Honismeret, 1984 (12. évfolyam)

HAGYOMÁNY - Aszalós Sándor: A Tisza-szabályozás előzményei

valamennyi erő összefogásával, a kormány támogatásával oldható meg. Az agitációs körút eredményeként alakult ki az a szilárd álláspontja, hogy Vásárhelyi „Előleges javaslata" még nem alkalmas a feladat megoldására, a tervet alapelvei továbbfejlesztésével és egész Tiszára és a Tisza-völgyre ki kell terjeszteni. „Az ő lelkében a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása, az átvágások és töltések készítése a kérdés anyagi oldalának csak alfája — első kezdete volt. ö eszméiben a Tisza-völgyi közgazdászati berendiezésén — a csatornázás és nagyszerű öntözési készülékeken — mozgott. Előtte a Tisza térsége, a magyar alföld, e nagy sikság mint berendezett virágos nagykert és apró szakaszokban beültetve és beépítve mint gazdag nép tanyája derengett" írja Kovács Lajos­, Széchenyire emlékezve. Széchenyi már 1844-ben „Magyarország kiváltságos lakosaihoz" címzett két írásában­ rög­zítette vízgazdálkodási, vízszabályozási alapelveit. A legsürgősebb tennivalókra vonatkozó tíz javaslata közül négy egész terjedelmében vízügyi vonatkozású: „II. Budapestnek árviztüli megóvatása s minden módoni kifejtése." „IV. Az aldunai munkák folytatása s tökéletes bevég­zése." „V. A magyar tengerpartnak minden kitelhető módoni ápolása és a lehető legkönnyebb s olcsóbb odajuthatás eszközlése." „VIII. Mindazon vizek szabályozása, melyek honunkat dísztelenítik, s melynek privát­ társaságok által teljességgel el nem rendezhetők." Budapest árvizektől való védését Széchenyi reá jellemző módon indokolja. Kifejti, hogy „a hanyagságot megbosszuló vízár — még hat esztendeje sincs — majd sarkaiból fordítá ki fővárosunkat". Miért az első feladatok közé sorolja Budapest megóvását? „Mert hogy a ma­gyar magyar szellemben és alkotmányos formákban, tenger bonyodalmai s ezer szétágazásai közt, valaha is kifejthesse magát oly nemzeti magasságra, melyet nagyító­ üveg nélkül való­sággal magasnak is lehessen nevezni, ha szive, ha fővárosa nincs, azt én legalább soha nem bírom elfogni." De rögtön figyelmeztet is, hogy „a megóvás azonban még nem elég. Késeit is kell emelni a hazának, s kivált a haza szívének". A vizek szabályozására vonatkozó programpontjában aggodalommal mutat rá arra, hogy ,,ha van baja honunknak . . . talán egy sem súlyosabb, mint azon szomorú idétlenség, melyhez képest a korlátlan víz a honnak éppen azon részeit tartja . . . mely részek leggyönyörűbb gaz­dasági virágzásra volnának aránylag oly könnyen kifejthetők". Széchenyi a „honi vizek elren­dezését" legelső helyre sorozza, mert látja „mily undok fejletlenség közt vesztegel . . . vérének éppen azon része, mely keleti eredetének sajátságát legtisztábban érzi meg". A „műtéteit" — mások véleményétől eltérően — nem közköltségen akarja megvalósítani, mert nem tartja megengedhetőnek azt, hogy „egyes birtokosok jobb haszna végett szárittassék ki közköltségen mindazon mocsár és oltalmaztassék meg mindazon tér, melynek lecsapoltatása és megóvása roppant nyereséggel jutalmazná meg az illetőket". Ezért a víz szabályozást az érintett magán­személyeknek, vagy vállalkozóknak javasolja átengedni. Viszont „sem privátok sem vállalko­zók nem fogják ... a honi vízbajok orvoslását eszközleni nemzeti segély és kezesség nélkül". .,S eképp szükséges némi egyéb rendeletek mellett, bőséges hitellel, sőt még készpénzbeli emlegetésekkel is ápolni és támogatni mindazon privátok és vállalkozók kézfogását s együtt­munkálást, kik a honi vizek elrendezését bár kisebb, bár nagyobb részekben tervezik." Tisztán áll előttünk programja a vízszabályozási munkák pénzügyi alapjainak megterem­tésére. Ez a program végtelenül logikus és igazságos. Nem veszi igénybe a „közvetlen orszá­gos erőket", hanem közvetve, „hiteladás és előlegzés" útján akarja a helyi érdekelteket cselek­vésre bírni, úgy hogy azok vállalják a terhek jelentős részét, akik később részesei lesznek a haszonnak is. Ezen gondolatok jegyében 1846. január 19-ére Pestre meghívta „képviselőit azon külön társaságoknak, melyek a Tiszavölgyén már azelőtt, vagy legközelebbi tiszai utam követ­keztében alakultak". A Tiszavölgyi Társulat megalakult, elfogadta Széchenyi javaslatait és megválasztotta központi választmányát és vezetőségét. A Széchenyi által megfogalmazott „Szerződvény" a társulat alapokmánya, mely igen tömören, de világosan tartalmazza a társulat működésének alapelveit és céljait. Az érdekeltek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a várható haszon arányában részt vállalnak a költségekből. A hét pontból álló „Szerződmény" utolsó pontja fontos elvi meghatározást rögzít a Tiszavölgy szabályozásának fogalmába nem­csak a Tiszának, hanem a vele közvetett vagy közvetlen kapcsolatban lévő folyók és általuk okozott mocsárak és kiöntések rendezését, korlátozását, illetőleg lecsapolását, nemkülönben az egész tiszavölgyi vízszerkezetnek bárminemű hasznosítását is belefoglaljuk." A Társulat alap­szabálya a „Szerződmény" szellemében kimondta: „Tiszavölgyön vízszabályozási célokra ala­kult társulatok egy társulatba olvadnak össze, melynek neve: Tiszavölgyi Társulat, ez ezen­túl egy és oszthatatlan." Széchenyi a Társulat okmányait bemutatta a nádornak, és február 18-án az uralkodó elé ter­jesztette. A Társulat következő választmányi gyűlésének Széchenyi beszámolhatott: az indu­láshoz szükséges „Cassa" biztosítva van. 1 Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve (1846—1848) I. kötet. Bp., Franklin-Társulat, 1889. 4 Széchenyi István: Művei, II. kötet. Pest, kiadja Heckenast Gusztáv, 1864. 27

Next