Folklór Archívum 5. (1976)
Kovács Soma: Kalotaszegi népi gyógymódok
füstöt beszívja. A biztonság kedvéért még be is takarják egy lepedővel vagy pokróccal, hogy a füst gyors szétoszlását megakadályozzák. Néhány perces füstölést már elegendőnek tartanak, máshol ez a füstölés annyiban módosul, hogy a parázsra máléliszten kívül néha kenyérhéjat vagy kapcadarabot is dobnak, amely csak növeli a keletkező füstöt. A gyermekek meghűlése iránt fokozott figyelemmel viseltetnek a szülők. Bárányfaggyút kennek dohánypapírra és azt teszik a mellükre. Máskor fokhagymát takarnak be a hamuba, és szenet húznak rá. A felforrósodott hamuban megsül a fokhagyma, majd ezt ráborítják a hörgő gyermek mellére. Vagy szemes kukoricát főznek és annak a levét itatják naponta a beteggel, vagy petróleumos cukrot adnak neki. Máshol a kukorica virágját is főzték meg teának, s ezzel enyhítették a köhögést. Sztánán torokfájáskor a gyógyító asszony ökölbe fogja a kezét és háromszor-négyszer keresztesen a torkára nyomja a betegnek, majd a mosóval (mosogatóronggyal) beköti azt. Talán ez az a betegség, amelynél a legtöbb teát használják. Ezek egy része egyetlen növény virágából vagy leveleiből készül, de ezek mellett sok a növénykombinációkból készült főzet, tea is. Az egy növényből készült teák közül a kamilla és fodormenta, az akác, a zsálya, a bodza, a hársfa, a kék iringó, a kék szamártövis teát főzik a betegnek. A többi helységekben vegyesen, hol egyiket, hol másikat, a családi hagyományoktól függően. Érdekes, hogy nagyon elterjedt a kukoricacsutka tea használata is cukor nélkül. Tapasztalataik szerint kitűnő gyógyszer a hűlés ellen. Sok kombinált teát is használnak ilyenkor, zabból és hagymából főznek teát. Éppen csak felfőzik egy csuporban. A főzés kezdetekor egy akkora kenyérhéjjal fedik be, hogy az teljesen elzárja a pára kitódulását. Addig tartják így, amíg élvezhető hőmérsékletűvé hűl le, s csak azután itatják meg a beteggel, és bodzavirágot, iringót, köményt és egy fej hagymát főznek össze, s így készítenek belőle érdekes ízű főzetet. Inaktelkén pedig hagymát, zabot és bodzafa virágot főznek össze azzal az óhajjal, hogy a betegen minél előbb segítsenek. Kutyamarás A kutyáktól való ijedelem igen gyakori, különösen a gyermekek körében. Ilyenkor szokták előszedni a szülők az ijedeleműző tudományukat. A legegyszerűbb esetben a megijedt gyermekkel gyorsan itatnak pár korty hideg vizet, hogy attól megnyugodjon. Súlyosabb esetekben régen ónt öntöttek a hozzáértő emberek. Az ónöntés úgy történt, hogy hideg vízbe frissen olvasztott ónt csöpögtettek. Az ón cseppek nagy sistergés közepette a vízben kis óndarabokká szilárdultak. Ezután a darabkákat a vízből kivették, kilyukasztották és egy madzaggal a megijedt gyermek nyakába kötötték. Addig hordta a nyakában, amíg az ijedség tünetei teljesen elmúltak, néha bizony egy-két évig is. A legrégibb időkben az ón önzésekor mondtak is valamit. A mai öregek azonban már nem emlékeznek a mondókára, de állításuk szerint az ónvető csak magában mondogatott valamit s azt másoknak nem árulta el, mert hite szerint akkor a mondóka és az egész művelet hatástalan marad. Ha a kutya megmarta az áldozatot, a legszélesebb körben elterjedt orvoslási módja az volt, hogy a sebet annak a kutyának a szőrével kötötték be, amely megmarta. Szükség esetén, ha a kutyát nem lelik meg, akkor más kutyaszőre is eredményesen használha