HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)
7. szám - Blum Tamás: Menetrend (II)
Blum Tamás: Menetrend (II) • 859 igen ő ül Grumiaux mellett, akkor úgy gondoltam, hogy ő is ebbe a minden vizsgát kiálló csoportba tartozik. De hát akkor még Eliz vidám és csinos volt, és nagyon ízlett nekik a kocsonyásított vegyes főzeléktál, Józsa új találmánya. Megegyeztünk, hogy meglátogatjuk őket házukban, a Genfi-tó fölötti Grandvaux-ban. A másik vendég Anikó volt, Borcsa néném balassagyarmati rokona, aki nekem ottani nyaralásaim idején olyan volt, mintha igazán az unokatestvérem lett volna, és aki anyjával együtt túlélte Bergen-Belsent. Apját és öccsét megölték. Én csak annyit tudtam róla, hogy él. Most aztán, amikor felhívott, mint mondta, a Gellért Szállodából, sírva fakadt, és egy óra múlva férjével, egy szerény és mosolygós svájcival megjelent nálunk. Megtudtam, hogy a háború után még visszament Balassagyarmatra, onnan Izraelbe, onnan pedig Lausanne-ba egy hotelszakiskolába. Ott ismerkedtek meg Hansjörg Badruttal, akinek szállodája van, és boldog házasok. (Minden második svájcinak van szállodája, magyaráztam Józsának.) Múltbeli történetek felelevenítése után megegyeztünk, hogy meglátogatjuk őket. Vagy zürichi lakásukban, vagy a szállodában lesznek. Telefonáljunk Zürichbe, ott megmondják. A Moszkvics Magyarországon bevált, mind a ketten vezettünk, sőt mind a ketten hagytuk egymást vezetni, így aztán egy mély sóhajjal nekieresztettük az ismeretlen alpesi utakra az autót és magunkat. Első éjjel St. Valentinben aludtunk, és onnan hívtuk Badrutték lakását, hogy hova is menjünk. Mondták, hogy St. Moritzba, a Palace Hotelba. Ez jól hangzott, mert még azon a vidéken sose voltam. Találtunk egy rövidebb útvonalat Landeck felé, és még egyszer megszálltunk egy pici parasztházban. Tudtam, hogy 1900 méter magasan, St. Moritzban hideg lehet még nyáron is, vettem Landeckben egy pulóvert, feketét pirossal. Az igazi határ útépítés miatt zárva volt, így egy gyönyörű szakaszra tereltek át Martinából Nandersba. A Moszkvics derekasan mászta a hegyeket, és ahol csak lehetett, megálltunk bámulni és fényképezni a havasokat. Gyönyörű falvak után St. Moritz modern és csúnya lett volna, ha nem lett volna a természet körülötte. A legnagyobb ház előtt megálltunk, akkorának hatott, mint a Parlament Pesten. Kérdeztük, merre kell a Palace Hotel felé menni, de néztek ránk, és csak ráböktek, hogy épp előtte állunk. Jött Badrutt, akit most már tegeztem, és Hansjörgnek hívtam, elvette a kofferemet, és bevitte a Parlamentbe. Mondta, hogy mindjárt jön a volturier, vagyis a garázsmester, csak hagyjam ott a kulcsot. Meglátva magyar útiruhánk színvonalát (noha az új pulóver volt rajtam), úgy döntött, hogy ne a habon keresztül menjünk. Egy kis lépcsőn jutottunk fel a szobánkba, azon a folyosón, ahol az ő privát lakásuk is volt. Eltartott egy ideig, amíg realizáltuk, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen, hogy az Anikó Balassagyarmatról meg a kedves svájci ennek a huszonnyolc csillagos, székesegyház ünnepélyességű micsodának a tulajdonosai. Szobánk, noha csak a szerények közé tartozott, a mi addigi szállodáinkhoz képest lilát orgonáit - telefon a fürdőkádnál, tele gyümölcsöstál, fűtött törülközőtartó meg ilyesmik. Ebédre átmentünk a Badrutték lakásába, és a hatalmas tópartra, hegyekre néző teraszon ettük a szintén huszonnyolc csillagos ebédet, melyet egy olasz pincér és több csinos olasz kislány szolgált fel. Rajtunk kívül Anikó anyja is ott volt, akit Balassagyarmaton láttam utoljára, német vendégek és ezeknek csivava kutyája (húsz centi), akit Montgomerynek hívtak. (Az angol tábornok után.)