Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 2. (1879)

Péchy Imre: Petőfi Duna-Vecsén

PÉCHY IMRE: PETŐFI DUNA-VECSÉN. 371 Mindjárt hazamenetele napján írta a Füstbe ment terv és Egy estém otthon című költeményeket. Mindkettő tény­­leírásnak is tekinthető. Az utóbbi vers valóban megtörtént dologról beszél. A költő apja komoly gondolkozású, a világi bajokba egészen belecsömörlött egyén volt, s hitét az embe­rekben egészen elvesztette. Pénzét a hitetlen emberek, házát a Dunának habjai vitték el; ily módon öreg napjaira gond s baj nehezülvén vállalta, nem csoda, ha zárkózott, komor emberré lett. Midőn így jellemzi őt költő fia : De ő nem tartja nagyra Hogy költő fia van, Előtte minden ilyes Dolog haszontalan. Nem is lehet csodálni : Csak hasvágáshoz ért — Nem sok hajszála hullt ki A tudományokért — e jellemzést nem kell szószerinti értelemben venni. Az öreg Petrovits nem az írói állás kicsinylése, hanem annak bizonytalansága miatt volt ellene fia választásának. Erre nézve igen érdekes adattal birok az öreg életéből. Midőn 1845-ben Gömörmegye a költőt táblabirájává tette, s a vecseiek ezt az öreggel tudatták, ő haragosan felelt: «Jobb szeretném, ha kocsis volna». A táblabirósággal ugyanis nem járt fizetés s ő «a mit ér a titulus, ha nincs hozzá vitulus» elvénél fogva mit sem adott az ilyen kitüntetésekre.­ Ezen elvből kiindulva kell megítélnünk a színészet iránt tanú­sított ellenszenvét is. Meg volt, vagy meg lehetett arról győződve, hogy Thalia papjai a nyelv apostolai, de ellen­sége volt a szmészkedésnek, mert biztosított állásnak nem tartotta. Ezért dobta oda gúnyosan fiának, midőn ez a szí­nészet horderejéről beszélt: «tudom sokat koplaltál, mutatja is színed», — mintegy kiábrándítani akarván a rajongó ifjút, rámutatván a kendőzetlen valóra. Hogy költő fia van, szin­tén nem tartható nagyra, — mert hiszen a költők is mind

Next