Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)

Teleki Sándor gr.: Petőfi Koltón

42 JELEKT SÁNDOR : PETŐFI SÁNDOR KÖLTŐN. — Örvendek, hogy tetszik, neked adom, csinálj vele, a mit akarsz.­­— Nyomasd ki. — Azt nem; ha gróf nem lennél, megtenném, s ha valaha kinyomatod, tedd oda , kéziratom után. A nagy viharban, mely a hazát érte, e kéziratot is elfujta a pusztító szélvész; elrejtett irományaim közt nem találtam meg többé a gyönyörű költeményt, mely a János vitéz modorában volt írva. Egy remekmű elveszett, mint a­hogy elveszett annyi vágy, remény és honfitörekvés. * * * Gondtalan napokat éltünk. Irodalomról, művészetekről, politikáról vitatkoztunk, érdeklődő figyelemmel kísértük és magyaráztuk a napi eseményeket. Petőfi — ki nem örömest tűrt ellenvéleményt — tűzzel vitázott, s néha nyersen is; különösen Haraytól nem tűrt ellenmondást, de Viktor mindig élccel vágott vissza. Emlék­szem, egyszer türelemvesztve mondá : — Ejh, mit tud ahhoz egy kicsapott komédiás ! Haray egész hidegvérűséggel kérdé erre : —­ Uram! kérem, kihez van szerencsém? Ha jól emlék­szem és nem csalódom, egy írott színlapon olvastam becses nevét ? ! Ilyenkor elmosolyodott és élcelt maga ellen. Velem — még később Bem alatt is — ritkán vitatko­zott. Többnyire egy véleményen valánk. Szeretett verseivel kérkedni s azt affectálással téve; öndicséretére ezt szoktam volt neki mondani: — Kinek kinek a maga mestersége. Az úr jól csinálja a verseket, én jól hajtok s még jobban lovaglok, tessék felülni a Cancanra — Cancan egy fortélyos bolond lovam volt — és belovagolni Nagy-Bányára, s mikor visszajön, beszélünk az úr verseiről.

Next