Honderü, 1846. január-június (4. évfolyam, 1/1-26. szám)
1846-05-05 / 18. szám
18. SZÁM. KEDD. TAVASZUTÓ’ 5. 1846 A SZÍV’VILÁGÁBÓL. V. SZERELEM ÉS SZÉPSÉG. A tetszésérzet, mellyet az alak’ szépsége ébreszt, nem csak teljesen különböző azon érzelemtől, melly a szerelem’ lényét jelöli, de sőt nem is képes szerelmet előidézni. Ezer meg ezer szép tárgy van, mellyet sohasem fogunk szeretni, mert hiányzik bennök a szerelem’ legfontosb megkivántatósága : a lélek, s evvel a kölcsönös közlekedési képesség. A szem ittas, de a szív nem csatlakozhatik hozzá. De még az élő, sőt emberi alakok’ szépsége sem elegendő a szerelemhez. Nyugodtan szemléljük őket, anélkül hogy többet várnánk tőlük. Amit adhat, egy pillanatban mind bírjuk. Mindig újabb gyönyörrel térünk vissza hozzá, de egy csöpet sem érdekeltetünk általa, hogy őt magunkhoz közelebb vonzani óhajtanék. A tárgy közönbös ránk nézve, csupán alakja tetszik. A szépség tulajdonképen nem is olly valami, mi magához a tárgyhoz tartozik. Csupán a kedélyerők könnyed, vidám játékát idézi az elő mibennünk. Az örömvegyes érzet az, mit mint szépséget magasztalunk s a kültárgyra átruházunk. A szerelem is nézletből indul ki s élvet talál a nézlésben. De itt a nézlés’ tárgya : valódi erkölcsi tulajdonok és viszonyok, s a leírás és egyesülés’ érdekét kelti föl bennünk. A szeretett tárgytól többet várunk, mint a külalak mutat. A kedély’ mélyéből mindig új meg új sajátságoknak kell fölmerülniük, mellyek a kért emelik s a köteléket szorosbra vonják. Annak, mit bírunk, érzete egyszersmind sejtelme egy kimeríthetlen teltnek, melly még előttünk feltárulni fog. A szerelem végnélküli adás, vágyat vágyhoz, élvet élvhez csatol az megszűnés nélkül. Mit a szerető szeretettjétől kíván, nem csupán alak, hanem tartalom, melly az ő saját hiányos lényét betöltse s örök vágyát kielégítse. A szépség’lényege : a különfélének egygyé összehangzása, harmóniai összeolvadása az egyes vonásoknak, rend és méretarány a különfélében, minden tekintet nélkül valami kitűzött czélra. Ebből ered szabad kedve a kitágult kebelnek. A szerelemben is ezen öszhangzás és egybeolvadás, e rend és méretarány létezik. De itt a jellem az, mi azokat egyesíti. A bensőnek tulajdonsága hozza létre a külsőnek alakját. A szépség ezer alakban tükröződhetik, de a szerelem csak egyet ismer, azt, melly maga a lény által határozódik. A szépség az egyes részeknek egy egészszé öszhangzásában éri el teljességét. A szerelemhez két egyén’ harmóniája kívántatik, kik egygyé olvadni törekesznek. A szépség megelégszik az alak’ külvonalaival, a szerelem bizonyos sajátságokat követel. Ezért van, hogy valamelly élőlénynek a legtökélyesb szépségű koszorúját nyújthatjuk, anélkül hogy legkisebb szerelmi izgalmat érzenénk iránta.Söt el-