Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)
1847-09-14 / 11. szám
11. SZÁM. KEDD. ŐSZELŐ’ 14. 1847. BIMGŐVÁR. (Folytatás és vége.) V. A vihar csilapult. Szürkülni kezde a keleti láthatár, s a tárogató’ hangjára a vitézek felriadva, sietének a várudvarra. Kevés szünet után Rengei, fiával, mint alvezérrel jelent meg a nyugtalan sereg előtt. A vezér újra buzdító szavakkal inté daliáit bátor csatára, s vasaikat kivonatván, hűségre esketé őket. Egy csapat a várban maradt, ezt veszély’ esetén védelmezendő : a többiek a megérkezett kémek’ utasításai szerint, Rengei’vezérlete alatt harczra indultak. A kelő nap ragyogó sugaraival újra megvidámítá a természetet, s bátorságot lövelt az elszánt magyar seregbe. Lejutának a völgybe. Majd ismét a hegyek közt tovább haladván, egy dombról ellenséges csapatot pillantanak meg a távolban, kik zsákmányosztással foglalkozának. Azonban észrevévén a mogolok a magyar sereg közeledtét, csakhamar harczi rendbe állván, vad zajongással várák be a magyarokat. Rengei a közviadalt nem kedvelvén, távolról parancsolt harczkezdetet. Iszonyú haladások közt hullott a nyílzápor mindkét részről, és kétségbeesve folyt a harcz. Rengei és Dezső fölött a nyilak’ sokasága elbobtá a tiszta eget, de ők, mint tengeri szírt, erősen állottak. A tatárok’ száma mindegyre látszott növekedni. A magyarok száguldó paripáikon nyílsebbel rohannak rájok, és egész elkeseredéssel iszonyúan véres csatát vínak .. Hull a pogány! Dezső százakat ver le, s új száz ellene. Mily zavar! A magyar sereg két szárnyát szétnyujtván, az ellent igyekszik bekeríteni. Dezső egyre dúl, mint rémtől futnak tőle a radarok. Az ellenség bekerítve! Renget a testhalmokon száguld keresztül. Imittamott még néhány gyönge csapat az ezrekből .. Új rend a vadaroknál! .. Dezső az ellenségtől körülvétetik, lova átszurva alatta! .. Hanyattbukott! Renger vitézeivel az ellenségre ront. Ez megfutamlik és Dezsőt magával ragadja. A futamlók szilaj elszántsággal törnek különböző irány felé. Közölük sokan elfogatnak, mások erősen megsebesülve elesnek, de egy csoport vastag tömegben ront át a magyarokon, s vezérüket megmentve, Dezsőt is magukkal viszik a fogolyul. Az öldöklés megszűnt, Renger visszavonulást parancsolt. A veszteség csekély volt, vitézei közöl csak kevesen vesztek el, kik között fiát is gyanítván, vigasztalhatlan lett. Dezső iránti szomorgó szánalom közös jön a seregben, s a foglyok nagy száma nem látszott kipótolhatni a veszteséget. VI. Rengel leveretten ült asztalánál. Fejét jobb kezére bocsátván, szemeit az oldalán függő kardon nyugtató. '-MA — Mennyi halált szúrtam veled, kedves