Honismeret, 1993 (21. évfolyam)
1993 / 3. szám - ÉVFORDULÓK - Kalotaszeg nagyasszonya: Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelka (Sebestyén Kálmán)
Már eddig is megjelent a munkájából néhány fejezet, de értékei miatt az egész könyvet teljes egészében át kellene ültetni magyar nyelvre, ami sajnos mindeddig nem történt meg a helytörténet és a tudomány nagy kárára. A neves orvos és tudós 1825. április 25-én halt meg Miskolcon. Arcvonásait egy olajfestmény őrzi, amely a múlt század végén Hőke Lajos miskolci orvos tulajdonában volt. Szecskó Károly Kalotaszeg nagyasszonya: Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelka Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelka 1843-ban született Magyargyerőmonostoron. Fél évszázadon át Kalotaszeg művelődési és szellemi életének irányítója, a vidék patrónusa, nagyasszonya volt. Születésének százötvenedik évfordulóján idézzük föl emlékét. Érdeklődése korán a táj művészete felé fordult. A népköltészet iránti rajongást édesapja-Hóry Farkas református lelkipásztor, költő - oltotta beléje, a kalotaszegi varrottasok készítését nagynénjétől - Nyilas Miksánétól - tanulta meg. Tizenkilenc évesen már népköltészeti gyűjtéssel jelentkezett Gyulai Pálnál, a népművészet szerelmeseként bejárta a falvakat, gyűjtötte, rajzolta az ősi mintákat. Újra felfedezte a nép által már nem varrt - elfelejtett - kalotaszegi varrottast. A kincsek láttán Gyarmathy Zsigáné felismerte az ősi varrottas háziiparrá fejlesztésének lehetőségét. „A miniszter fölkérésére kiállítottam 1885-ben az országos kiállításon a kalotaszegi szobátírta a Tarka képek a kalotaszegi varrottas világából című művének bevezetőjében. - Több faluból szedtem össze az ágyra és rúdra valóra szükséges varrottasokat. Minthogy akkor már a nép nem varrta ezeket a munkákat, kinyitottam a tulipános ládákat, és azok mélyéről kerültek elő a gyönyörű régi varrottasok. Dédanyákról unokákra szállt az ősi munka, féltve őrzött kincs. De azért bizalommal adták kezembe, pedig akkor még nem sejtették, hogy ebből az átengedésből fog kihajtani az a háziipar, mely máris áldása ennek a szép vidéknek." Az első kiállítást, az első sikert a szervezés nehéz munkája követte. Gyarmathyné magához hívatta a falvak asszonynépének apraját-nagyját. Szőtték a fodorvásznat, „írtak", varrtak s az ősi minták mihamar elborították a térítőket, asztalfutókat függönyöket. Kalotaszeg asszonyainak, leányainak szépérzéke, kézügyessége, páratlan szorgalma rövidesen világhírűvé tette a varrottast. Gyarmathyné kitűnő gyakorlati érzékkel intézte a vállalkozás üzleti részét is. Kapcsolatot teremtett áruházakkal, bazárokkal, bizományosokkal, divatszalonokkal, múzeumokkal stb., árjegyzékeket küldött, rendeléseket vett fel, könyvelt. Levelei keresztül-kasul bejárták egész Európát, eljutottak Amerikába is, a leveleket pedig követték a gyönyörű varrottasok. 1891 őszén Bródy Sándor a következőket írta Gyarmathy Zsigánénak: „Egy pár hónapig Itáliában jártunk és csaknem minden városban találtam Kalotaszegire, az antikváriusok azt mondják reá, hogy magyar csipke és szeretik". A megrendelők között találjuk a Habsburg-család tagjait és az ország neves politikusait is. A belföldi és a külföldi piac megteremtésével a varrottaskészítést jövedelmező háziiparrá fejlesztette. Kalotaszeg népe állandó bevételi forráshoz jutott, Gyarmathyné 400 személyt foglalkoztatott, akik évente tíz-tizenötezer forintot kerestek. A Gyarmathy Zsigáné bemutatta varrottasok első nemzetközi sikerüket az 1887-es brüsszeli kiállításon aratták. Ezt követte az 1890-es bécsi gazdasági és erdészeti kiállítás, amelyen a varrottasokat díszoklevéllel tüntették ki. Az árusítással egybekötött kiállítás jelentős anyagi sikert is hozott, mivel három hónapra állandó jelleggel meghosszabbították. A varrottasok az 1904-es Saint Louis-i világkiállításon is hírnevükhöz méltón szerepeltek. Itt a magyar kiállítási pavilon homlokzatát Körösfői-Kriesch Aladár népviseletbe öltözött, templomba menő kalotaszegieket ábrázoló monumentális freskója díszítette. Az 1905-ös liége-i kiállításon a kalotaszegi varrottasokat újra díszoklevéllel tüntették ki. És a sikerek folytatódtak az 1905-ös milánói világkiállításon, az 1908-as londoni nemzetközi kiállításon és az 1909-es berlini népművészeti kiállításon. 26