Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)

F - Ferenczi Imre - Ferrer, Guarda Francisco - Ferrero, Guglielmo - Ferri, Enrico - Fertőző betegségek

Ferenczi 179 Fertőző betegségek 1865-ben összehívta az országgyűlést, megkez­dődtek a kiegyezési tárgyalások, helyreállítot­ták az 1848-iki törvényeket és 1867 június 8-án királlyá koronázták. Uralkodása történetének a dualisztikus monarchia megteremtése a leg­kiemelkedőbb mozzanata. „Erélyes“ külpoliti­kai éra következett. 1879-ben szövetség létesül az új német birodalommal, amihez 1883-ban Olaszország is csatlakozik. Ez a később ismé­telten megújított hármasszövetség, amelyet az európai béke főbiztosítékának tartottak. Az osztrák nemzetiségek viaskodása már-már föl­borította a dualisztikus kormányzást, mikor a folytonos kormányválságok után elővette a 14. §-t és abszolutisztikusan kormányzott. A ka­tonai kérdések a nagy­ osztrák szellem és a ra­dikális magyar függetlenségi eszme között folytonos izgalmakat okoztak. Az ellenzéki hangulatot még jobban fölszította a chlopyi hadiparancs. Az 1905 januári választáson a 30 éves szabadelvű párt a szövetkezett ellenzék­kel szemben megbukott. Az új többség a ma­gyar katonai vezényszót követelte, mire 1906 februárjában fegyveres erővel oszlatta föl az országgyűlést. Ferenc József II. József példá­jára a demokráciához való szövetséghez for­dult és megígérte az általános választójogot. Ezt többször meg is ismételte, de csak ígéret maradt, amint koronázási esküjét is meg­szegte a Budapesten való tartózkodást ille­tően. Ferenc Ferdinánd katonai reformjai erő­sebbre ácsolták az antantot, trializmusra való törekvése elméletben szétzüllesztette a monar­chiát, elősegítette a szeparatizmust. A szara­jevói gyilkosság után nem volt ereje meg­akadályozni a kilátástalan háborút és „a béke fejedelme“ aláírta „Mindent megfontoltam és meggondoltam“ kezdetű mozgósítási parancsát és ezzel megpecsételte a monarchia és a Habs­­burg-ház sorsát. Késő aggkoráig szorgalmas, munkás ember volt, a „monarchia legszorgalmasabb hivatal­noka“, de inkább részletkérdésekbe merült. Egész gondolatvilágával a feudalista klerika­­lizmusban forgott és könnyen kezelhető bábja volt a nagybirtokos­, egyházi és katonai klik­keknek. A korszerű haladásnak nem volt ki­mondott ellensége, ha a megfelelő erők köve­telték annak megvalósítását. Közel 70 évig uralkodott. Vonat alig járt még, amikor trónra került és repülőgép senkinek sem volt már új­ság, amikor meghalt. Ferenczi Imre, szociálpolitikai író, szül. 1884, fővárosi szociálpolitikai szakelőadó volt, bu­dapesti egyetemi magántanár, 1920-ban a genti Nemzetközi Munkaügyi Hivatal munkáskiván­­dorlásügyi szakreferense. Jelentősebb munkái: Sztrájk és szociálpolitika, Munkások szervez­kedése, Lakáskérdés, Le chomage et les mig­rations internationaux de travailleurs. Ferrer, Guarda Francisco, spanyol forradal­már és a szabadgondolkozás vértanúja, szül. 1859, kivégezték 1909-ben, Barcelonában. Előbb vasúti kalauz volt, később nyelvtanító. Részt­­vett a spanyol fölkelésben s ezért Párisba me­nekült. Itt egyik gazdag tanítványától na­gyobb örökséghez jutott, amelyből 1901-ben Barcelonában megalapította forradalmi isko­láját, az Eskuela-Moderna-t, ahol vallástant nem tanítottak. A spanyolországi birtokviszo­nyok, a nép kiszipolyozása és nagy nyomora, a papi uralom (25,5% analfabéta) kirobbantot­ták 1909-ben a barceloniai felkelést, amelynek értelmi szerzőjéül őt