Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 4. Péter - Zype és függelék (Budapest, 1933)
T - Toulousei Rajmund, l. Rajmund - Tournély Honoré (de) - Tours - Toursi sz. Gergely, l. Gergely - Toursi sz. Márton, l. Márton - Tower Vilmos - Tozzi Federigo - Többférjűség, Többnejűség, l. Házasság - Többkórusos zenemű - Többszólamúság (polifónia) - Tőke
Toulouse 137- ban a T.-i grófok függetlenítették magukat a francia koronától. VI. Rajmond, T.-i gróf azalbiak legfőbb támogatójaként szerepelt; leveretése és halála után T. Franciaországhoz került. Műtörténetileg nevezetes templomai miatt T.-t a „Garonne-vidék Rómájának" nevezik. Fő nevezetessége a St. Etienne székesegyház (XIII—XVII. század), azonkívül a St. Sémin (Saturnia)-templom, melyet 1096-ban szentelt fel II. Orbán pápa. A főegyházmegye mai szuffragáneusai: Carcassonne, Montauban, Pamiers. A főmegyében volt 1929-ben: plébánia 560, világi pap 681; szerzetes pap 160; férfi kolostor ?; női kolostor 33; apáca?; katolikus hívő 432,100. T. város (1926) 180.771 lakossal. Br. V. A. Toulouse, Rajmund, 1. Rajmund. Tournésy Honoré (de), francia dogmatikus (1658—1729). A Sorbonne tanára, majd párisi kanonok volt. A janzenizmusnak szenvedélyes ellenfele lévén az I.Unigenitus bullát megvédte a támadások ellen, ami miatt tanszékét el kellett hagynia. Számos értékes dogmatikai művet írt. A gallikanizmushoz szított. Tours, francia város és érseki székhely. Mint püspökséget és várost sz. Gatianus alapította (III. század), az ő nevét viseli a T.-i gótikus székesegyház is. Legnevezetesebb püspöke a pannóniai származású sz. Kárton volt, aki Marmoutiersben T. mellett apátságot is alapított. Az ő tiszteletére építtette utódja, sz. Brictius a sz. Márton-templomot, amely mellett később a híres St. Martin-apátság fejlődött ki. T.ban már az V. századtól kezdve számos jelentős zsinatot tartottak. A T.-i főegyházmegye szuffragéneusai: Angers, Laval, Le Mans, Nantes. 1929-ben volt a főmegyében: plébánia 291; világi pap 326; katolikus hívő 334.000. T. város (1926-ban) 77.192 lakossal. — Ann. Pontif. Br. V. A. Toursi sz. Gergely, 1. Gergely. Toursi sz. Márton, 1. Márton. Tower Vilmos, tábori főesperes (*1879). Német, latin s magyar nyelvű liturgikus és hitvédelmi műveket irt; irodalmilag foglalkozott a hipnotizmussal és a monizmussal. Tozzi Federigo, olasz szépíró (1883—1919). Az olasz új-katolikus irodalomnak jeles képviselője volt. Miszticizmusra hajló, mélyen vallásos kedély, de nem tudott megszabadulni az orosz és verista hatásoktól (Con gli occhi chiusi, Le tre croci). V. 1. Többférjűség, Többnejűség, 1. Házasság. Többkórusos zenemű, az énekkarirodalom egyik fajtája. Tágabb értelemben jelenthet minden oly énekkari összeállítást, amely az énekeseket nem egy csoportban szerepelteti. A csoportosításnál különböző szempontok lehetnek irányadók: férfikar-nőikar, magas-mélyhangok, sötét-világoshangok stb. A XVII. század kezdetének „velencei iskolája" az osztott kórusokat kedvelte s ezeket a templomokban külön helyre is állította fel. A több kórust már a Palestrina is alkalmazta, de különösen Willaert, Gabrieli stb. kórustechnikájára jellemző e stílus. Benevoli írt 12 kórusra misét, 48 szólammal. A T.-vekkel meglepő hatásokat lehet elérni. Antifóna-szerű felelgetések, visszhangeffektusok stb. igen sokféle lehetőséget adnak a zeneszerzőnek és a kórusnak egyaránt. D. B. Gy. Többszólamúság (polifónia), az európai zeneművészet legjellemzőbb sajátossága, mely a IX—X. század táján az addig kizárólagos gregorián-ének gyakorlatából fejlődött ki. Főbb alakjai a XII. században bontakoztak ki: a falso bordone, organum, gymes, discantus. A T. a mai zenekultúrának kiindulópontja. Első jelesebb művelői papok voltak (Huebaldus, Perotinus stb.) s munkájuk abban állott, hogy a gregorián dallamokhoz 1—2 másik melódiát is fűztek. Tőke, a közgazdaságban a természet és a munka mellett fellépő harmadik legfőbb termelési tényező. A termelésnek amaz eszköze, melyet már a természet és a munka együtthatása hozott létre. Az emberi találékonyság eleinte szerény eszközök, ásó, kapa stb. képében, majd korunkban hatalmas berendezésekkel (telepek, gépek) teszi hatályosabbá a termelést. Hogy a T.nek ne csak technikai szerepe tükröződjék vissza, célirányosabb volna a termelési eszközöket (szerszámokat, gépeket stb.) egyszerűen termelési javaknak nevezni és T.nek a kipénz alakjában felhalmozott vagyoni erőt érteni. Ez a T.-fogalom fejezi ki a T. mai gazdasági szerepét, mint amely a termelés megszervezésének eszköze és mint ilyen mai gazdasági rendszerünknek egyik alaptényezője (1. Kapitalizmus). A T. ugyanis ható erejét a fennálló vagyonegyenlőtlenségből, tehát abból meríti, hogy a vagyontalan tömegek csak úgy tudnak munkához jutni, ha munkájukat annak adják el, aki T.-vel rendelkezik és munkájukat mintegy meg tudja vásárolni. A T. ilyképpen gazdasági hatalommá lett és saját hasznára fordíthatja az így összevásárolt munkát, ami aztán az emberkizsákmányolás tág lehetőségeihez vezetett. Hogy a T. a mai gazdasági rendben a gazdasági szervezés hatékony eszköze legyen, vállalatokba kell befektetni, vagyis termelési javak vásárlására kell fordítani. A befektetett T. részben álló T., amennyiben épületek emelésére, gépek vásárlására fordítjuk, részben ingó (mozgó vagy üzemi) ,„ amennyiben munkát és nyersanyagokat vásárlunk érte. Saját T.-ről beszélünk, ha az a vállalkozó tulajdona (részvénytársaságnál a részvénytőke, a tartalékok), idegen T.-ről, ha kölcsön T.-t kell igénybe vennünk. Erkölcsi szempontból a T. maga közömbös, sem nem jó, sem nem rossz. Előnye egyébként az, hogy a vele létrehozott termelési szervezetek tökéletesítik az emberiség anyagi ellátását. Hátrányai viszont abból folynak, hogy mint hatalmi tényező Tőke