Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)

1847-09-14 / 11. szám

11. SZÁM. KEDD. ŐSZELŐ’ 14. 1847. BIMGŐVÁR. (Folytatás és vége.) V. A vihar csilapult. Szürkülni kezde a ke­leti láthatár, s a tárogató’ hangjára a vitézek felriadva, sietének a várudvarra. Kevés szünet után Rengei, fiával, mint al­­vezérrel jelent meg a nyugtalan sereg előtt. A vezér újra buzdító szavakkal inté daliáit bátor csatára, s vasaikat kivonatván, hűségre esketé őket. Egy csapat a várban maradt, ezt veszély’ esetén védelmezendő : a többiek a megérke­zett kémek’ utasításai szerint, Rengei’vezér­lete alatt harczra indultak. A kelő nap ragyogó sugaraival újra meg­­vidámítá a természetet, s bátorságot lövelt az elszánt magyar seregbe. Lejutának a völgybe. Majd ismét a he­gyek közt tovább haladván, egy dombról el­lenséges csapatot pillantanak meg a távolban, kik zsákmányosztással foglalkozának. Azonban észrevévén a mogolok a ma­gyar sereg­ közeledtét, csakhamar harczi rend­be állván, vad zajongással várák be a ma­gyarokat. Rengei a közviadalt nem kedvelvén, tá­volról parancsolt harczkezdetet. Iszonyú h­ala­dások közt hullott a nyílzápor mindkét rész­ről, és kétségbeesve folyt a harcz. Rengei és Dezső fölött a nyilak’ sokasá­ga elbob­tá a tiszta eget, de ők, mint tengeri szírt, erősen állottak. A tatárok’ száma mindegyre látszott nö­vekedni. A magyarok száguldó paripáikon nyílsebbel rohannak rájok, és egész elkese­redéssel iszonyúan véres csatát vínak .. Hull a pogány! Dezső százakat ver le, s új száz ellene. Mily zavar! A magyar sereg két szárnyát szétnyujt­­ván, az ellent igyekszik bekeríteni. Dezső egyre dúl, mint rémtől futnak tőle a radarok. Az ellenség bekerítve! Renget a testhalmokon száguld keresztül. Imittamott még néhány gyönge csapat az ez­rekből .. Új rend a vadaroknál! .. Dezső az ellen­ségtől körülvétetik, lova átszurva alatta! .. Hanyattbukott! Renger vitézeivel az ellenségre ront. Ez megfutamlik és Dezsőt magával ragadja. A futamlók szilaj elszántsággal törnek különbö­ző irány felé. Közölük sokan elfogatnak, má­sok erősen megsebesülve elesnek, de egy cso­port vastag tömegben ront át a magyarokon, s vezérüket megmentve, Dezsőt is magukkal viszik a fogolyul. Az öldöklés megszűnt, Renger visszavonulást parancsolt. A vesz­teség csekély volt, vitézei közöl csak keve­sen vesztek el, kik között fiát is gyanítván, vigasztalhatlan lett. Dezső iránti szomorgó szánalom közös jön a seregben, s a foglyok­ nagy száma nem látszott kipótolhatni a veszteséget. VI. Rengel leveretten ült asztalánál. Fejét jobb kezére bocsátván, szemeit az oldalán függő kardon nyugtató. '-MA — Mennyi halált szúrtam veled, kedves

Next