Honismeret, 1997 (25. évfolyam)

1997 / 3. szám - TERMÉS - Vita és egyetértés a Tisza szabályozása kérdésében (Fejér László)

gedi csatornatervét. Ez a polémia témánk szempontjából azért tanulságos, mert az itt kiala­kult frontvonalak sok tekintetben meghatározták a Vásárhelyi-féle Tisza-szabályozási tervek támogatóinak és ellenzőinek körét. És itt meg kell állni egy pillanatra! A vízszabályozási elképzelések a laikus értelmiségiek számára nem voltak minden esetben műszakilag értelmezhetők. Sok esetben hiányoztak a szükséges földrajzi, vízrajzi de legalábbis a helyszíni viszonyokkal összefüggő ismeretek, így az érdekeltek hatványozottan ki voltak szolgáltatva a szakértőknek. S mert nem értettek hozzá, a jobb meggyőző erő, a hatékony érvelés, egy-egy politikai tekintély pártoló, vagy elutasító véleménye döntő volt a számukra. És még valami: mi mennyibe kerül, és ki viseli a költségeket?! „Bennünk minden készség, vágy, óhajtás szinte epedés, a kikerülhetetlen szükség érzete,­­ minden mi a szívben lakozik elegendő, de zsebünk üres, jártasságunk semmi, agyunk féltékenység, s alkotványos kétkedések fészke." - amint azt egy névtelen tisza-völgyi képviselő 1846 januárjában megfogalmazta. A Tisza-szabályozási gondolat fontos népszerűsítője volt a Helmeczy Mihály által szer­kesztett Jelenkor című, heti két alkalommal megjelenő hírlap. A lap hátterében Széchenyi István állott, aki politikai gondolatait, vitairatait leggyakrabban a Jelenkor hasábjain fejtette ki. Az újság minden árvízzel, vízimunkával kapcsolatos véleménynek szívesen adott helyet. Számtalanszor olvasható a szerkesztő kérése a vidéki tudósítókhoz, hogy az árvizes esemé­nyekről küldjenek részletes beszámolót, s az alakuló társulati ülésekről tájékoztassák a nagy­érdemű olvasóközönséget. A tiszai előkészületeknek nagy lökést adtak az 1845 tavaszi felső-tiszai árvizek, s az a tény, hogy az uralkodó 1845. augusztus 15-én Széchenyi Istvánt bízta meg a Helytartótanács Köz­lekedési Bizottmányának elnöki teendőivel. Széchenyi nem is rejtette véka alá, hogy a Tisza­völgy ügyében gyökeres lépések megtételére szánta el magát. Ennek 1845. szeptember 27 -október 16. közötti tiszai körútja alatt több gyűlésen hangot adott már csak azért is, hogy visszautasítsa a róla terjesztett hírt, miszerint őt csak a Duna (Al-Duna) érdekli, s a Tisza vidéke iránt nem viseltetik szimpátiával. E tiszai utazásnak más előnyei is voltak. Mint az a Széchenyi előadásairól szóló, s a Jelenkor­ban megjelent tudósításokból kitűnik - lényegében már készen állott előtte az egész vízszabályozási munka politikai-gazdasági konstrukciójának elvi alapvetése. Ugyanakkor számos helyi érdek megismerése további használható gondolatokkal csiszolta az ügy kivi­telére nézve meglévő elképzeléseit. Nem véletlen, hogy az „Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg" kéziratát első tiszai toborzó útja után véglegesíti, hogy az az 1846 januári pesti nagygyűlésre nyomtatásban megjelenhessen. A pesti gyűlés korszakos voltát, a kortársak is megérezték: „A Tiszavölgyi Társulat alakuló ülésével 8 század mulasztását 8 nap alatt bevégezve... új korszakot alkotand hazánkra nézve mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben, s ritka egyesülési példát mutat a szertehúzó ma­gyarnak...". Mindezek mellett azonban egy másik szemtanú véleménye is találó „... ha a gyülekezet szétoszlása után... még egy ideig semmi tettleges eredményt felmutatni nem tudunk, valamennyi alakult társaság felbomlik és a semmiségbe dől vissza!" Ez az érzés Széchenyit is erősen foglalkoztatta, s hihetetlen energiával mozgatta az ügyeket előre, ne­hogy a csüggedés szárnyát szegje az országépítő vállalkozásnak. Nagy dilemmát jelentett az egyik legfontosabb kérdéskör megválaszolása: milyen szerepe legyen a kormányzatnak és a vármegyéknek a vizimunkák körül, kik viseljék a vizimunkák anyagi terheit, milyen forrásokból lehet majdan pénzhez jutni a munkák megkezdésére, s milyen garanciái lehet­nek a kölcsönök visszafizetésének? A kérdésekre az egymondatos válaszok persze már ké­szen álltak, de a jogi szabályozás és a társulati szervezet apró, egymásba illő fogaskerekeit, tehát a működőképes gépezetet még korántsem konstruálták meg. Miközben Vásárhelyi Pál és mérnöktársai gőzerővel dolgoztak a Tisza-szabályozás átfogó tervein, addig Kovács La­josnak a Tiszavölgyi Társulat pesti alakulóülésén megválasztott „tollvivőjének" (titkárának) jutott a feladat, hogy megoldást találjon a fenti kérdésekre. Az idő mindent sürgetett, 1846 áprilisára hívták másodszor össze a tiszai érdekelteket, s míg az első, januári közgyűlésen a közös akarat kinyilvánítása és a társulati egység kialakítása volt Széchenyi legfőbb törek­vése, addig az áprilisi ülésen a műszaki tervről és a kivitelezés mikéntjéről kellett fontos döntéseket hozni. 42

Next