Honismeret, 2008 (36. évfolyam)
2008 / 6. szám - ZSENGE TERMÉS - A reneszánsz nevelés (Munkácsi Katalin Fruzsina)
A reneszánsz nevelés A reneszánsz átfogó elnevezés, nemcsak művészetfelfogásra, hanem mindenre kiterjed. Tudományos forradalmat, művészeti átalakulást, megújulást hozó, meghatározó kulturális mozgalom volt Európa újkori történelmének hajnalán. Művelődéstörténeti és művészettörténeti korszak is. A humanizmus az érett európai középkor egyik nagyhatású filozófiai irányzata, egyben a reneszánsz korstílus világi eszmei háttere volt. Lényege körülbelül úgy foglalható össze, hogy mindennek mértéke az ember, ami nagy fordulat volt a korábbi istenközpontúsághoz képest. A humanizmus nem járt együtt ateizmussal, de jóval nagyobb hangsúlyt helyezett az evilági létre, mint korábban. A reneszánsz bölcselői főképpen az emberről való gondolkodás, az „emberkép" értelmezése, formálása terén jeleskedtek. Híres humanista gondolkodók, nagy nevelők írták meg ekkor máig maradandó műveiket, mint például Rotterdami Erasmus. A reneszánsz embere hitte: az emberhez méltó élet megteremtésének kulcsa az ókori klasszikus szerzők műveinek feldolgozásával foglalkozó humán tudományok („ars humanitatis") elsajátításában rejlik. A XV. század végére ez a műveltségi anyag bekerült a városi plébániai iskolák tananyagába is. Az iskolák A hagyományos plébániai iskolákban a kisgyerekek először az alapszinten kezdték meg tanulmányaikat. A latin olvasástanulással párhuzamosan folyt az írás elsajátítása. A tanárok és diákok közötti kommunikáció természetesen a diákok anyanyelvén folyt. Az iskola második szintjén a részletes latin nyelvtan rendszeres elsajátítására került sor. Ez párosult a beszédkészség fejlesztésével: ekkorra már az anyanyelv helyett - fokozatosan a latin lett az oktatás nyelve. Az iskola harmadik szintjén a tanulók érdeklődésének, későbbi élethivatásának megfelelő latin nyelvű szakműveket tanulmányoztak. Nagyobb városok iskoláiban előfordult, hogy több tanulócsoportot, „osztályt" szerveztek. A legnépesebbek természetesen mindig a kezdők osztályai voltak. Abban a korban ugyanis jellemző volt, hogy valaki elemi latin nyelvű olvasás- és írástudás birtokában befejezte tanulmányait, és valamelyik céhben sajátította el a szakmát. A XV. század végére megtörtént a klasszikus tanulmányok („studia humanitatis") behatolása ebbe az iskolatípusba. Háromlépcsős szerkezetét nem változtatta meg, annál inkább átalakította a tananyag belső tartalmát. Középső szintjén már az új szellemű, humanista grammatikát kezdték tanítani, felső szintjén pedig az eredeti fényüket visszanyert antik klasszikus szerzők műveit tanulmányozták a diákok. Ez az átalakulás természetesen nem egyik pillanatról a másikra történt. Ekkorra alakult ki tehát Európa-szerte a humanista városi iskola, minden későbbi humán gimnázium prototípusa. A városi plébániai iskolákkal szemben az egyetemek - a középkori skolasztikus tradíciók fegyverzetében - nehezebben engedték át falaikon a humanista eszméket. A reneszánsz úri nevelés A reneszánsz világfelfogása, emberképe, gyermekszemlélete legjobban a főúri ifjak nevelésében tükröződik. De mi is a nevelés valójában? Úgy lehetne meghatározni, hogy az a tevékenység, amivel valaki(k) úgy kíván(nak) hatni másokra, hogy azok fejlődjenek abban, amit nevelőik kívánatosnak tartanak és változzanak meg abban, ami szerintük nem kívánatos. Egyes humanista szellemű nevelők a középkor zord, rigorózus gyermekképén túllépve közvetlenebb, bensőségesebb viszonyt igyekeztek kialakítani neveltjükkel. Ez a törekvés először a Gonzaga őrgrófok nevelője, Vittorino da Feltre (1378-1446) esetében válik gyakorlattá. Feltre szerint a gyermek igényli a derűt, a vidámságot. A félelemmel teli, rideg nevelői légkör nem kedvező. Iskolájában emberséges, szeretetteljes kapcsolatot igyekezett növendékeivel kialakítani. Neveltjei között szegény gyermekek is voltak. A reneszánsz embereszményének megfelelő nevelés a főúri gyermekek nevelésében teljesedett ki. Nagyobb mértékű elterjedéséről nem beszélhetünk, de később - főként a reformáció hatására - sok értékes eleme szüremlett át az alacsonyabb társadalmi rétegek oktatásába, nevelésébe.