Honismeret, 2000 (28. évfolyam)

2000 / 6. szám - ISKOLA ÉS HONISMERET - Bálint Sándor: Néprajz és középiskola

ságokba emel föl; ugyancsak végtelen fejlődésnek vagyok oka és kiindulása, beláthatatlan jö­vendőnek vagyok kezdete. Ha az iskola a historizmusnak első tanulságára tud csak megfelel­ni, akkor vagy halottkultusz színhelyévé válik, amelyre Nietzsche talál olyan kemény szava­kat, vagy pedig kiszárad, verbalizmusba (puszta nevek, évszámok) süllyed, amelyet sokat igyekeznek Schneller módjára éltető szellemmel megtölteni. Mindezeken fölül a középiskola eddigi és mostani históriai érdeklődése csak egyes társadalmi osztályokra, és csak bizonyos­­önkényesen kiszemelt - jelenségekre („nevezetes" események) terjed ki, de a közösség külön­böző formáinak az individuális sorsra és egyszeri eseményekre is kiható életét inkább csak mellékesen vizsgálja meg. A historizmusban különben van bizonyos nemes egyoldalúság. Az ember immanens életé­nek és kultúrájának ugyanis nemcsak időbeli tartama, de térbeli kiterjedése is van. Az emberi­ség és a nemzet tagjai nemcsak mint nemzedékek élnek egymás után, hanem mint kortársak egymás mellett. E két kiterjedés természetesen számtalan pontban érinti, sőt metszi egymást. E találkozások alapvető tudománya még nem alakult ki világosan. Némelyek a néprajzban, mások a szociológiában vélik fölismerni. A mi sajátos magyar viszonyainknak kétségtelenül a néprajz adná teljesebb értelmezését. A két tudományszak nyilvánvalóan kölcsönös viszony­ban áll egymással, mégis mintha a szociológia feltételezné a néprajzot. A szociológia szem­pontja és érdeklődése elsősorban a jelen állapotok megismerésére, konstatálására irányul. Kultúránk genezisét és történeti alakulását a néprajz - az összes kultúrbázisok egybefoglaló tudománya - igyekszik tisztázni, és ezek alapján jelenünk szellemi képét megérteni. A nép­rajz tehát mind a históriai tárgyakkal, mind a szociológiával szemben az egyetemesség igé­nyével lép föl, integrálni akarja a filozófiához hasonlóan az ember összes megnyilatkozásait. A historizmus eddigi tudós egyoldalúságával szemben a néprajz egyetemesebb és egysége­sebb történeti megismeréshez akar segíteni. Itt kapcsolódik különben az iskola munkájába a néprajz koncentrációs igénye is. b) Kultúrpolitikai közhely, hogy a középiskolának nem az ismeretek puszta közlése a fel­adata, hanem az, hogy a növendéket - értelmi, erkölcsi készségei fejlesztésével - szellemi önállóságra nevelje. A tananyag azonban mostanság nagyon megduzzadt, az átadandó isme­retek hallatlanul megnőttek. Az iskola fejlődése egyoldalú és túlzó intellektualisztikus irányt vett. Önelégült racionalizmusában a nevelést illetően bizakodik az ismeretek formális nevelő erejében. A mai iskola hasonlatos Goethe bűvészinasához: elfelejtette azt az igét, amellyel az ismeretek átadását ellenőrizhetné és uralkodni tudna rajta. Korunk hitetlen filozófiátlan rela­tivizmusa szinte tehetetlen ez ismerettömegekkel szemben. Tanár, tanítvány egyaránt rab­szolgája és nem uralkodója az előírt tananyagnak. A jobb emlékezet és nagyobb szorgalom boldogul. Az oktatás mellett a nevelésre, az egyéniség kibontakoztatására, a magatartás ne­mesítésére, világnézeti tájékozódásra alig marad idő és alkalom. E bajok részleges orvoslására a koncentráció mai szokványos értelmezésében nem alkalmas. A néprajz két irányban lehet az igazi koncentráció szolgálatára. Mint az összes kultúr­bázisok összefoglaló tudományának elvi kötelessége lenne annak a szakadatlan differenciáló­dási folyamatnak megértetése, amelynek során a kezdet (primitív ember, nép, nemzet naiv kora) egyszerűségéből, kultikus egységéből a tudománynak, művészetnek, életnek mai gaz­dag változatai kibontakoztak. Az iskola gyakorlati munkája szempontjából a néprajzi orientációban nemcsak a koncent­rációnak, de a tananyag aktuálissá érett redukciójának is páratlan lehetőségei nyílnának. Úgy gondoljuk, hogy a mostani szakrendszer a középiskola ismeret- és élményanyagát túlságosan széttördeli, megmerevíti, élettelenné teszi. Az így keletkezett ismerethalmaz részeit alig lehet­séges a mai esetleges és szerény igényű koncentrációnak egyesíteni, kölcsönös vonatkozásba hozni, teremtő élménnyé tenni. Erejét és ambícióját meghaladó műveletet igazán nem köve­telhetünk tőle. Az anyagot fö­l­ső­ elvnek kell megszerveznie és megelevenítenie. Csak ez bizto­síthatja a középiskola eredeti, sajátosan elhomályosult eszményét: a világnézeti tájékozódás lehetőségét és következményét. Az így felfogott koncentrációs elv alapvetéséül kínálkozik a népi kultúra hívó jellege, harmonikus egysége. A néprajz alapján és nevében megkísérelt koncentráció másik fontos feladata, hogy a kö­zépiskola megduzzadt tudásanyagát a lényegesre redukálja. Ne törekedjék enciklopédikus zártságra, hanem mutasson rá arra, és tegye a növendék lelkében uralkodó élménnyé, hogy a

Next