Honismeret, 1975 (3. évfolyam)

1-2. szám - SZABAD FÓRUM - Ötlet a honismeret "kapcsolására" (Pozder Miklós)

lomáshálója. A hajdani és a mai igaz­gató, a városépítő és műszaki értelmi­ségi, a bányamester és az aknász, vala­mint a sok más, őket segítő ember sze­mével jelenik meg a magyar urán bá­nyászata, s a szerző ezeket a különböző szemléleti síkokat rétegezi egymásra, föltárva nemcsak a küzdelmes munkát, hanem a háttérben jelentkező magán­életet is. De nemcsak emberi sorsokról olvas­hatunk ebben a könyvben, hanem az üzem, azontúl a város és végül maga az ország utolsó negyedszázadnyi munkája és élete is kibontakozik. A szerző meg­állapítása szerint „ ... leginkább az uránbányászok közösségeiben kísérhető nyomon a magyar társadalom elmúlt, másfél-két évizedének története, foly­tonos változása, formálódása." Így ju­tunk el ahhoz, hogy voltaképpen mit mond és mennyit segít ez a mű a hon­ismereti munkásoknak. 1. Sok tekintetben brigádkrónika ez a könyv. Szocialista brigádok születését, vergődését és sikerét kísérhetjük nyo­mon, a szerző szemlélete pedig követen­dő példa lehetne a brigádkrónikát írók számára. Nemcsak a hőskorszak és a ki­tüntetések emlegetéséből elevenedik meg egy-egy brigád élete, az intrikák, „kito­lások", a széthúzás is a történethez tar­tozik. Az utcanőkről, s a közösen — egy éjszaka alatt — elivott fizetésről sem hallgat László Lajos. A statisztikai ki­mutatások szerint egyik legjobban ter­melő brigád egyszerre bűnszövetkezetté alacsonyodik szemünkben, amikor erő­szakkal veszi el új tagjától, s pillanatok alatt elmulatja a beteg édesanyára szánt több ezer forintos fizetést. Más alkalom­mal ugyanilyen durva alakok magaszto­sulnak föl a szerző soraiban, amikor a beteg feleséget megcsaló és elhagyó bá­nyászt erőszakkal viszik vissza a család­jához, mondván: „Beteg asszonyt nem hagyunk el, barátom ..." 2. Brigádkrónikákból, krónikatöredé­kekből, igazgatók, mérnökök szavaiból és sorsából összegeződik lassanként a magasabb egység: a szocialista üzem története. Az első igazgató vezetési elvei és személyisége, a kezdő vezetők és munkások életszemlélete és munkamód­szerei a szocialista üzemszervezés húsz évvel ezelőtti problémáit tárják föl. A szovjet segítségtől az önállósodáson ke­resztül a modern, már a jövőt tervező nagyüzem jelenéig vezet az író. S ami újfent csak követendő: itt sem egyolda­lúan érvényesül az eredmény és a büsz­keség. Gondok és viták dialektikájából elevenednek meg az uránbánya és üze­mei. 3. Az üzemet itt sem csupán a terme­lése jellemzi. Ahogyan a brigád sem brigád a magánélet háttere nélkül, az üzem sem pusztán a termelő emberek sokasága. Nemcsak egyszerűen egy üzem történetét adja ez a könyv, hanem a magánemberként is élő dolgozók műve­lődésének, emberibb emberré válásának folyamatát is bemutatja. S ez nem pusz­tán számhalmaz, amely jogot adna a népművelőnek a melldöngetésre. Őszin­te sorok ezek is: az igénytelenségről, a nemtörődömségről és a műveletlenség­ről, a hozzá nem értő prófétákról éppúgy vallanak, mint arról, hogy az uránbánya az ország egyik olyan üzeme, ahol az arányok szerint a legtöbb műszaki értel­miségit foglalkoztatják, ahol a munkás bátran tanulhat, mert mindig szükség lesz az egy fokkal képzettebb, magasabb végzettségű szakemberre. 4. Az üzem és a kultúra kettőséből a szocialista városalapítás és -építés szint­jére emelkedik a mű. Ez újra országos ügy — ezúttal az urán fényében. Aka­ratlanul is Komló, Ózd, Dunaújváros, Kazincbarcika és a még fiatalabb váro­sok hétköznapjai és ünnepei csengnek vissza a sorokból. 5. Az uránbánya azonban Pécs híres­sége, egyik legrégibb s régmúlt történe­tére méltán büszke nagyvárosunk ifjú, szocialista üzeme. Nem egyszerűen szo­cialista városalapítás tehát az Uránvá­ros. Többről van itt szó. A történelmi város és a szocialista újváros egybeöt­vöződéséről. A történelmi város szocia­lista várossá válásáról. Olyan valamiről, ami szinte egyedi az országban. Az uránbánya és az Uránváros révén fej­lődhet Pécs is olyan várossá, amilyen pl. Leninváros és Százhalombatta — egyfelől, vagy Eger és Sopron — más­felől aligha lesz egyhamar. A magyar­ság történelmét, régmúlt napjait és kul­túráját is magába ölelő, ugyanakkor új és részben szocialista alapítású város rangját legelsőként Pécs vívhatja ki, példát adva ezzel népi és nemzeti kul­túránk helyes és méltó továbbéltetésé­re. 6. Egészét tekintve tehát valóban az országépítés utolsó huszonöt évének tör­ténete elevenedik meg ebből a könyvből. A honismereti kutatónak ezért hasznos forrásműve és egyben követendő példá­ja lehet László Lajos munkája. A telhetetlenséggel volna határos az a kívánság, hogy ebben a műben ne csak az urán és annak bányásza beszéljen, hanem a külső szemlélő: a régi Pécs is, valamint a külső, de közvetlen szenve­dő: a bányász asszonya és gyermeke­i családja is. A könyv így magában is ke­rek egész. S a többivel — hasonló szín­vonalon és szenvedéllyel — talán majd egy újabb műben találkozhatunk. Say István 98

Next