Honismeret, 1998 (26. évfolyam)
1998 / 2. szám - KRÓNIKA - Búcsú Tábori Györgytől (Dankó Imre)
natkozó ismereteinket. Balogh Ferencnek köszönjük egyébként a képanyag zömének összegyűjtését és több mai fölvétel elkészítését is. A képszerkesztést és a kötet ízléses köntösét pedig az Officina nyomda vezetőjének, Varga Józsefnek. Nagy gondot fordítottunk arra, hogy monográfiánk minél több röszkei nevet megörökítsen. Ezért közöltük az első letelepülőknek, a száz év előtti tanyai lakosságnak, az ugyancsak száz évvel ezelőtti szavazásra jogosultaknak, az első és a második világháború áldozatainak, a paprikakészítőknek, az 1956-i helyi nemzeti tanács tagjainak, majd a rendszerváltozás utáni önkormányzati képviselőknek nevét tartalmazó jegyzékeket. S mindezt Juhász Zsuzsa fáradságos munkájával készített, rendkívül gazdag, 2972 nevet tartalmazó betűrendes névmutatóval tettük könnyedén kezelhetővé. Ez nem ugyanannyi személyt jelent, mivel a családi összefüggések, rokonsági kapcsolatok érzékeltetésére a lányneveket önállóan is föltüntettük, és róluk utaltunk az asszonynévre. A nevek gyors megtalálását a lap tetején ún. élőfej teszi lehetővé. Aligha tévedek, ha gyanítom, hogy ez lesz könyvünk legtöbbet forgatott része. Ebben keresi találja meg ki-ki az őseit. Nehéz, sokszor lehetetlen volt a sok azonos nevűt megkülönböztetni, de ebben is sokat fáradoztunk. Pl. kilenc Tombácz Antalt, hét Tóth Józsefet, hat Papp Ferencet, Császár Jánost, öt Tombácz Józsefet, Tanács Imrét, Szekeres Istvánt, Szekeres Józsefet próbáltunk megkülönböztetni. Csak újabb helytörténeti kutatások finomíthatják tovább e különbségtételeket. Találnak még a kötetben kislexikont jeles röszkeiekről, köztük díszpolgáraikról, továbbá időrendi összeállítást, amely Röszke történetét nevének előfordulásától, 1439-től a mai napig jól áttekinthetően, tömören foglalja össze. Ezt is további kutatásoknak kell majd gyarapítaniuk. P. L. BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Polgárok Kiskunfélegyházán 1890-19131 Az alföldi mezővárosokat leginkább „parasztvárosokként" szokták bemutatni mind a történeti, mind a néprajzi tanulmányok szerzői. Azok is, akik - Erdei Ferenc nyomán - büszkeségre is okot adó fejleménynek, a szabad paraszti törekvésekből kisarjadt „magyar városnak" tekintik ezeket a közelmúltig eléggé falusias külsejű, de városi méretű településeket. És azok is, akik az iparosodás-iparosítás, a modern urbanizáció lassú voltára, az igazi városokhoz képest majd' évszázados elmaradottságára keresik a helyi társadalomszerkezetből, nem csupán a polgári korszak nemzetgazdasága jelentette „makro-környezetből" levezethető magyarázatot. A magvas tanulmányt, és - forrásközlésként -egy polgárasszony háztartási feljegyzéseit, s mindennek németül is megismételt szövegváltozatát magában foglaló kötet valóban a polgári életszervezés és háztartás tükre! Kiskunfélegyháza társadalomfejlődési vázlata a betelepülőkből és törzsökös redemptusokból összeházasodások révén kialakult, a népesség 6 %-ára becsült polgárság szerepét, jelentőségét méri fel. A város paraszttársadalmában mélyen benne gyökerező, és a „jöttmenteket" is gyorsan integráló rétegnek várospolitikát alakító képviselői kerülnek tehát látóköreibe. Azok, akikről mindeddig a parasztoktól tudtuk, amit tudtunk: ők az „urak" - de nem a vagyonosság, hanem az életforma és az életeszmények értelmében. A hallatlanul nagy (bár nem látványos) levéltári forrásismeretről és kutatói szorgalomról tanúskodó családtörténet pedig, mely hátteret ad az 1890-1913 között vezetett, eredetieg anonim „napló" értelmezéséhez, egy német származású, a XIX. század első felében félegyházivá lett patikus, leszármazóiban értelmiségiként gazdálkodó és vállalkozó polgárcsalád karrierrajza. Amiben több a tanulmány egy beköltözött „idegen" gyökéreresztésének, gyors vagyonosodásának pontos és érzékletes bemutatásánál, az a -szerencsénkre - grafomán háziasszonynak és Bánkúté forráselemző készségének köszönhető. A háztartásvezetési (a házicselédek és alkalmi kisegítőbérmunkások munkavégzésével összefüggő) napi praktikumokat, pénzkezelési, készletezési számadásokat, a vendégségben megfigyelt, „mintának" tekintett reprezentatív ételsorokat és gasztronómiai ínyencségek receptjeit elegyítő vegyes feljegyzések a polgári életvitelnek és háztartásnak olyan „titkaiba" engednek bepillantást, melyek egy-egy ilyen véletlen forrás híján teljességgel megközelíthetetlenek. Egy alföldi mezőváros belvárosában, ebben az értelemben „kisvárosban" a századfordulón jellemző volt polgári életvitel megismerésének jószerével első lehetőségét kínálja tehát Bánkiné könyve. Melynek jelentőségét az is növeli, hogy további, most nem vagy alig érintett kérdések megfogalmazására inspirál - meggyőződésem, hogy nemcsak engem, másokat is. Számomra ugyanis e félegyházi polgárcsalád karrierjének és életszervezési gyakorlatának az ismeretében most már a paraszti és a polgári kultúra folyamatos egymásra hatása, a polgári kultúra lokális változatának a kialakulása az igazi kérdés. E polgárok termelésszervezésében is, hiszen a földbirtokos kisvárosi polgárok, ha készségesnek mutatkoznak is az agronómiai-agrotechnikai újítások alkalmazásában, üzemvezetésük a legtöbb elemében azonos volt a birtokos parasztokéval. Társadalmi kapcsolataik kiépítésében is, hiszen a századfordulótájt nemcsak a fél évszázaddal korábban beköltözött nem-parasztok jelentették az egymáshoz igazodó, informális csoporttá szerveződő polgárt, hanem azok a módos redemptusok is, akikkel e jött-mentek presztízsüket és vagyonukat növelendő összeházasodtak. A háztartási, a konyhai teendők háziasszonyi irányításában is, hiszen - ez eléggé nyil- 1 Studia Folkloristica et Ethnographica, 38. (A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kiadványa, szerkeszti: Ujváry Zoltán) Debrecen, 1996. 311 old. képekkel.