Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-07-29 / 4. szám
4. SZÁM. A tört virág, Kiről én most emlékezem, S kinek kora Koporsóját fölleplezem : „Tizenhat éves csak".“ zokogja a Szegény anya. „Tizenhat évnek, oh, hideg nagyon A sirtanya ! Nézzétek e túlhonnak angyalát, Zöld rozmarinfüzérrel homlokán , Az ifjú évek harmattagjait, S a megfagyott rózsát zárt ajakán, Milly szép halott! S milly gyöngéd s szende még Az arczán ott felejtett rózsapár ; Egy emlék élte’ gazdag tájiból, Melly most a búcsú könycsókjára vár. Tündére volt a háznak, mellyben élt, Szívében üdvet osztó menny honolt; Lelkének eszmedus lángszózata A bársonyajkon élve virága volt. S a szerelem Az ő szivén is átgyuladt, És összeforrt A két szív egy közláng alatt. De anyja szólt: „Tizenhat évű csak, KEDD. NYÁRHÓ’ 29. 1845. TIZENHAT ÉVES CSAK! Még várható; Pár év alatt válik belőle még A legszebb nő. És a szív, melly megszűnt dobogni most, Fönn, a reményváró rózsaszirtein, Nyugodtan édes vágyak s hit között Repült tovább at élte perczein. Minden virág csak üdvéről beszélt, Ajkára a lég illatot lehelt; Az érzeten csöndes kéj rezge át, S lakóul üdv száltá meg a kebelt. S ez érzetek közt megnyílott az ég, S nyoszolyóul két angyalt külde le ; Az angyalok felvitték társukat, S bezárult rajok a menny’ kebele. Az ég jegyezte földiektül el, Násznépe mind csak angyalokból áll ; S ki mondja most, nem lesz-e boldogabb Menyasszony e fenn ég lakóinál ?! És mégis, oh, Utána anyja felzokog: „E földnek is Szükségesek jó angyalok." „S tizenhat éves csak zokog tovább A hű anya. ,,Tizenhat évnek, oh, .hideg nagyon A sírtanya! BEÖTHY ZSIGMOND. 1