Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)
G - Gyáripar
Gyáripar 244 zik az ország jólétének emelése érdekében, a törvény teljes szigorával kell őrködni azon, hogy az egészség szabályai megtartassanak. Gyáripar, a termelésnek olyan módja, amely az ipari árucikkeket gépekből álló szervezet fölhasználásával, nagy tömegben állítja elő. A gyáripar a mai, kapitalista gazdálkodás terméke. Már régebbi korszakokban, a rabszolga-, valamint a robotmunka idején is, találunk műhelyeket (fegyverkészítés) vagy munkahelyeket (piramisépítés), ahol nagy tömegben dolgoztak rabszolgák, ez azonban nem volt árutermelés. Viszont a termelőerők kifejlődése és egy bizonyos társadalmi munkamegosztás következtében tömeges termelés nélkül is áru jelenik meg (kézműipar) és megindul az egyszerű áruforgalom. Ahhoz, hogy ebből rendszeres áruforgalom legyen, a kapitalista gazdálkodás alapjának, a tőkének megteremtődése, az iparba való belekapcsolódása és a szabad munkaerő megjelenése szükséges. A középkor már föl tudja mutatni a tőke kezdetleges formáit: a kereskedelmi és uzsoratőkét, de ezek fejlődését a feudalizmus és céhszervezet akadályoza. Két eseménycsoport a megindítója a tőke olyan fokú fölhalmozódásának, amely megengedi a nagyobb arányokban való termelést. Az egyik oldalon a 15—16. századbeli fölfedezések, a világpiac hirtelen kiszélesedése, a kereskedelmi háborúk, a gyarmat- és adórendszer. A másikon a tömegeknek a termelőeszközöktől való megfosztása, vagyis a paraszt elűzése a földjéről és ezáltal „szabaddá“ tétele, a megélhetés bizonyosságának a megszűnése parasztnál és céhlegénynél egyaránt. Amikor ezeknek a tényezőknek a kialakulása az iparcikkek nagyobb arányban való termelését teszi szükségessé, az újonnan keletkezett tőkék tengeri kikötőkben vagy a városok és hűbérurak ellenőrzéséből kieső területeken megkezdik az iparcikkek tömeges termelését. Ezzel megteremtődnek a manufaktúrák (nagyobb tömegben, de kézimunkával termelő ipartelepek), amelyek nem a céhiparból indulnak ki, hanem a háziiparból (elsősorban a textiliparból) és ezt elválasztva, a mezőgazdasági termeléstől saját számukra szélesítik a belső piacot. Természetesen a céhtermelés mind nagyobb területeket kénytelen átengedni a manufaktúrának, de a teljes átalakítást csak a géptermelés végzi el. A manufaktúra alkotja a kapitalista termelés kezdeteit történelmileg és fogalmilag. Kezdetben ez csupán egy megnagyobbodást jelent, de technikailag magával hozza sokak tervszerű együttműködését, amely nem az erők egyszerű összeadása, hanem új társadalmi erő keletkezése. Ez az első változás, amely a termelőfolyamatot a tőke alá való rendelése folytán éri. A második technikai változás, amit a kapitalizmus teremt, a munkamegosztás a műhelyen belül, mely a manufaktúra idején jelenik meg: 1. valamely tárgy előállításánál eddig közreműködő különféle céhiparoknak egy munkahelyen való egyesítése útján; 2. ott pedig, ahol az előállítást egy munkás végezte, a munkafolyamat szétbontása útján. Ennek megfelelően a munkamegosztás két formája fejlődik ki és ez a két módszer többnyire kombinálódik. A munkásnak a termelőeszköztől való elválasztása a másik oldalon a termelőeszközöknek a kapitalista kezében való központosítását jelenti. A manufaktúra már speciális terméke a kapitalista termelési módnak, de — ha a különböző részlet-manufaktúrák kombinált manufaktúrává is tevődnek össze — igazi technikai egysége nincsen. Ezt csak a gép föltalálása és alkalmazása teremti meg, épúgy, mint ahogy a manufaktúrában lévő kezdetleges tulajdonságok csak a gépüzemű nagyipariban jutnak teljes kifejlődésre, miáltal egészen új jelleget adnak a termelésnek. A fokozódó szükséglet és verseny mind tömegesebb és olcsóbb termelésre kényszeríti a tőkéseket, akik új eszköz után kutatnak, mert a manufaktúra teljesítőképessége elégtelennek bizonyul. A 18. század utolsó éveiben egymást követik a találmányok, amelyek a textilipar termékenységét növelik, megalkotják az önműködő szövőgépet és ezzel megkezdődik a termelés tökéletes átalakítása, amit ipari forradalomnak szoktak nevezni. A különböző gépek bevonulása az üzembe új hajtóerőt tesz szükségessé és az elégtelen emberi munkaerőt csakhamar a gőzgép pótolja. A gép, mint termelőeszköz, nem marad hatás nélkül a munkásokra. A háziipart folytatók, valamint a tőkés számára otthon dolgozók a manufaktúrával folytatott versenyben csak azzal tudják magukat fántartani, hogy a legkíméletlenebb módon túlhajszolják magukat és, sem munkaidő, sem erőkifejtés tekintetében nem szabnak maguk elé korlátot. A gép ezek versenyképességét megszünteti. Foglalkozást kereső tömegek özönlenek a városokba. Bent az üzemekben is megváltozik a helyzet. A manufaktúra-munkás ügyességét gépszerkezet pótolja, sőt a gépeket nők, gyermekek sokkal ügyesebben kezelik, mint a férfiak és ezekénél olcsóbb áron adják el munkaerejüket. Az egész család dolgozni kénytelen és csak együtt keresik meg azt, amit azelőtt a férfi keresett mindnyájuk számára. A családfő a rabszolgakereskedő helyébe lép, a családtagok munkaerejét áruba bocsátja, de a házimunkától való elvonás újabb használati tárgyaknak áruként, pénzért való megvásárlását teszi szükségessé és ez a munkásnak újabb kiadási többletet, a tőkésnek újabb piacot jelent. Ezekkel az átalakulásokkal megtörik a munkások ellenállóereje. Mivel azonban a gép akkor is romlik, ha nem használják, újabb találmányok pedig még működésképes állapotban teljesen használhatatlanná tehetik, a gyáros a munkaidőt korlátlanul meghosszabbítja és a kizsákmányolást a végletekig fokozza. Erre készteti az is, hogy minél gyorsabban használják ki a gép teljesítőképességét, ugyanazon idő alatt annál több értéket ad le és annál több értéktöbblettermelésre ad alkalmat. A még kialakulóban lévő munkásosztály értetlenül áll szemben az új jelenségekkel. Nyilvánvaló előtte az, hogy nyomorának közvetlen oka a gép: ebben az őt pusztító versenytársat, a kapitalista kizsákmányolás eszközét látva, ellene fordul és meg akarja semmisíteni. A találmányok sorozatával párhuzamosan lépnek föl a géprombolások Európa legkülönbözőbb vidékein, így a ludditák Közép-Angliában, a takácsok Sziléziában és a háziszövők Csehországban. Az eddigi termeléstől való eltérés lényegét nem a hajtóerő milyensége szabja meg, hiszen az emberi munkaerő is lehet a gép mozgatóereje. De a gépezet nagyarányú kifejlődése feltételezi a gőzgépet, a nyersolaj- és villanymotort. A gépezet fejlődésével az egyszerű gépet speciális munkák elvégzésére alkalmas géprendszer foglalja el. A gép megszűnik önálló termelőeszköz lenni, része lesz Gyáripar