Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a Bach-korszakban 1. kötet - A MTA Könyvkiadó Vállalata 8. (Budapest, 1938)
A romantika - V. Jókai elbeszélései és regényei - I. Jókai fejlődése
198 ÖTÖDIK FEJEZET gyobb és nagyobb műveltségre tesz szert, lelke mind gazdagabb tartalommal telik meg, s egyes kiváló írók így életbölcseletre vagy legalább magasabb életszemléletre emelkedhetnek. Ez volna az úgynevezett fejlődés egyik iránya, a másik pedig, a külsőségesebb technikájának tökéletesedése éppen úgy, mint más alkotó vagy előadó művészé. A regényírónak pl. fejlődik a stílusa, komponáló, leíró, jellem- és lélekrajzoló készsége. De ismételjük: írói egyénisége alapjában véve mindig ugyanaz marad. Ez határozza meg az irodalmi hatásokra való reagálásának módját is. Minden író számos hazai és külföldi írót olvas fiatal korában, de közülük csak azok hatnak rá, akiknek egyénisége rokon az övével. Jókai és Kemény mind a ketten ismerték Hugót, Suet, Balzacot, de Jókaira csak Hugo és Sue, Keményre pedig csak Balzac hatott erősebb mértékben. Ezért van igazság Jókai életrajzírójának abban az állításában, hogy „Jókai az egész francia romanticizmus hatásának kizárásával is körülbelül ugyanazzá fejlődött volna, mint amivé e hatás mellett a valóságban fejlődött“, mert Jókaiban kétségtelenül megvoltak azok a lelki adottságok, amelyek a francia romantikusokban, egyéniségét természetesen nem „tanulhatta“ tőlük, de hatásuk nélkül mégsem fejlődött volna ugyanazzá, amilyenné fejlődött, csak „körülbelül“. A vele született romantikus tehetséget az ő példájuk irányította, bátorította sokszor szertelen túlzásokra, s technikájuknak gyors elsajátítása elhatározóan hatott a magáénak fejlődésére. A szabadságharc előtt írt elbeszéléseiben a francia Gál János: Jókai, Berlin, 1925. 226.