Honismeret, 2000 (28. évfolyam)
2000 / 6. szám - ISKOLA ÉS HONISMERET - A honismeret tanítása a szegvári általános iskolában (Kovács Lajos István)
kultúra és benne a középiskola egész ismeretkincse az emberi szellem funkciója és függvénye, tehát az ő - a növendék - szellemének is. A növendék ne csak a befogadó passzív szerepre legyen kárhoztatva, hanem tanuljon meg az emberi ismeretrengetegben önállóan is tájékozódni. Az iskola igazán csak a legszükségesebb útravalóval lássa el, nélkülözhető terheket ne rakjon rá, önbizalmától, szabadságától és lendületétől ne fossza meg. Jelen dolgozatunkban szeretnénk elvi síkon maradni, tehát a néprajzi koncentrációból fakadó redukció gyakorlati végrehajtásáról e pillanatban nem szólhatunk. Csak éppen jelezzük, hogy az egészen újonnan kiszemelt tananyagnak néhány szakcsoportba, egységbe (világnézet, történelem, társadalom, természet) való rendezését tartanák célravezetőnek. c) A középiskola a nemzeti műveltség műhelye, amely egyfelől az emberi kultúra szolgálatára, másfelől pedig sajátos magyar feladatok betöltésére, illetőleg a kettő együttes munkálására készít elvben elő. Csakugyan: az örök emberi eszményekkel egyéni, nemzeti különbözésük javával szolgálhatjuk legméltóbban. Ez a hivatásunk dekoratív külsőségeknél hasonlíthatatlanul többet követel: népünkkel, az anyafölddel való szakadatlan kapcsolatot. Le kell szállanunk a magyar lélek irracionális mélységeibe, amelyet parasztságunk őrzött meg viszonylag sértetlenül a XX. század színtelenedni kezdő magyarsága számára. Ennélfogva a népi kultúra szellemében megújhodó középiskola harmadik nagy feladatát a népi élményben jelöljük meg. A historizmus és koncentráció szolgálatában a néprajz elsősorban egyetemes kultúrpolitikai és didaktikai érdekeknek és követelményeknek tesz eleget. A népi élmény adná meg a középiskola szellemi javainak a magyar „zománcot", az egyéni hangsúlyozást. A nevelést illetőleg a növendék lelkében e népi élménynek kellene a szülőföldhöz és az egyszerűbb ősöket képviselő néphez való ösztönös ragaszkodást ápolnia, fölkeltenie a felelősség szigorúságát és a szolgálat nagylelkűségét, kedveltetnie azt az elfogulatlan humánumot és transzcendens „beállítottságot", amely a népet annyira jellemzi. Éppen csak utalunk a népi élmény későbbi gyümölcseire, nemzetnevelő hivatására. Társadalmi rétegeink magatartása és kölcsönös kapcsolatai nem mondhatók harmonikusnak. A népi élménynek lenne gyakorlati feladata, hogy legalább a felnövekvő nemzedékben készítse elő az emberek és osztályok egymásra találását, hiszen történeti és metafizikai sorsunk különben is azonos. A megmaradt új impériumok alá tartozó és kivándorlott magyarság sorsa jellege szükségképpen különbözően alakul. A népi élmény e másik nevezetes gyakorlati feladata értelmében legalább a csonka hazában kell az eddiginél nagyobb mértékben és több komolysággal ápolni a magyarság népi egységének, azonos szellemi származásának tudatát, megismerni azokat a gyökérszálakat, amelyekből mindnyájan kisarjadztunk. Talán ez utóbbiakban a „néprajzi" nevelés társadalmi szerepére és hivatására is röviden rámutathattunk. (Bálint Sándor: Néprajz és nevelés. Szeged, 1934. 25-32. old.) A honismeret tanítása a szegvári általános iskolában Hogyan vezettük be a honismeret tanítását iskolánkban? Hogy választ adhassak a kérdésre, be kell mutatnom településünket, s utalnom kell annak történelmére. Nálunk ugyanis ez adta a honismeret bevezetésének fő motivációját: a nyolcezer éves feltárt múlt. Természetesen a honismeret tanítása nemcsak helytörténetből áll, hanem tájismeretből, néprajzból és még sok olyan témából, amelyeket nem kapcsolhatunk a felsoroltakhoz, például: a település „híres-neves" embereinek bemutatása. Először tehát bemutatom Szegvár nagyközséget, ismertetem történelmének keresztmetszetét, azután a honismeret iskolai bevezetésének körülményeiről szólok, végül néhány gondolatban a tapasztalataimat foglalom össze. 1. Szegvár Csongrád megyében, Szentestől 8 kilométernyire délre található. A „vizek falvá"-nak is nevezik, mivel két folyó, a Kurca és Kórógy folyik keresztül rajta. Természetes 41