Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-03-24 / 12. szám
A SZÍV’ VILÁGÁBÓL. II. A SZERELEM* JELLEME. (Folytatás.) E gyöngéd érzetből származik a szerelem’ szemérmetessége, melly által az, az erkölcsiséggel olly viszonyba lép, mi legdicsőbb fénynyel ragyogja körül. A szemérmesség a szerelem’ természetébe olly mélyen van beoltva, hogy átestől egészen elválhatlan — azt a legmagajasabb életkorig kiséri, s a legbensőbb bízó-dalmasságnál is munkáján mutatkozik. Olly kedélyekben, kikkel a szemérmetesség’ érzete nem velük született, a szerelemnek nincs helye. Hol pedig a szemérmetesség megszűnt, —a szerelem is megszűnt lenni. A szerelem tiszta szivet kíván, és fogékony s éles elmét minden jó, szép és illendő iránt. — Mikép engedhetne meg körében bármi illetlent s kétértelműt ? Mikép ne viseltetnék leggyöngédebb kímélettel olly tárgyak körül, mellyeket maga a természet s társas ildom befátyolozni kíván? Mikép tűrhetne el ollyasmit, mi aljas kívánságok’ s indulatok’ uraságát tanúsítaná? Mikép hallgathatna tehát csak egy erkölcstelen szócskát is pirulás s megvetés nélkül, vagy épen kétértelmű tréfákra mikép felejtkezhetnék el ? — A szerelemnek mindene attól függ, hogy lényének nemességét föntarthassa s magát az érzékiség’ hatalmán fölülemelje. S miként adhatná át tehát magát ez utóbbi’ szilaj csapongásainak? Csak míg a sze-imérmetesség sértetlen marad, állhat fön a kölcsönös becsülés, s viszonyaik’ finomabb élvei iránt csak addig tanusíttathatik fogékonyság. Szemérmetesség a szerelem’ főkelleme. Minden szemérmetlenséget előbbutóbb undor s kelletlenség ér, még a durvább kedélyeknél is. A szemérmesség a figyelem’ leggyöngédebb nemei közé tartozik, mellyek a szerelmesek’ kölcsönös boldogításukra czéloznak. Kiket természet és nevelés előlegesen nem tanítottak meg reá, azoknál a valódi szerelem teendi azt. A szerelem’ szemérmessége szívbül jő. Mintegy utasítása ez a szívnek az iránt, hogy kellő gyöngédséggel illethessen mindent, mi kölcsönös viszonyuk’ föntartására vonatkozik. A kaczérság szülte szemérmetesség, puszta csillogás, mesterkéltség, nagynehezen betanult mutatvány. De mihamar is lefoszlik az azt födező fátyol. Minden erőlködés’ s ravaszság” daczára, mellyel födezi magát — átsugárzanak ez álszemérmesség’ csábos fátyolán az érzékiség’ sugárai. — S ha megvetésre méltó az álerényekkeli hivalkodás, mennyivel inkább az álszemérmetességgeli. A szerelem’ lényegével párosulva van a tiszta igazság is. — Egy hazug szó sem jöhet a valódi szerető’ ajkaira. Hisz a szerelem maga a természet legszebb igazsága, tehát valótlanság miként párosulhatna lényével? A szerelem