Honismeret, 1975 (3. évfolyam)
1-2. szám - SZABAD FÓRUM - Ötlet a honismeret "kapcsolására" (Pozder Miklós)
lomáshálója. A hajdani és a mai igazgató, a városépítő és műszaki értelmiségi, a bányamester és az aknász, valamint a sok más, őket segítő ember szemével jelenik meg a magyar urán bányászata, s a szerző ezeket a különböző szemléleti síkokat rétegezi egymásra, föltárva nemcsak a küzdelmes munkát, hanem a háttérben jelentkező magánéletet is. De nemcsak emberi sorsokról olvashatunk ebben a könyvben, hanem az üzem, azontúl a város és végül maga az ország utolsó negyedszázadnyi munkája és élete is kibontakozik. A szerző megállapítása szerint „ ... leginkább az uránbányászok közösségeiben kísérhető nyomon a magyar társadalom elmúlt, másfél-két évizedének története, folytonos változása, formálódása." Így jutunk el ahhoz, hogy voltaképpen mit mond és mennyit segít ez a mű a honismereti munkásoknak. 1. Sok tekintetben brigádkrónika ez a könyv. Szocialista brigádok születését, vergődését és sikerét kísérhetjük nyomon, a szerző szemlélete pedig követendő példa lehetne a brigádkrónikát írók számára. Nemcsak a hőskorszak és a kitüntetések emlegetéséből elevenedik meg egy-egy brigád élete, az intrikák, „kitolások", a széthúzás is a történethez tartozik. Az utcanőkről, s a közösen — egy éjszaka alatt — elivott fizetésről sem hallgat László Lajos. A statisztikai kimutatások szerint egyik legjobban termelő brigád egyszerre bűnszövetkezetté alacsonyodik szemünkben, amikor erőszakkal veszi el új tagjától, s pillanatok alatt elmulatja a beteg édesanyára szánt több ezer forintos fizetést. Más alkalommal ugyanilyen durva alakok magasztosulnak föl a szerző soraiban, amikor a beteg feleséget megcsaló és elhagyó bányászt erőszakkal viszik vissza a családjához, mondván: „Beteg asszonyt nem hagyunk el, barátom ..." 2. Brigádkrónikákból, krónikatöredékekből, igazgatók, mérnökök szavaiból és sorsából összegeződik lassanként a magasabb egység: a szocialista üzem története. Az első igazgató vezetési elvei és személyisége, a kezdő vezetők és munkások életszemlélete és munkamódszerei a szocialista üzemszervezés húsz évvel ezelőtti problémáit tárják föl. A szovjet segítségtől az önállósodáson keresztül a modern, már a jövőt tervező nagyüzem jelenéig vezet az író. S ami újfent csak követendő: itt sem egyoldalúan érvényesül az eredmény és a büszkeség. Gondok és viták dialektikájából elevenednek meg az uránbánya és üzemei. 3. Az üzemet itt sem csupán a termelése jellemzi. Ahogyan a brigád sem brigád a magánélet háttere nélkül, az üzem sem pusztán a termelő emberek sokasága. Nemcsak egyszerűen egy üzem történetét adja ez a könyv, hanem a magánemberként is élő dolgozók művelődésének, emberibb emberré válásának folyamatát is bemutatja. S ez nem pusztán számhalmaz, amely jogot adna a népművelőnek a melldöngetésre. Őszinte sorok ezek is: az igénytelenségről, a nemtörődömségről és a műveletlenségről, a hozzá nem értő prófétákról éppúgy vallanak, mint arról, hogy az uránbánya az ország egyik olyan üzeme, ahol az arányok szerint a legtöbb műszaki értelmiségit foglalkoztatják, ahol a munkás bátran tanulhat, mert mindig szükség lesz az egy fokkal képzettebb, magasabb végzettségű szakemberre. 4. Az üzem és a kultúra kettőséből a szocialista városalapítás és -építés szintjére emelkedik a mű. Ez újra országos ügy — ezúttal az urán fényében. Akaratlanul is Komló, Ózd, Dunaújváros, Kazincbarcika és a még fiatalabb városok hétköznapjai és ünnepei csengnek vissza a sorokból. 5. Az uránbánya azonban Pécs híressége, egyik legrégibb s régmúlt történetére méltán büszke nagyvárosunk ifjú, szocialista üzeme. Nem egyszerűen szocialista városalapítás tehát az Uránváros. Többről van itt szó. A történelmi város és a szocialista újváros egybeötvöződéséről. A történelmi város szocialista várossá válásáról. Olyan valamiről, ami szinte egyedi az országban. Az uránbánya és az Uránváros révén fejlődhet Pécs is olyan várossá, amilyen pl. Leninváros és Százhalombatta — egyfelől, vagy Eger és Sopron — másfelől aligha lesz egyhamar. A magyarság történelmét, régmúlt napjait és kultúráját is magába ölelő, ugyanakkor új és részben szocialista alapítású város rangját legelsőként Pécs vívhatja ki, példát adva ezzel népi és nemzeti kultúránk helyes és méltó továbbéltetésére. 6. Egészét tekintve tehát valóban az országépítés utolsó huszonöt évének története elevenedik meg ebből a könyvből. A honismereti kutatónak ezért hasznos forrásműve és egyben követendő példája lehet László Lajos munkája. A telhetetlenséggel volna határos az a kívánság, hogy ebben a műben ne csak az urán és annak bányásza beszéljen, hanem a külső szemlélő: a régi Pécs is, valamint a külső, de közvetlen szenvedő: a bányász asszonya és gyermekei családja is. A könyv így magában is kerek egész. S a többivel — hasonló színvonalon és szenvedéllyel — talán majd egy újabb műben találkozhatunk. Say István 98