Honismeret, 1974 (2. évfolyam)
3. szám - HONISMERETI OLVASÓKÖNYV - A szabadságharc tizenhárom pozsonyi vértanuja (Vörösmarty Géza)
él — a paraszti élet egymásrautaltsága őrizte meg legtovább ezt a közösséget —, addig annak egységes jegyeit is magán viseli. A történészek tanúsága szerint forrásértékű ez a mű. A bevezető szerint a szemtanú hitelessége az, ami kiemeli Gilitze munkáját az abban a korban divatos históriák közül. Részletesen leírja az árvíz történetét, hogyan öntötte el a víz sorra a különböző városrészeket, utcákat, híresebb házakat. Mindez sok, pontos helytörténeti adat. Majd köszönetet mond — névszerint felsorolva — mindazoknak, akik segítettek a város újraépítésében, az ínség megszüntetésében. Érdekes művelődéstörténeti csemege, hogy a katolikusok és protestánsok harcában a maradibb katolikusok oldalán álló Gilitze erkölcsi prédikációt mond a bűnös cifrálkodásról s a még bűnösebb jólétről, a módfelett megnövekedett igényekről. Nem méltó csudára a Makó romlása. Eláradt a vétek mint a Marus árja. Föltehetjük azonban a kérdést, hogy a kutatókon, Makó helytörténészein kívül miért érdekes másoknak is Gilitze István históriás éneke, miért jó, hogy újra megjelent. Azért, mert egy kicsit mosolyogva bár a költő naívságain — ezek elsősorban a verselés naívságai —, mindnyájan szívesen, s meghatva olvassuk. Egyrészt azok a nyelvi fordulatok, szókapcsolatok vagy egyszerűen csak szavak örvendeztetnek meg, amelyek képszerűségükkel, eredetiségükkel nemcsak Gilitze művét színesítik meg, hanem azzá tennék a mi beszédünket is. Csak két, kapásból kiragadott példát: azokról, akik átúszták a megáradt Marost: „A vakmerőségnek ülvén csajkájára.'' s „ ... a víz partjánál Sokan úgy állottunk, mint egy nagy bástyánál" Másrészt az emelt históriás énekünket magasan a többi fölé, hogy Gilitze — és ezt a kötet bevezetője is kellőképpen hangsúlyozza — nemcsak látta, hanem át is élte a veszedelmet, a fájdalom, amit leír, az ő fájdalma is, a veszteség az ő vesztesége. Ez a hatalmas érzés az, ami az énekek megírására késztette. Hogy édes hazámat érte ezen romján. Én együgyű paraszt írtam ezt és nem más. Gilitze István históriájának új kiadásához Tóth Ferenc, a Makói Múzeum igazgatója írt bevezetőt. Ebben amellett, hogy értékeli a művet, sok érdekes adatot közöl a költő életéről, az árvíz történetéről. És megpendít egy nagyon izgalmas összehasonlítást: 1951-ben Péczely Attila és Várnai Péter megtalálta Táncn a históriás énekelő szájról-szájra terjedve énekelt változatát. A szegedi múzeumban őrzött felvétel egyik versszakát be is mu ,itt megtudhatom, hogy van a cselédem, El-é, avagy meghalt az én feleségem."