Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Ellenállás - Kazula (Budapest, 1931)
K - Kanonoknők (canonissae) - Kánontábla (tabella secretarum) - Kant Immánuel
Kanonoknők 487 K.-ok kinevezése nálunk 1772-ig a püspökök által történt. Ekkor Mária Terézia magának tartotta fenn azt. I. Ferenc óta (1802) a király valósággal gyakorolta még a tiszteletbeli K.-ok kinevezésének és fokozatos előléptetésének jogát is. A kinevezés, illetőleg előléptetés a méltóságoknál (1. fentebb), a főesperességeknél és a tiszteletbeli K.-oknál a püspök egyes, a többi H stallumoknál pedig annak hármas jelölése alapján történt. Az erdélyi püspök az őrkanonokságot és az utána következő 6 stallumot maga töltötte be. Ugyanez volt a helyzet a Csanádi káptalannak Bonnaz Sándor püspöktől 1871-ben alapított két K.-ságára vonatkozólag. A győri püspök adományozta a pápóci valóságos prépostságot, amelynek élvezője a győri káptalannak az őr-K. után következő tagja. 1919 óta nálunk és az utódállamokban érvénybe lépett az egyetemes egyházjog, amelynek értelmében a méltóságok kinevezése a Szentszéknek van fönntartva (396. kán. 1. §.), a többieké a püspököt illeti meg. T. V. Kanonoknak (canonissae), a férfikanonoki intézmény mintájára alapított női szerzetesrendek tagjai, akik közös életet élnek a Szentszék által jóváhagyott szabályok szerint. Régebben voltak világia is, akik szűzi életre (collegia virginum) és engedelmességre kötelezték magukat, szegénységre azonban nem. Az apátnő felügyelete mellett ájtatos imaéleten kívül nőneveléssel foglalkoztak. Életmódjukat már az aacheni zsinat (816) szabályozta (De institutione sanctimonialium). A K. intézményének további fejlődése azonos a kanonokokéval. A vagyon gyarapodtával a közös élet mind nehezebbé vált; a K. egy része meg is szüntette azt s kolostoraik később inkább főúri hölgyek és leányok intézetévé lettek, akik mint alapítványi hölgyek ma is ismeretesek. A K. nagyobb része azonban visszatért az ősi sz. Ágostoni, vagy a bencés szerzetesi szabályhoz (szabályozott vagy ágostonrendi K.). Főleg ez utóbbiak sokféle szerzetesi kongregációba egyesülve igen jelentős kultúrmunkát végeznek, mint nevelők, missiósapácák, vagy szemlélődő életet élnek. Nevesebb kongregációk szerint vannak sz. Sírról, sz. Lélekről, Miasszonyunkról, sz. Viktorról, sz. Keresztről, sz. Jakabról, sz. Brigittáról nevezett K., premontrei, lateráni, wildesheimi K. Kolostoraik nagy része a török dúlásnak, a hitújításnak és később a szekularizációnak lett prédájává. L. Szerzetesrendek: B. Bán Kánontábla (tabella secretarum), a misekönyv előírásai (Bubr. gen. XX) szerint az oltár közepén a szentségház ajtajához (vagy a feszület lábához) támasztott tábla, melyen a Gloria, Credo, a fölajánlás és a slkánon lényegesebb részei olvashatók. Célja, hogy a pap emlékezetét segítse. Csak egy K. az előírásos, de szokássá lett 2 másik K. használata is, melyeket az oltár 2 szélére tesznek; egyiken a vízáldáshoz s a kézmosáshoz mondandó imák, másikon azutolsó evangélium szövege van. Mise végeztével a K.-k eltávolítandók. A püspök a K. helyett könyvből olvassa az egész miseszöveget. Kant Immánuel, a legnevesebb újkori német bölcselő, a német protestáns gondolkozásmód filozófusa (Paulsen) és a modern szubjektivizmus egyik legjelentősebb hatású kifejlesztője. *1724 Königsbergben, 1804 u. o. Szülővárosa egyetemére is magával vitte a szigorú pietista szellemet, melyet a szülői házból hozott. Az egyetemen különösen a matematikai és bölcseleti előadások hatottak rá, valamint Leibniz bölcseleti rendszere Wolff interpretációjában. Mint magántanár (1755) több természetbölcseleti munkát adott ki. Az ég általános természettörténete és elmélete című művében a naprendszernek azt a keletkezési elméletét fejtette ki, melyet később 1.Laplace-nál is megtalálunk s melyet ma általában Kant-Laplace-féle elmélet néven ismerünk. 1770-ben írta meg nagy bölcseleti rendszerének előfutáraképen Az érzéki és értelmi világ formáiról és elveiről szóló tanulmányát s ugyanakkor elfoglalta az egyetemen a logikai és metafizikai tanszéket. Tíz évi szakadatlan munkásságának eredményekép 1780-ban jelent meg korszakalkotó műve: A tiszta ész bírálata. Ezt követték rendszerének többi tagozatai: a Prolegomena (előszó) minden ezentúl lehetséges és tudományosságra törekvő metafizikához (1783); Az erkölcsök metafizikájának alapvetése; A természettudományok metafizikai alapelvei; A gyakorlati ész bírálata; Az itélőerő bírálata; A vallás a tiszta ész határain belül; A jogtudomány metafizikai alapelvei; Erénytan; Anthropologia. Ezenkívül sok kisebb műben s gazdag levelezésében is kifejti rendszerének alapgondolatait, melyek a „tiszta ész“, a „gyakorlati ész“ s az „ítéleterő" bírálatában vannak rendszeresen előadva. Művei homályos, bonyodalmas és nehéz stílusuk ellenére is óriási hatással voltak a korabeli Németország, majd az egész világ bölcseletére s már életében K.-nak nagy hírnevet szereztek. E hírnevet lényegesen előmozdította K. puritán életmódja, sajátos, pedantériára hajló, de jóindulatú, sőt gyermeteg kedélyű egyénisége is és hogy vallásbölcseletet tartalmazó művével (A vallás a tiszta ész határain belül) összeütközésbe került a porosz kormánnyal, amely e műben (nem ok nélkül) a kereszténység lealacsonyítását látta. A porosz kormány megtiltotta, hogy K. műveiről s annak szellemében a königsbergi egyetemen előadásokat tartsanak; e körülmény oly mélyen érintette K. érzékenységét, hogy 1797 óta nem tartott előadásokat s élete hátralévő éveit egyedül kéziratai rendezésének szentelte. Kant