Honismeret, 1974 (2. évfolyam)

3. szám - HONISMERETI OLVASÓKÖNYV - A szabadságharc tizenhárom pozsonyi vértanuja (Vörösmarty Géza)

él — a paraszti élet egymásrautaltsága őrizte meg legtovább ezt a közösséget —, addig annak egységes jegyeit is ma­gán viseli. A történészek tanúsága szerint for­rásértékű ez a mű. A bevezető sze­rint a szemtanú hitelessége az, ami kiemeli Gilitze munkáját az abban a korban divatos históriák közül. Rész­letesen leírja az árvíz történetét, ho­gyan öntötte el a víz sorra a különbö­ző városrészeket, utcákat, híresebb há­zakat. Mindez sok, pontos helytörténeti adat. Majd köszönetet mond — név­szerint felsorolva — mindazoknak, akik segítettek a város újraépítésében, az ínség megszüntetésében. Érdekes művelődéstörténeti csemege, hogy a katolikusok és protestánsok harcában a maradibb katolikusok ol­dalán álló Gilitze erkölcsi prédikációt mond a bűnös cifrálkodásról s a még bűnösebb jólétről, a módfelett megnö­vekedett igényekről. Nem méltó csudára a Makó romlása. Eláradt a vétek mint a Marus árja. Föltehetjük azonban a kérdést, hogy a kutatókon, Makó helytörténészein kí­vül miért érdekes másoknak is Gilitze István históriás éneke, miért jó, hogy újra megjelent. Azért, mert egy kicsit mosolyogva bár a költő naívságain — ezek elsősorban a verselés naívságai —, mindnyájan szívesen, s meghatva ol­vassuk. Egyrészt azok a nyelvi fordu­latok, szókapcsolatok vagy egyszerűen csak szavak örvendeztetnek meg, ame­lyek képszerűségükkel, eredetiségükkel nemcsak Gilitze művét színesítik meg, hanem azzá tennék a mi beszédünket is. Csak két, kapásból kiragadott pél­dát: azokról, akik átúszták a megáradt Marost: „A vakmerőségnek ülvén csajkájára.'' s „ ... a víz partjánál Sokan úgy állottunk, mint egy nagy bástyánál" Másrészt az emelt históriás énekün­ket magasan a többi fölé, hogy Gilitze — és ezt a kötet bevezetője is kellő­képpen hangsúlyozza — nemcsak látta, hanem át is élte a veszedelmet, a fáj­dalom, amit leír, az ő fájdalma is, a veszteség az ő vesztesége. Ez a hatal­mas érzés az, ami az énekek megírásá­ra késztette. Hogy édes hazámat érte ezen romján. Én együgyű paraszt írtam ezt és nem más. Gilitze István históriájának új kia­dásához Tóth Ferenc, a Makói Múzeum igazgatója írt bevezetőt. Ebben amel­lett, hogy értékeli a művet, sok érde­kes adatot közöl a költő életéről, az árvíz történetéről. És megpendít egy nagyon izgalmas összehasonlítást: 1951-ben Péczely Attila és Várnai Péter megtalálta Táncn a históriás ének­elő szájról-szájra terjedve énekelt változatát. A szegedi múzeumban őr­zött felvétel egyik versszakát be is mu­ ,itt meg­tudhatom, hogy van a cselédem, El-é, avagy meghalt az én feleségem."

Next