Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)

1846-05-05 / 18. szám

18. SZÁM. KEDD. TAVASZUTÓ’ 5. 1846­ A SZÍV’VILÁGÁBÓL. V. SZERELEM ÉS SZÉPSÉG. A tetszésérzet, mellyet az alak’ szép­sége ébreszt, nem csak teljesen különbö­ző azon érzelemtől, melly a szerelem’ lé­nyét jelöli, de sőt nem is képes szerelmet előidézni. Ezer meg ezer szép tárgy van, mellyet sohasem fogunk szeretni, mert hi­ányzik bennök a szerelem’ legfontosb meg­­kivántatósága : a lélek, s evvel a kölcsö­­nös közlekedési képesség. A szem ittas, de a szív nem csatlakozhatik hozzá. De még az élő, sőt emberi alakok’ szépsége sem elegendő a szerelemhez. Nyu­godtan szemléljük őket, a­nélkül hogy töb­bet várnánk tőlük. A­mit adhat, egy pilla­natban mind bírjuk. Mindig újabb gyönyör­rel térünk vissza hozzá, de egy csöpet sem érdekeltetünk általa, hogy őt magunkhoz közelebb vonzani óhajtanék. A tárgy közönbös ránk nézve, csupán alakja tet­szik. A szépség tulajdonképen nem is olly valami, mi magához a tárgyhoz tartozik. Csupán a kedélyerők­ könnyed, vidám já­tékát idézi az elő mibennünk. Az örömve­gyes érzet az, mit mint szépséget magasz­talunk s a kültárgyra átruházunk. A szerelem is nézletből indul ki s él­vet talál a nézlésben. De itt a nézlés’ tár­gya : valódi erkölcsi tulajdonok és viszo­nyok, s a leírás és egyesülés’ érdekét kel­ti föl bennünk. A szeretett tárgytól többet várunk, mint a külalak mutat. A kedély’ mélyéből mindig új meg új sajátságoknak kell fölmerülniük, mellyek a kért emelik s a köteléket szorosbra vonják. Annak, mit bírunk, érzete egyszersmind sejtelme egy kimeríthetlen teltnek, melly még előttünk feltárulni fog. A szerelem végnélküli adás, vágyat vágyhoz, élvet élvhez csatol az megszűnés nélkül. Mit a szerető szeretett­jétől kíván, nem csupán alak, hanem tarta­lom, melly az ő saját hiányos lényét be­töltse s örök vágyát kielégítse. A szépség’lényege : a különfélé­nek egygyé összehangzása, har­móniai összeolvadása az egyes vonásoknak, rend és méretarány a különfélében, minden tekintet nélkül valami kitűzött czélra. Ebből ered szabad kedve a kitágult kebel­nek. A szerelemben is ezen öszhangzás és egybeolvadás, e rend és méretarány léte­zik. De itt a jellem az, mi azokat egyesíti. A bensőnek tulajdonsága hozza létre a kül­sőnek alakját. A szépség ezer alakban tük­röződhetik, de a szerelem csak egyet is­mer, azt, melly maga a lény által határo­zódik. A szépség az egyes részeknek egy egészszé öszhangzásában éri el teljessé­gét. A szerelemhez két egyén’ harmóniája kívántatik, kik egygyé olvadni törekesz­­nek. A szépség megelégszik az alak’ kül­­vonalaival, a szerelem bizonyos sajátságo­kat követel. Ezért van, hogy valamelly é­­lő­lénynek a legtökélyesb szépségű koszo­rúját nyújthatjuk, a­nélkül hogy legkisebb szerelmi izgalmat érzenénk iránta.­­Söt el-

Next