Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / Különszám - „Nap mint nap van feltámadás és van kálvária...”*
- Csángó magyar. Mit jelent ez a kifejezés? Milyen emlékeket idéz? - Péntek János egyetemi tanár a moldvai szótár kapcsán említette, hogy nem nagyon szereti ezt a kifejezést, hogy csángó magyar. Magyarok vagyunk, moldvai magyarok, a magyarság gyökere mindenképpen ott tapasztalható a mindennapi életben. A moldvai csángóságot próbálják megosztani vagy akár a román táborba szakítani őket, tehát úgy gondolom, hogy szerencsésebb moldvai magyarságról beszélni, erősödtem meg. - És hogyan élték meg a magyarságukat? - Én ebben nőttem fel, ebbe születtem bele. Kalagorban, tehát otthon, a Korháni utcában nem hallottam román szót vagy oláh szót, ahogy ott nevezik. Később jöttem rá, hogy rengeteg román szót használunk a mindennapi beszélgetésben, dehát mindig az volt, hogy hát itt nem magyarul beszélgetnek, főleg a hatóság vagy akár az iskolán keresztül sulykolták belénk, hogy nem magyarul beszélgetünk. Valóban hatalmas sikerélményt, lelki élményt is jelentett az, amikor rádöbbentem, hogy itt valami hazugság van. Erre úgy jöttem rá, hogy a szomszédunkban volt egy óvónéni, aki Kézdivásárhelyről került Lujzikalagorba. - Jegyezzük meg, hogy nem az 1950-es évekről beszélünk, amikor ott magyar oktatás volt, hanem az 1970-es évekről. - Románul kellett végezze a munkáját, a feladatát. Délután ott volt a szomszédunkban és édesapám egy alkalommal kérdezte: hát, itt van a tanítónéni, Ildikó néni, nem akarsz-e magyarul tanulni? Egy ábc-s könyv került a kezembe és akkor hatalmas nagy felfedezés volt az, amikor rájöttem, hogy a ház nálunk is ház, a testrészek - kéz, láb, fül, szem, hát a magyar könyvben is így van. Az iskolában állandóan ócsárolták, a magyar nyelv ellen voltak, megtiltották, hogy magyarul beszélgessünk a szünetben, meg ehhez hasonló, hogy ez nem magyar nyelv. És akkor rájöttem, hogy ez valójában magyar nyelv és magyarul beszélgetünk. Maga a szókincs az nem annyira gazdag, mert hát teljes egészében el volt vágva a fejlődésének a lehetősége. Az iskolában tiltották, a templomban nem volt szabad énekelni, nem imádkoztak már magyarul. A faluban, mi ott Moldvában kettős életet élünk, hogy így mondjam. Volt ott egy élet, amit a hatóság felé kellett mutatni, főleg az ateista, kommunista időkben, a párttitkárok világában mindent tiltottak, büntettek. És volt egy élet, amit a családon belül éltünk. Az Istenhez való ragaszkodás az nagyon mély, teljes egészében meghatározó a moldvai magyaroknak az életében. Én innen indulnék, hogy megértsük a moldvai magyarságot. Mert amikor hangsúlyozzák az egyházon keresztül is, a moldvai papság is, hogy hát nem az a fontos, hogy milyen nyelvet beszélünk, az a fontos, hogy katolikusak vagyunk. Addig nincsen baj, ameddig románul beszélgetünk. Amikor megszólalt valaki magyarul, az már baj volt. Én szóvá is tettem rengetegszer, értem ezt, hogy valóban katolikusak vagyunk, de miért gond az, amikor magyarul kell megszólalni vagy magyarul Egyre jobban ebben a tudatban Salamon József gyimesbükki plébános