Honismeret, 2000 (28. évfolyam)
2000 / 6. szám - ISKOLA ÉS HONISMERET - Bálint Sándor: Néprajz és középiskola
ságokba emel föl; ugyancsak végtelen fejlődésnek vagyok oka és kiindulása, beláthatatlan jövendőnek vagyok kezdete. Ha az iskola a historizmusnak első tanulságára tud csak megfelelni, akkor vagy halottkultusz színhelyévé válik, amelyre Nietzsche talál olyan kemény szavakat, vagy pedig kiszárad, verbalizmusba (puszta nevek, évszámok) süllyed, amelyet sokat igyekeznek Schneller módjára éltető szellemmel megtölteni. Mindezeken fölül a középiskola eddigi és mostani históriai érdeklődése csak egyes társadalmi osztályokra, és csak bizonyosönkényesen kiszemelt - jelenségekre („nevezetes" események) terjed ki, de a közösség különböző formáinak az individuális sorsra és egyszeri eseményekre is kiható életét inkább csak mellékesen vizsgálja meg. A historizmusban különben van bizonyos nemes egyoldalúság. Az ember immanens életének és kultúrájának ugyanis nemcsak időbeli tartama, de térbeli kiterjedése is van. Az emberiség és a nemzet tagjai nemcsak mint nemzedékek élnek egymás után, hanem mint kortársak egymás mellett. E két kiterjedés természetesen számtalan pontban érinti, sőt metszi egymást. E találkozások alapvető tudománya még nem alakult ki világosan. Némelyek a néprajzban, mások a szociológiában vélik fölismerni. A mi sajátos magyar viszonyainknak kétségtelenül a néprajz adná teljesebb értelmezését. A két tudományszak nyilvánvalóan kölcsönös viszonyban áll egymással, mégis mintha a szociológia feltételezné a néprajzot. A szociológia szempontja és érdeklődése elsősorban a jelen állapotok megismerésére, konstatálására irányul. Kultúránk genezisét és történeti alakulását a néprajz - az összes kultúrbázisok egybefoglaló tudománya - igyekszik tisztázni, és ezek alapján jelenünk szellemi képét megérteni. A néprajz tehát mind a históriai tárgyakkal, mind a szociológiával szemben az egyetemesség igényével lép föl, integrálni akarja a filozófiához hasonlóan az ember összes megnyilatkozásait. A historizmus eddigi tudós egyoldalúságával szemben a néprajz egyetemesebb és egységesebb történeti megismeréshez akar segíteni. Itt kapcsolódik különben az iskola munkájába a néprajz koncentrációs igénye is. b) Kultúrpolitikai közhely, hogy a középiskolának nem az ismeretek puszta közlése a feladata, hanem az, hogy a növendéket - értelmi, erkölcsi készségei fejlesztésével - szellemi önállóságra nevelje. A tananyag azonban mostanság nagyon megduzzadt, az átadandó ismeretek hallatlanul megnőttek. Az iskola fejlődése egyoldalú és túlzó intellektualisztikus irányt vett. Önelégült racionalizmusában a nevelést illetően bizakodik az ismeretek formális nevelő erejében. A mai iskola hasonlatos Goethe bűvészinasához: elfelejtette azt az igét, amellyel az ismeretek átadását ellenőrizhetné és uralkodni tudna rajta. Korunk hitetlen filozófiátlan relativizmusa szinte tehetetlen ez ismerettömegekkel szemben. Tanár, tanítvány egyaránt rabszolgája és nem uralkodója az előírt tananyagnak. A jobb emlékezet és nagyobb szorgalom boldogul. Az oktatás mellett a nevelésre, az egyéniség kibontakoztatására, a magatartás nemesítésére, világnézeti tájékozódásra alig marad idő és alkalom. E bajok részleges orvoslására a koncentráció mai szokványos értelmezésében nem alkalmas. A néprajz két irányban lehet az igazi koncentráció szolgálatára. Mint az összes kultúrbázisok összefoglaló tudományának elvi kötelessége lenne annak a szakadatlan differenciálódási folyamatnak megértetése, amelynek során a kezdet (primitív ember, nép, nemzet naiv kora) egyszerűségéből, kultikus egységéből a tudománynak, művészetnek, életnek mai gazdag változatai kibontakoztak. Az iskola gyakorlati munkája szempontjából a néprajzi orientációban nemcsak a koncentrációnak, de a tananyag aktuálissá érett redukciójának is páratlan lehetőségei nyílnának. Úgy gondoljuk, hogy a mostani szakrendszer a középiskola ismeret- és élményanyagát túlságosan széttördeli, megmerevíti, élettelenné teszi. Az így keletkezett ismerethalmaz részeit alig lehetséges a mai esetleges és szerény igényű koncentrációnak egyesíteni, kölcsönös vonatkozásba hozni, teremtő élménnyé tenni. Erejét és ambícióját meghaladó műveletet igazán nem követelhetünk tőle. Az anyagot fölső elvnek kell megszerveznie és megelevenítenie. Csak ez biztosíthatja a középiskola eredeti, sajátosan elhomályosult eszményét: a világnézeti tájékozódás lehetőségét és következményét. Az így felfogott koncentrációs elv alapvetéséül kínálkozik a népi kultúra hívó jellege, harmonikus egysége. A néprajz alapján és nevében megkísérelt koncentráció másik fontos feladata, hogy a középiskola megduzzadt tudásanyagát a lényegesre redukálja. Ne törekedjék enciklopédikus zártságra, hanem mutasson rá arra, és tegye a növendék lelkében uralkodó élménnyé, hogy a