Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-05-05 / 18. szám
— 342 — renkezőleg, minél tökélyesb valamelly szépség, annál inkább önmagába zárkozott is az, s a lény,mellyet illy szépség diszít, annál inkább beelégülni látszik önmagával s nem szorulni egy más lény’ magához vételére. A bevégzett szépségnek, melly tehát semmi sem nőnemű, hanem a kettőnek egyesülete volna, a szerelemrel tökéletes tehetlenség’ gondolatát kellene bennünk ébresztnie. A mondottak által azonban nem akarjuk tagadni, hogy a szépség átalában, kivált pedig a képzele’ illusiója által, melly a szép külső mögött olly örömest álmodik egy megfelelő bensőt, a szerelmet, hol az már létezik, erősbíti s neki új ingert kölcsönöz. Máskép áll a dolog némileg a külön nemek a saját szépségével. Ha a nemi jellem a testben is visszatükröződik , e jellemhez képest a szépségnek mind férfiak mind nőknél különböző kinyomattal kell bírnia. E szerint a férfiszépség az erős szilárdság’harmóniájában állana, míg a női szépség a gyöngéd és vidámnak öszhangzatában lenne keresendő. Amott a határzott, feszült, merész, törekvő fogna tetszeni, itt a lágy, egymásbafolyó , szelíd, elhaló birancina szépségrel igénynyel. Ha már e nemi szépség a szerelemhez egyátalában nem szükséges is ugyan, s annál inkább nélkülöztetik, minél inkább uralkodik a szellemi a testin, azonban mégis sokat tesz annak emelésére, s léteznie kell, hogy a szerelmet teljes jogába helyezze. Egy tiszta női szépség’ szemléletében sohasem hiányzik szerelmi érzelem, melly érzelem maga a szerelem fogna lenni, ha ez valaha csupán a külsővel megelégedni tudna. De a valódi szerelem’ számára csak annak fölfedezőjéül szolgál, hogy a nőalakban valósággal s nem csak színre, valódi női jellem is tükröződik. A női mint a fiszépség az átalános szépségtől lényegesen különbözik. Amazok magas fokban létezhetnek, a nélkül hogy ez utóbbira igényük lehetne. Ezért a szerelem gyakran hidegen halad el a vakító szépségek mellett, s olly tárgyakhoz hajol, mellyek, szigorú méret alá véve, legtávolabbról sem szépek. Az alak’ szépségén kívül különös figyelembe veendő még, s jelen tekintetben még fontosabb a mozgás’ szépsége. A férfiúi szépségben mindkettő egybefoly, mert jellemük erő és törekvés, ez pedig mozgás nélkül lehetlen, s mindig legalább mint a mozgás’ első kezdete vagy mint mozgási szándék’kinyomata tűnik föl. A férfi, kinek állásában szilárdság, határozottság és kerekdedség egyesül, biztosan s az evvel összefüggő kimértséggel teendi mozdulatait is, s ezekben sem mellőzendi a méltóság’ szépségét. Máskép van a dolog a női szépséggel. A lágy, gyöngéd, elhaló’ eszméjéből még nem következik a mozgás. A női szépség’ külvonalai inkább nyugalomra látszanak mutatni, s még egy más egészen saját elevenítő elemet szükségleni, hogy mozgás álljon elő, s kivált hogy e mozgásban a külvonalak nyilatkozzanak. Innen van, hogy nem ritkán látunk alakokat, kiktől a női szépséget meg nem tagadhatni, de kik azért bennünket egészen hidegen hagynak, mert az élet bennük mintegy merevült, mert nem nyújtanak egyebet, mint egy lelketlen tömeg méretarányát, vagy mert mozdulataikban semmi szépség nincs, legkevésbbé női szépség, mert ezekben majd a lassú, majd a szeles, majd a szögletes, a mesterkélt vagy egyhangú s kimért boszantja a szemet. Mindezek olly tulajdonok, mellyek nem igen ébresztenek szerelmet, s már a külsőben hiányos nőiséget árulnak el, mellyröl könnyen következtetünk hasonló bensőre. (Folytattatik.) — — AZ EMBEREK. I. Hallgassatok, ne szóljon a dal, Most a világ beszél, S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél,