Honismeret, 1982 (10. évfolyam)
5. szám - TÁRLAT - Részletek a Wekerle-telep épületeiről (Szajkó Pál)
„Jókaiasan érdekfeszítő szöveg, anekdotikus, ironikus, összhatásában azonban keserű szatíra kerekedik ki az Emléksorokból. Kavargó eseményekről, kusza eszmékről, zavart emberekről rögződik kép az olvasóban, hiszen kiforratlan még az élményanyag. Nemcsak a Jókai-kutatás nyert a kézirat megjelenésével, hanem a Jókai-rajongók széles tábora is, így köszönet illeti mindazokat, akik a Jókai-regénybe illő, kalandos úton hazakerült relikviát közkinccsé tették. Szántó György Tibor Báró Mednyánszky Alajos: Festői utazás a Vág folyón Magyarországon, 1825. (Tátrán Kiadó, Bratislava, 1981. 121 old.) A tájképileg kiváltképp megnyerő s történelmileg oly gazdag múltú Vág völgyében az első „hivatalos” kirándulás szervezője alighanem a győzedelmes Valerius Maximus lehetett, aki a II. római légió parancsnokaként a kvádokat a Kárpátokig üldözte időszámításunk 179-ik évében, nyolcszáznyolcvanöt illír meg szír katonájával. Emléktábla is jelzi ezt a menetet a trencséni Tátra szálloda mögötti sziklafalon, a tábla latin szövgét ma is láthatja, aki kitárja a szálloda folyosójának ablakát. Nem élvezetből, nem is turisták módján járták a völgyet ama régi sereg tagjai, harcolniok kellett. Mint ahogy csatázniok kellett utódaiknak is annyi évszázadon át: szarmatáknak, gótoknak, avaroknak, morváknak, besenyőknek, székelyeknek, a honfoglaló magyarok gyepűőrzőinek, a tatároknak, törököknek, kurucoknak, labancoknak, honvédeknek, németeknek, szlovákoknak a Kárpátok erdőitől kezdve le a Kisalföldig. Kezdetben favárakat emeltek az elődök - pogányvárnak nevezi a régi magyar - később kővárakat, hatalmasakat. Az erdők-mezők birtokosai folyton hadban álltak egymással, vagy magáért a birtokért, vagy a hitért, vagy a családi tekintélyért, vagy a szabadságért, a Morvaországba, Sziléziába, Lengyelországba vezető utak vámjogáért, hidakért, halakért, vagy éppen semmiért. Így sorakoztak a Vág völgyében is a várak, éltek sanyarú, vagy gazdag éveket a népek. Néhány vár története a morvákig nyúlik vissza, a legtöbb azonban a honfoglalás idején, a tatárjárás után vagy a török elleni védekezésül épült, vagy pedig csak a gazdagság fitogtatására. Magyari urak, vezérek, feltörekvő jobbágyok, katonák, püspökök, érsekek, királyok építették a várakat Liptóújvártól Komáromig. Saját királya is volt egy ízben e tájnak, Szabolcs vezér leszármazottja, Csák Máté, tizenhárom vármegye ura, a visegrádi Anjoukkal pompában vetélkedő, a Trencsént megfényesítő. A Vág völgyét — földrajzi, néprajzi, földtani, történelmi, természetrajzi szempontból - leírták már azok az utazók is, akik a török háborúságok idején erre vetődtek, részint harc okából, részint a gyógyvizek miatt. Bél Mátyás is érinti könyvében a Vágot, de hogy szépirodalmi igényekkel, a korabeli, „lovagi nosztalgia” magas fokán foglalkozzék valaki a Vág völgyével, ahhoz úgy látszik, ott született, művelt s gazdag úrnak kellett lennie, aki jómóddal s erős szellemi igénnyel utazta be a Vágot, a „vadregényes” havasi, magurai, kárpáti, tátrai tájakat. Ez a gazdag úr báró Mednyánszky Alajos volt, a „nagy” Mednyánszkyaknak egy Turóc vármegyében, 1784-ben született sarja. Elhunyt Nyitra megyében, galgóci várában 1844-ben. Királyi apródként kezdte a bécsi udvarban, titkos tanácsosként, nyitrai főispánként, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjaként végezte. Külhoni tudós társaságok is megtisztelték. Történész, néprajzkutató, jogász. Élete vége felé különösen a magyar iskolaüggyel foglalkozott. Latin s német nyelven, utóbb magyarul írt. Az 1820-as évek elején utazta végig tutajon a Vágót néhány barátjával. Liptóban építtette a kettős tutajt maguknak, akkorát, hogy nemcsak a szokásos kis kunyhós főzőalkalmatosság fért a tutajra, hanem egy könnyű kocsi is. Ezt aztán le-leemeltette a gazda, s ezen járta be a mellékvölgyeket, ezen utazott úri barátaihoz. A Fehér- és Fekete-Vág összeömlésének helyétől, Liptóújvártól járta végig a folyót, útja a Komárom megyei Gúta községben, a Nyitra és a Zsitva összefolyásánál ért véget. A Vág aztán a Dunába ömlik Komáromnál, itt Vág-Duna a neve. Mednyánszky Alajos a tutajkirándulás magas fokát űzte, minden érdekességet megtekintett, feljegyezte a látottakat - különösen a várak történetét - s közölte az „érvényes” mondákat is, a várakhoz fűződőket. Leírt sziklahasadékot, meleg fürdőt, cseppkőbarlangot éppúgy, mint könyvtárat, nagy templomot. Utazásának történetét német nyelven adta ki: Alois Freiherr von Mednyánszky : Malerische Reise auf dem Waagflusse in Ungarn címen. Jelentetett meg más hasonló kötetet is, ezekben mesék, legendák, regék vannak „a magyar előidőkből”. Vágvölgyi utazásának könyvét magyarul az 1844-es javított kiadás után - amely 1962-ben szlovákul is megjelent - most adta ki igen szép kiállításban a budapesti Európa Könyvkiadóval együtt a pozsonyi TÁTRÁN Kiadóvállalat. (Meséi, mondái a múlt században magyarul is megjelentek.) A TÁTRÁN Könyvkiadó ezzel a magyar fordítással - amely Soltész Gáspár rendkívül simulékony, kitűnő munkája - megelőzte a többi magyar kiadót, hiszen a magyar fordítás legkevesebb száz esztendeje esedékes volt. Dicséretre méltó a kiadó vállalkozása: egy tartalmában hű, megjelenítésében költői „antik” útleírást adni a magyar olvasó kezébe, így most teljes a panoráma, bár Mednyánszky Alajosnak ezt a könyvét a magyar olva