tekintették és ezért vér­padra hurcolták, az egész művelt világ — közötte Budapest haladó gondolkozású lakos­sága — tiltakozása közepette. Ferrero, Guglielmo, olasz történetíró, szo­ciológus és regényíró, szül. 1871. Róma nagy­ságáról és hanyatlásáról (­„Grandezza e deca­­denza di Roma“, 1902—7) és az ókori civilizá­ció bukásáról írt műveiben (amelyek magyarul is megjelentek, 1913—16, 1924) szakít a régi történetíróiskola módszereivel: nagy súlyt he­lyez a pontos adatgyűjtés, a megírás kifejező módja és olvashatósága (érdekessége) mellett a szociális és gazdasági tényezők jelentőségére és elemzésére. Lombrosóval együtt nagyobb ta­nulmányt írt a bűnöző és prostituált nőről (La donna delinquente, 1903). Egyéb munkái: Europa giovanne (1897), Militarismo (1898), A Caesarok hitvesei (magyarul is). A háború alatt és után élénk publicisztikai munkásságot fejtett ki (Demokrácia vagy terror); nagyobb tanulmányokat írt az olaszországi diktatúrá­ról, a latin géniuszról. A háború után a firen­zei egyetem tanára lett. A harmadik Róma című regénye a világháború előtti Olaszország életét írja le, hatalmas, regényes történet ke­retében. Ferri, Enrico, olasz büntetőjogász és poli­tikus, szül. 1856. 1880-ban magántanár Torinó­ban, majd (1881—94) több városban egyetemi tanár, de a szocialista párthoz való tartozása és politikai elveinek állandó hangoztatása miatt egy időre meg kellett válnia a tanári katedrától. Ügyvéd lett Rómában, majd 1904- ben ismét egyetemi tanár. Egyébként 1886 óta képviselő, az olasz szocialista kamarai frakció egyik vezető egyénisége, sokáig a központi pártlap, az Avanti! szerkesztője is. Az ő hatal­mas agitációjának is tulajdonították a véres cár 1903. évi, már minden részletében meg­tervezett utazásának a meghiúsulását is. Lombrosóval együtt megalapítója a híres olasz büntetőjogi iskolának. Nagyon sok politikai és büntetőjogi munkát írt. Fertőző betegségek alatt olyan betegségeket értünk, amelyek egyik emberről átterjednek a másikra, éspedig vagy közvetlen érintkezés út­ján, vagy egyéb módon közvetett úton, tehát levegő, víz, ruha, bútorok, evő- és ivóeszközök és hasonló tárgyak útján. Nem a betegség ter­jed át a betegről az egészségesre, hanem át­terjednek a betegség okozói: azok az egysejtű, igen apró élőlények, amelyeket szabad szem­mel nem, hanem csak górcsővel láthatunk meg. Ezeket az apró szervezeteket baktériumoknak nevezzük és a hasadó gombákhoz, tehát a növényvilágba tartoznak. Ismerünk azonban oly fertőző betegségeket is, amelyeket nem baktériumok okoznak, hanem állati élősdiek (protozoák). Ha a mikroorganizmusok evés­­ivás, lélegzés vagy esetleg a bőr útján bele­futnak szervezetünkbe és ott fejlődésükre al­kalmas viszonyokra akadnak, elszaporodnak és létrehozzák a természetüknek megfelelő kóros tüneteket. A mikroorganizmusok hatása nem jelentkezik azonnal a szervezetbe jutásuk után, vagyis a betegség nem mutatkozik azonnal, hanem csak az úgynevezett lappangási idő­szaknak (inkubáció) elteltével. Így nevezzük tudniillik azt az időt, amely a fertőzés pilla­natától kezdve a fertőzés kitöréséig tart és amely alatt a megtámadott egyén rendszerint még teljesen egészségesnek látszik és jól is érzi magát, vagy pedig aránylag igen jelen­téktelen panaszai vannak. Az inkubáció tehát azt jelenti, hogy a szervezetbe jutott bakté­riumoknak bizonyos időre van szükségük, amíg elszaporodnak és amíg terményeik, amelyeket toxinoknak nevezünk, alkalmassá válnak a 12.

Next