Pedagógiai Lexikon 1. Abádi-Juventus (Budapest, 1936)
ELŐSZÓ Az a rohamos fejlődés, amely az utolsó évtizedekben a közművelődés minden terén, a nevelés tudományában is mutatkozik, az ismereteknek olyan megnövekedésével járt, hogy a haladás, az eredmények szemmeltartása mind nehezebbé válik. Ehhez járul az a fokozottabb érdeklődés, amely a nevelés és oktatás ügye iránt napjainkban ismét megnyilatkozik. Mindez, úgy véljük, szükségessé és megokolttá tette egy pedagógiai lexikon kiadását, amelynek hivatása, hogy a szakembereknek és a művelt közönségnek megkönnyítse az eligazodást a művelődésnek e fontos területén. A magyar pedagógiai irodalom ugyan eddig sem volt híján idevágó régibb munkáknak (Molnár Aladár, Verédy, Körösi-Szabó), ámde ezek vagy különleges célokat szolgáltak, vagy csonkák maradtak, kivétel nélkül pedig elavultak, úgyhogy egy új, a tudomány mai színtájának megfelelő lexikon mind sürgősebbé vált. Ez a meggyőződés bírta rá e mű szerkesztőjét arra, hogy olyan munka kiadására vállalkozzék, amely a magyar értelmiségnek, elsősorban azoknak, akik a nevelés elméletével és gyakorlatával hivatásszerűen foglalkoznak, régóta érzett hiányt pótló, megbízható segítőeszközt igyekszik nyújtani. Neveléstörténeti szempontból érdekes és értékes a következő feljegyzés, amelyre Brunszvik Teréz grófnő naplójában (1816—17) akadtunk: „Lexicon der Erziehungskunst alphabetisch, nebst der Erklärung jener griechischen Wörter, welche das Bürgerrecht in der gelehrten Welt erhalten haben als Anhang ... Alle Wissenschaften haben bereits ein solches Lexicon. Das Zweckmässigste für den Gebrauch, vielleicht die beste Form vielerleg zu sagen aus den Gebieten alles Wissens, welches wie natürlich in dieser Kunst zusammenströmt.“ Újabban Fináczy Ernő sürgetett ilyen munkát a Magyar Pedagógiai Társaság 1903. évi nagygyűlésén „Pedagógiai irodalmunk némely hiányairól“ c. elnöki megnyitó beszédében. Miután rámutatott arra, hogy nincsen a tudomány mai színvonalán álló elméleti pedagógiánk, egy kimerítő pedagógiai enciklopédia hiányáról a következő szavakkal emlékezett meg: „Itt is találkozunk érdemes úttörőkkel, de ma már tágabb kört és nagyobb részleteket kellene egy pedagógiai enciklopédiának felölelnie. Mindenekelőtt itt is filozófiával kellene szoros kapcsolatba lépnie a neveléstudománynak, oly értelemben, hogy nem is pusztán pedagógiai, hanem filozófiai és pedagógiai enciklopédia készítésével tekinthetnők csak megoldottnak a feladatot. Szerény viszonyaink közt egyelőre a szótári alakban való feldolgozás is nagy szolgálatot tehetne. E szerint a mű betűrendes alakban felölelné az egész filozófiának és történetének, nemkülönben a pedagógiának és történetének köreit. S ami e munkát nekünk különösen becsessé tehetné, az a hazai nevelésügy összes mozzanatainak lelkiismeretes tekintetbe vétele lehetne.“ Ebben a munkában a magyar és a külföldi neveléstudománynak múltját és jelenét igyekeztünk egybefoglalni, amennyire az aránylag szűken kimért terjedelem lehetővé tette. Ennek az egész nemzet közművelődésére kiható feladatnak érdekében sorompóba szólítottuk az elméleti és gyakorlati pedagógia leghivatottabb magyar képviselőit, akiknek gárdájához néhány kiváló külföldi szaktekintély csatlakozott. Nem rajtunk múlt, hogy munkatársaink sorából egynémely jeles magyar tanférfiú neve kimaradt. E Lexikon, amint már címe is jelzi, elsősorban magyar óhajt lenni, magyaroknak szól s ezért különös tekintettel van magyar viszonyokra és vonatkozásokra, a hazai nevelés- és oktatásügy