Zsigmond Ferenc: Jókai - A MTA Könyvkiadó Vállalata UF 51. (Budapest, 1924)
Jókai és a kritika
Jókai és a kritika. Jókai és a kritika egymáshoz való „viszonyáról“ voltaképpen csak a múlt század ötvenes éveiben beszélhetünk. Erre az időre esik Jókai írói tehetségének igazi kifejlődése, ekkor jut csodálatos hirtelenséggel uralomra szépprózai irodalmunkban s ekkor vált kikerülhetetlenné számára a kritika ítélőszékével való szembetalálkozás, már csak azért is, mert a Jókai rohamos sikerű regényírói győzelme némi részben az egész magyar irodalmi, sőt szellemi élet okszerű függvénye volt, tehát természetes, hogy elsősorban ővele próbált leszámolni az egykorú „tudós ítészét“, melynek főképviselőit különben az elvszerűség és hivatásérzet komolysága terén azóta sem tudta utolérni kritikai irodalmunk. A komoly és bátor kritikusnak egyébiránt nem nagyon kellett keresnie ekkortájt, hogy hol és kivel mérkőzzék meg. Volt rá alkalom bőven a szabadságharc utáni elfajult irodaha viszonyok között. A politikai bukás után irodalmunk lett a nyilvános életnek úgyszólván egyetlen területe , mint ahogy nagy nemzeti katasztrófák idején szokott történni: lázas, beteges, végletes irányba sodródott a közhangulat s a kóros társadalmi jelenségek esztétikai vonatkozásban is buján termelték a mérges gyümölcsöket. Az illúzióira féltékeny, ideges közvélemény semmitől sem idegenkedett annyira, mint a higgadtan és józanul mérlegelő kritikai szemponttól. Minthogy az egész fennálló rend gyűlöletes volt előtte, már eleve mentségre és tét-