Honismeret, 2000 (28. évfolyam)
2000 / 1. szám - ISKOLA ÉS HONISMERET - Helyismereti tankönyv az iskolai nevelésben (Kováts Dániel)
A helyismereti tankönyv az iskolai nevelésben A Honismeret az iskolában címmel rendezett konferencia programjába természetszerűen került be a tankönyv kérdése. Nem mintha a tankönyv lenne a főszereplője a nevelés folyamatának, inkább azért, mert a mai iskolai gyakorlat nélkülözhetetlennek tekinti. Azok között a tényezők között, amelyek a honismereti nevelés sikeréhez nélkülözhetetlenek - az én felfogásom szerint-a pedagógus megkülönböztetett helyen áll. Minden sikernek ő a záloga, ezért egyszer azt a kérdést is napirendre kell tűznünk, miképpen érhetjük el (a képzés, továbbképzés eszközeivel) azt a kettős követelményt, hogy a tanító, a tanár felismerje a szülőföld- vagy lakóhely-ismeret fontosságát a bontakozó személyiség formálásában, s hogy birtokában legyen azoknak az eszközöknek, amelyek nevelőmunkáját sikeressé teszik. (Ebben a vonatozásban ismeret- és módszerbeli eszközökre gondolok.) Természetesen kell egy olyan társadalmi közeg is, amely igényli és támogatja, hogy a honismeret szerves része legyen a magyar nevelési rendszernek. Nem lebecsülendő annak jelentősége sem, ha tantervi keretek jelölik ki az oktatási folyamatban a helyismeret feladatkörét, helyét, anyagát. A tankönyv ezután következik a láncolatban, hogy mind a tanítás tartalmához, mind pedig a feldolgozás módszeréhez alapot, konkrét segítséget nyújtson. S a tényezők közül utolsónak említem a tanulót, aki természetesen a legfontosabb a számunkra, hiszen az ő egészséges szellemi, lelki és testi fejlődésének szolgálatában áll az összes többi. A honismereti nevelés az iskolában egy sajátos kommunikációs folyamatként is felfogható, melynek egyik végén - mai gyakorlatunkban - a pedagógus áll, aki átgondolt és célzott üzeneteket közvetít a címzetthez (tanulóihoz), mégpedig egy társadalmilag meghatározott környezetben, a számára és a tanulók számára egyaránt felfogható kódok használatával. E folyamat áttekintésével is bizonyíthatnánk a tanár (tanító) jelentőségét, hiszen tehetségével és felkészültségével nagyrészt pótolhatja, ami a társadalmi környezetből, a tantervi keretekből hiányzik, átsegítheti az ügyet azokon a nehézségeken, amelyek az üzenet tartalmi vagy kódolási nehézségeiből következnek. Hiszen - a gyakorlat igazolja ezt az állításomat - a tanár minden társadalmi közegben, a tanterv előírásaitól függetlenül, tankönyvek hiányában is átadhatja tanítványainak azokat a tartalmakat, amelyeket az adott hely értékeiből átörökítendőnek ítél. Megtaníthatja a szülőföld népdalait, játékait a kisiskolások ének vagy testnevelés óráin; elviheti diákjait a közeli emlékhelyre vagy közgyűjteménybe; elolvastathatja a település nagy szülötteinek írásait, a róluk szóló irodalmat; színesítheti az egyetemes vagy magyar történelem eseményeinek és szereplőinek bemutatását helyi adalékokkal; alakíthatja a tanulók ízlését a díszítőművészet, az épített vagy természetes környezet helyben elérhető alkotásainak elemzésével; felfoghatóbbá teheti a nemzedékek egymást váltó sorának az életformában, a szokás- és hitvilágban bekövetkező változásait a közvetlen környezet példáján. Magam - aki 40 esztendőt töltöttem a katedrán különböző iskolafokozatokban - tanúsíthatom, hogy a kellő indíttatással és fogékonysággal rendelkező pedagógusok a XX. század változó társadalmi viszonyai között is mindig megtalálták a módját annak, hogy tanítványaiknak átadjanak valamit elődeiknek, iskolájuknak, településüknek, népüknek hagyománykincséből. Ezért gondolom azt, hogy nem érdemes a tanterv szűkös kereteit, a tankönyv hiányát panaszolni; ehelyett érdemes vállalni a helyi tananyag ismeretelemeinek összegyűjtését, s mindenek felett fölkelteni tanítványaink igényét a hely „szelleme", sajátos jellemzői és értékei iránt. E nevelői feladatvállalásnak az a felismerés a fő motívuma, hogy harmonikusabb az az ifjú ember, aki kötődik valahová, aki érzi a gyökereket, amelyek által személyisége kiteljesedéséhez éltető erőt meríthet. E meggyőződés nélkül a pedagógus átadhat ugyan ismereteket, de aligha képes élményt közvetíteni neveltjeihez. Előadásként elhangzott Kiskunfélegyházán, 1999. október 15-én a „Honismeret az iskolában: helyismereti tankönyvek, olvasókönyvek a közoktatásban és a könyvtárban" címmel rendezett konferencián. 17