központ hívja össze a gyűléseket, készítse elő az alapításokat, s válaszszon meg olyan igazgatóságot, amely alaposan ismeri a helyi viszonyokat? Hihető-e, hogy a központ a távolból képes lenne kiválasztani az egyes községekben azt az embert, aki arra való, hogy megalapítsa s kellőleg vezesse a hitelszövetkezetet? Világos, hogy ezt a feladatot csak oly egyének oldhatják meg sikerrel, akik egy kerület határain belül személyes összeköttetésekkel bírnak, ismerik a társadalmi ügyek híveit, s azokat, akik hathatós működést fejthetnek ki. Ezek terjeszthetik a propagandát, a helyi lapok, személyes összeköttetéseik vagy különböző szindikátusok és társulatok útján. Falusi hitelszövetkezeteket teremteni a központból sokkal nehezebb. Az egyes községekben csak úgy alakulhat igazán hasznos hitelszövetkezet, ha a helyi viszonyokkal ismerős emberek fáradoznak benne. Ez a groupe régiónál első feladata. Mikor egy hitelszövetkezet megalakult, a groupe régiónál kiküld egy tagot, hogy meglátogassa az új szövetkezetet, összehívja annak igazgatótanácsát, megmagyarázza a hitelszövetkezet működésének módját, s megtanítsa őket arra, miként kerüljék ki az esetleges nehézségeket. Szükség esetén értekezletre hívja össze a falusi gazdákat, még azokat is, akik nem léptek még be a szövetkezetbe, újra megmagyarázza a hitelszövetkezet működését és célját, bátorítja a habozó befizetőket és félénk kölcsönt kérőket, egyszóval megadja az újonnan alakult hitelszövetkezetnek a szükséges lendületet. 2 Szerda, 1900. január 10.