Zsigmond Ferenc: Jókai - A MTA Könyvkiadó Vállalata UF 51. (Budapest, 1924)

Jókai és a kritika

Jókai és a kritika. Jókai és a kritika egymáshoz való „viszonyáról“ voltaképpen csak a múlt század ötvenes éveiben beszél­hetünk. Erre az időre esik Jókai írói tehetségének igazi kifejlődése, ekkor jut csodálatos hirtelenséggel uralomra szépprózai irodalmunkban s ekkor vált ki­­ke­rülhetetlenné számára a kritika ítélőszékével való szembetalálkozás, már csak azért is, mert a Jókai ro­hamos sikerű regényírói győzelme némi részben a­z egész magyar irodalmi, sőt szellemi élet okszerű függ­vénye volt, tehát természetes, hogy elsősorban ővele próbált leszámolni az egykorú „tudós ítészét“, mely­nek főképviselőit különben az elvszerűség és hivatás­­érzet komolysága terén azóta sem tudta utolérni kri­tikai irodalmunk. A komoly és bátor kritikusnak egyébiránt nem nagyon kellett keresnie ekkortájt, hogy hol és kivel mérkőzzék meg. Volt rá alkalom bőven a szabadság­­harc utáni elfajult irodah­a viszonyok között. A po­litikai bukás után irodalmunk lett a nyilvános életnek úgyszólván egyetlen­ területe , mint ahogy nagy nem­zeti katasztrófák idején szokott történni: lázas, bete­ges, végletes irányba sodródott a közhangulat s a kó­ros társadalmi jelenségek esztétikai vonatkozásban is buján termelték a mérges gyümölcsöket. Az illúzióira féltékeny, ideges közvélemény semmitől sem idegen­kedett annyira, mint a higgadtan és józanul mérlegelő kritikai szemponttól. Minthogy az egész fennálló rend gyűlöletes volt előtte, már eleve mentségre és tét-

Next